Ha nem a zongora mellett, hanem magánemberként látjuk, kisebbnek és törékenyebbnek tűnik, mint amilyennek gondoltuk. Napbarnított arcának elegáns vonásai mellett kedves kontraszt rövid haja, amely csibészes külsőt kölcsönöz neki. Előadásmódja mindig tökéletes és rendkívül bensőséges, beszédhangja azonban olyan, mint egy finom, szemcsés dörzspapír, bár határozott, ha arra van szükség.

Maria João Pires azon maroknyi zongoraművészek egyike, akiknek előadásai mindenképp értékesek, mindenkit elvarázsolnak. Mindenkit, még akkor is, ha valaki úgy gondolja, hogy azt a bizonyos darabot voltaképpen nem is kedveli.

A művésznő a világ legtekintélyesebb zenekaraival dolgozik, és ugyanez a jelző érvényes a lemezkiadóra is, amely foglalkoztatja, hiszen albumait a legendás Deutsche Grammophon adja ki. Chopin Noktürnjeit tartalmazó lemezét a piac legjobb felvételének tartják. Amint a Gramophone magazin kritikusa, Bryce Morrison írja: „Maria João Pires művészetében nyoma sincs a nárcizmusnak. Ő korunk egyik legtökéletesebb művésze."

Ő mégsem érezte soha fontosnak, hogy sikerei irányítsák életét: „Nyilván lehetett volna sokkal nagyobb karrierem is" - nyilatkozta. - „De nem akartam. Valójában sosem vágytam a nagyközönség szeme elé, mindez egyszerűen megtörtént. De soha eszembe nem jutott azért zongorázni, hogy a figyelem középpontjába kerüljek".

A művésznő szakmai útját meghatározó esemény gyermekkorában történt, amikor a kiváló francia hegedűművész, Ginette Neveu bátyjával együtt koncertet adott Lisszabonban. „Nagyon kicsi voltam még, mindössze négyéves. Mégis, már akkor kerestem valami különleges hangzást a zongorán. És ezen a koncerten hallottam valamit. Neveu hegedűjének hangja nagyon személyes volt, mégis minden csakis a zenéért történt. Óriási hatással volt rám. Néhány nappal a hangverseny után Ginette Neveu repülőszerencsétlenségben elhunyt, de ez a zenei emlék azóta is bennem él."

A portugál származású Maria João Pires első nyilvános fellépésére ötéves korában, 1948-ban került sor. Először hazájában, majd Németországban folytatta zenei tanulmányait, mesterei Campos Coelho és Francine Benoit voltak, később Rosl Schmidnél és Karl Engelnél tanult. 1970-től kezdve vizsgálja a művészetnek az életre, a közösségre, az oktatásra-nevelésre gyakorolt hatását, és keres új utakat a zenepedagógiában. Mesterkurzusain a világ minden tájáról érkezett hallgatókkal foglalkozik.

Vajon milyen az ideális zenélés Mozart, Schubert és Chopin kiváló tolmácsolója számára? „Egyszerűen jó barátokkal muzsikálni egy kis közönség előtt. Így könnyebb háttérbe szorítani önmagunkat. Mert nem az a cél, hogy a saját vízióimat közvetítsem. Csak annyit akarok, hogy a zene beszéljen belőlem. Ezt tanítom a növendékeimnek is: arra a szóra kell hallgatnunk, amit a zene mesél nekünk" - hangzott a művész válasza.