Klasszikus

Marin Alsop került a Bécsi Rádió Szimfonikus Zenekarának élére

2018.01.30. 11:59
Ajánlom
Az amerikai karmester az első női művészeti igazgatója az osztrák zenekarnak. Alsop a The Guardiannek elmondta: reméli, hogy "első nőnek lenni" hamarosan már nem lesz hír.

Marin Alsop kilencéves kora óta tudja, hogy karmester akar lenni. Az első nő volt, akit tíz éve egy élvonalbeli amerikai zenekar vezetésével bíztak meg. A Baltimore-i Szimfonikus Zenekar művészeti igazgatójaként 2021-ig tart még a szerződése. Egyúttal vezető karmesterként a Sao Paoló-i Szimfonikus Zenekart is irányítja.

Marin Alsop

Marin Alsop

Alsop a The Guardiannek elmondta: nagy megtiszteltetés számára elfoglalni a klasszikus zene székhelyének ilyen fontos posztját, ugyanakkor reméli, hamarosan már nem lesznek olyan hírek, amelyben arról írnak, hogy valaki első nőként csinál valamit.

A karmester a jövőre ötvenéves bécsi rádiózenekart "innovatív és élvonalbeli" együttesként méltatta, amely felvállalta, hogy "váratlan dolgokat tegyen". Mint hozzáfűzte,

nagyon meghatotta, hogy a zenészek maguk választották meg a zenekar élére,

ahol az együttest 2010 óta vezető Cornelius Meistert követi.

Alsop tavaly októberben a Budapesti Fesztiválzenekart dirigálta a Müpában. Az esemény kapcsán készült interjúban a Fideliónak akkor úgy nyilatkozott, soha nem álltak azonos lehetőségek a nők rendelkezésére ezen a területen.

Ha a dolgok egyensúlyban lennének a világban, valószínűleg ugyanannyi nő állna a zenekarok élén a pódiumon, mint ahány férfi.

Marin Alsop

Marin Alsop (Fotó/Forrás: Grant Leighton)

A The Guardian emlékeztetett arra, hogy a Bécsi Filharmonikus Zenekar csak a közvélemény nyomására, húsz évvel ezelőtt kezdett hivatalosan női zenészeket alkalmazni. Közben a zenekarban már 26 éve hárfázott Lelkes Anna, ám ezt sohasem ismerték el, és a felvételeken is csak a keze látszódhatott. A zenekarban ma is nagyon kevés a női zenész.

Korábbi a cikkünkben bővebben is foglalkoztunk vele, miért olyan ritkák a női karmesterek. Tovább>>>

Miért olyan ritkák a női karmesterek?

Kapcsolódó

Miért olyan ritkák a női karmesterek?

Szinte szenzációként hatott a múlt héten, hogy az I. Nemzetközi Doráti Antal Karmesterversenyre a mintegy száz férfi versenyző mellett tizenkilenc nő is jelentkezett. Az Olasz Kultúrintézetben rendezett megmérettetés november 28-án ért véget, és végül egyik hölgy sem ért el helyezést. De miért is ekkora hír az, hogy egy karmesterversenyen nők is indulnak?

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Alkotás vagy az élet hívása? – Lukács György megemészthetetlen öröksége

Lukács Györgyre emlékezünk az alábbi, korábban sehol nem publikált interjúval, amely 1984-ben készült, és első közlése a szerző engedélyével a Fidelio oldalán történik, közel négy évtized elmúltával.
Klasszikus

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Klasszikus

Elhunyt Kaija Saariaho

A világhírű finn zeneszerzőt, akinek a Metropolitan Opera is játszotta darabját, hetvenéves korában érte a halál – tette közzé családja a közösségi médiában.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

Összművészeti ünnepi esttel zárul a 10. Színházi Olimpia

Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad otthont.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Klasszikus gyász

Elhunyt Kaija Saariaho

A világhírű finn zeneszerzőt, akinek a Metropolitan Opera is játszotta darabját, hetvenéves korában érte a halál – tette közzé családja a közösségi médiában.
Klasszikus ajánló

Július 14. és 23. között ismét várja a zenerajongókat a Fesztivál Akadémia Budapest

Idén is érdemes lesz tíz napon át Budapesten nyaralni, akár az itt lakóknak is – mondta el Kokas Katalin hegedűművész. Egész napos programok, különleges helyszínek és persze sztárfellépők koncertjei várják a közönséget.
Klasszikus hír

Új helyszínen kezdi 2023/24-es évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.
Klasszikus hír

Európa zenei szakemberei érkeznek júniusban Budapestre

Három eseményre csaknem kétszáz zenei szakembert várnak június folyamán.