Klasszikus

Marin Marais 290

2018.04.10. 11:10
Ajánlom
Marin Marais művészete hatalmas lehetőségeket nyitott meg minden viola da gamba játékos számára, az est művészei ebből a nagy életműből adnak ízelítőt április 19-én.

Marin Marais munkásságát messzemenőkig kegyeibe fogadta XIV. Lajos. Mint a hangszer komponistája, illetve hangszerének virtuóza a király támogatásával nagy életművet hagyhatott maga után. Öt kötetet adott ki a hangszerére komponált darabokkal, melyek igen kedveltek voltak a királyi udvarban. Operái mellett egyházi és világi művekkel kápráztatta el a versailles-i közönséget. Életében, de a halála utáni évtizedekben is úgy emlegették – Hubert de Blanc kortárs hangszerjátékos leírása szerint –, mint azt, aki „megalapította a gamba császárságát”.

Marin Marais

Marin Marais

Marin Marais művészete hatalmas lehetőségeket nyitott meg minden viola da gamba játékos számára. Túl azon, hogy művei belépőt jelentenek a francia stílushoz, számos olyan kompozíció is a zeneszerző öröksége, melyek méltán hagynak nyomot a közönség emlékezetében. Művei magukon hordozzák az érett barokk kor stílusjegyeit. Emellett jól megfigyelhető különlegességük a Napkirály udvarában megjelenő korai programzene hatása, melyek nemcsak címükben, hanem a zene folyamatából is jól kivehetően festenek elénk egy-egy képet, mint például, a versailles-i labirintust (Labyrinte), a forgószelet (Tourbillion), falusi ünnepet (Feste Champetre). De képszerűek az elhunyt mestereinek vagy akár a lányának az emlékére komponált emlékezések, a tombeau-k. Programzenéi között talán egyik legizgalmasabb az epekőműtét, mely konkrétan a szerző betegségének műtét útján való megoldását tárja a hallgató elé, a zenét narrációval kísérve; bemutatva a kor kezdetleges orvoslását és a műtéti fájdalmakat, majd a mű végén a felépülést. Így a Le Tableau de l'Opération de la Taille című kompozíció túlmutat a zeneművészeten, mert az egyben egy „orvostudományi” emlék is, egy korai tudósítás egy – akkor még igen komoly és kockázatos – műtétről. (Szászvárosi Sándor)

Szászvárosi Sándor

Szászvárosi Sándor (Fotó/Forrás: BMC)

Részletes program:

MARIN MARAIS 290

Óbudai Társaskör, Nagyterem

2018. április 19., 19:30

A zeneszerző halálának évfordulójára

Szászvárosi Sándor – viola da gamba

Nagy Réka – continuo viola da gamba

Davidovics Igor – lant

Tegyei Zoltán – csembaló

  • Prelude, II/1
  • Folies d´Espagne, II/20
  • e-moll szvit: Prelude II/83, Allemande II/85, Gigue II/91, Tombeau pour M. de Lully II/95, Chaconne II/64
  • Prelude, IV/33
  • Labyrinte, IV/74
  • Feste Champetre, IV/61
  • Le Tableau de l'Opération de la Taille, IV/108
  • Tourbillion, IV/64
  • Les voix humaines, IV/63

Belépőjegy: 1800 Ft, senior és diákjegy: 900 Ft

Jegyek megválthatók online a www.jegymester.hu oldalon is.

A Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös program.

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap

Társrendező: Gingo Art&Service Kft.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Röhrig Géza karanténban - Élőben New Yorkból

Nyáry Krisztián online sorozata nem ismer országhatárokat. Ezúttal a New Yorkban élő költőt kérdezi arról, mit olvas a kényszerű otthonlét alatt.
Színház

Így mennek tovább a budapesti színházak - itt a megállapodás és néhány vélemény

Hosszú hetek egyeztetései után ma megállapodott a kormány és a Fővárosi Önkormányzat a színházak működtetéséről.
Jazz/World

Fonogram-életműdíjat kapott Kovács Kati – Hallgasd meg a nyertes felvételeket!

Hobo, Rácz Gergő és Orsovai Reni, a Mörk, a Sárik Péter Trió, Lajkó Félix & Volosi, Krizso, a Bagossy Brothers Company is Fonogram-díjat kapott a szombaton az interneten tartott online eseményen. Életműdíjjal Kovács Katit, szakmai életműdíjjal Gőz Lászlót ismerték el.
Plusz

Horgas Eszter: „Prés alatt vagyunk mindannyian”

Csak ülünk és teázunk. Két különböző lakásban, a monitor két oldalán. Hiába, az ember olyan könnyen megszokja a személyes találkozások luxusát. Interjú karantén idején – a gépeken keresztül – Horgas Eszter fuvolaművésszel.
Könyv

Gergely Ágnes: „Egyszer csak újra eszméletéhez tér a világ”

A napokban jelentették be: a Tiszatáj folyóirat 2019-es díját Gergely Ágnesnek ítélték oda. A 87 éves Kossuth-díjas költőt, írót, műfordítót Karácsony Ágnes hívta föl telefonon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus Hangszertár

Gyakran ismételt kérdések a hárfáról – Razvaljajeva Anasztázia válaszol

Új sorozatunkban, amelynek címe: Hangszertár, zenekari művészeket és szólistákat kértünk arra, mutassák be szakmájuk legfontosabb eszközét. Razvaljajeva Anasztázia a klasszikus zenei színtér egyik legizgalmasabb hangszerese. Egyértelmű volt, hogy ha hárfáról van szó, hozzá kell fordulnunk.
Klasszikus hír

A Zeneakadémia tanárai péntek esténként a remény dallamát játsszák erkélykoncerten

A párizsi és a lyoni Conservatoire közös felhívása nyomán először április 3-án, majd minden pénteken este 7-kor Marc-Antoine Charpentier Te Deumának jól ismert prelúdiuma szólal meg. A Zeneakadémia örömmel fogadta a felkérést: minden héten más oktatója játssza a dallamot erkélykoncerten.
Klasszikus interjú

Ha ennek vége, első dolgom találkozni a zenekarommal

Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar alapító karmestere azt mondja, hozott a járványhelyzet jót is a rossz mellett. De vannak dolgok, amelyek ne maradjanak így. Például, hogy nem találkozhat a zenekarával.
Klasszikus gyász

Elhunyt Peskó Zoltán világhírű magyar karmester

83 évesen, hosszas betegség után március 31-én elhunyt Peskó Zoltán - tájékoztatta lapunkat a művész családja.
Klasszikus koronavírus

Autókból zenélnek a MÁV Szimfonikusok

Zenészek vezetik a naponta útnak muzsikáló indított autókat.