Klasszikus

Marschall Miklós maradt a BFZ Alapítvány elnöke

2005.02.08. 00:00
Ajánlom
A Budapesti Fesztiválzenekar Alapítványa február 4-i ülésén újabb két évre elnökévé választotta Marschall Miklóst. A Berlin és Budapest között ingázó közgaszdász, aki főállásban a Transparency International európai igazgatója, elmondta, hogy fő feladatának egy olyan háromoldalú megállapodás megkötését tartja, amelyben a kulturális tárca, a fővárosi önkormányzat és a BFZ Alapítvány együtt gondoskodik a zenekar finanszírozásáról: „Ezzel példát mutathatnánk, hogy milyen a korszerű kultúrafinanszírozás”.

Örökre szóló hitbizományok helyett konkrét, időre szóló, a feladatokat, elvárásokat pontosan megfogalmazó és azokat számon is kérő szerződésekben hisz Marschall. „Hollandiában négyéves szerződést köt az állam a legfontosabb kulturális intézményekkel. Ilyesmit szeretnénk mi is, aminek a végén a felek értékelnék, hogy jól használták-e az adófizetők pénzét és megvalósultak-e a kitűzött célok. Ha igen, akkor jöjjön az állami támogatás a következő négy évre is, de ha nem, akkor kapjon más is lehetőséget. Természetesen ez nem azt jelentené, hogy négyévenként cserélődnének mondjuk a támogatandó múzeumok vagy zenekarok. Ez nonszensz. Ilyen létbizonytalanságnak nem lehet kitenni a kulturális intézményeket. Az viszont nagyon kívánatos lenne, hogy időközönként - mondjuk négyévente - módszeresen értékeljék az adott intézmény teljesítményét, aminek alapján aztán eldönthető, hogy változzon vagy maradjon a besorolás, nőjön vagy csökkenjen a támogatás. Egyfajta akkreditációs rendszerre gondolok, világos feltételekkel. A rendszer stabil, kiszámítható, de a tagság nem örökös: a rendszerbe – az intézményi támogatottak körébe – be lehet kerülni, de ki is lehet esni. Az okos, az adófizető pénzével jól gazdálkodó kultúrafinanszírozás egyszerre kell, hogy biztosítsa a stabilitást és a versenyt” - mondta Marschall Miklós.

Az elnök szeretné, hogy baráti legyen a viszonyuk a Nemzeti Filharmonikusokkal és a többi zenekarral: „Ne a politikusok előszobájában, hanem a hangversenyteremben versenyezzünk. A zenerajongók ezzel járnának a legjobban. Persze ehhez a feltételeknek is nagyjából hasonlóaknak kell lenniük.” Marschall sajnálja, hogy az a szép gondolat, hogy a NFZ és a BFZ együtt lépjen fel a Nemzeti Hangversenyterem hivatalos megnyitásán, nem valósulhat meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Vizuál

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.
Zenés színház

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus kórus

Solti Árpád nyerte a Mátrai Művészeti Napok zeneszerzői pályázatát

Solti Árpád műve nyerte el a Vox Mirabilis és a Muzsikál az Erdő Alapítvány zeneszerzői pályázatának fődíját, amelyet a Mátrai Művészeti Napok jubileuma alkalmából hirdettek meg
Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Koncertektől hangos kastélyok és várak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 21-én lesz hallható a 92.1-en.
Klasszikus molnár anna

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus ajánló

Így telik a Klassz a pARTon! fesztivál (és ajánlunk néhány következő koncertet is)

Július 8-án a Pesti Vigadóban startolt a Klassz a pARTon! fesztivál, amelynek a következő héten Szigligeten, Balatonfüreden és Paloznakon lesznek koncertjei. A Danubia Zenekar, Érdi Tamás, Vásáry Tamás és a Concerto Budapest a fellépők között.
Klasszikus hír

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.