Klasszikus

Marx: A tőke, I. kötet

2009.03.24. 00:00
Ajánlom
Adott egy terjedelmes elméleti mű 1867-ből, amelyről mindenki beszél, de amelyet bizony csak kevesen olvastak. Amely nemcsak az elméleti gazdaságtanra és a politikai gyakorlatra, hanem akarva-akaratlan sokak hétköznapi életére is hatással volt.

Fotó: Sebastian Hoppe

De még mielőtt megijednénk, a Rimini Protokoll előadásában szó sincs Marx művének dramatizált színpadi feldolgozásáról, a rendezők több száz ember közül választották ki azt a nyolcat, akik megosztják egymással és a közönséggel, miféle szerepet játszott az életükben A tőke. Nyolc különféle élettörténet és szakmai pályafutás, a marxista eszme és gondolkodásmód megannyi olvasata elevenedik meg egy önmagában is megragadó színpadi térben. A produkció a 2007-es mülheimi drámapályázaton első díjat nyert.

Az egyedülálló, ugyanakkor sokat vitatott Rimini Protokoll színházi csoport alapító tagjai, Helgard Haug, Stefan Kaegi és Daniel Wetzel a 90-es években találkoztak a giesseni Alkalmazott Színháztudományi Intézetben. Bár a műfaj Németországban jelentős hagyományokkal rendelkezik, egy német kritikus szerint a Rimini Protokoll tevékenysége "a dokumentarista színház újjáéledését és teljes átértelmezését" jelenti. Feldolgozták a Sabena légitársaság csődjét, vizsgálták a közép-európai halálnemeket vagy a nemzetközi diplomácia útvesztőit, Mannheim és Weimar lakosaival pedig átértelmeztették az életüket Schiller szövegeinek fényében. Úgynevezett "szakértői színházi" előadásaikat alapos kutatómunka előzi meg; a színpadon nem színészeket, hanem magukat a szövegforrásokat, saját tapasztalataikat megosztó magánembereket látunk.

Az internetes társkeresés és a szívátültetés kérdéseit feldolgozó Blaiberg und sweetheart19 című előadásukkal 2006-ban vendégszerepeltek a Budapesti Őszi Fesztiválon.

(2009. március 24., 25. 19:00 Nemzeti Színház (Budapest) – Marx: A tőke, I. kötet – a Düsseldorfer Schauspielhaus és a Rimini Protokoll vendégjátéka; koncepció, rendezés: Helgard Haug, Daniel Wetzel; dramaturg: Imanuel Schipper, Andrea Schwieter; díszlet: Helgard Haug, Daniel Wetzel és Daniel Schulz; fény: Konstantin Sonnenson; videotechnika: Michael Koch, Martin Hasenröhl)

 
 

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Innentől nem a gyerek hibája lesz, ha nem olvas

Az irodalom a szabadságról szól. Ha ezt a szabadságot nem adjuk meg az oktatással, ha nem mutatjuk meg a gyerekeknek, hogy talán éppen az olvasás az, amire ebben a számára is megterhelő, felgyorsult világban szüksége van, akkor tényleg nem az ő hibája lesz, hogy nem olvas. VÉLEMÉNY.
Könyv

Tóth Krisztina és Az arany ember: Hogyan jutottunk idáig?

Be akarja tiltani Jókait? Ki a felelős azért, hogy most mindenki irodalom kapcsán „anyázik” az interneten? Megválaszolunk mindent, amit tudni akar, de eddig nem mert megkérdezni Tóth Krisztina és a Jókai-rajongók összecsapásáról.
Vizuál

Lenyűgöző és groteszk életképeken elevenedik meg a szocializmus Budapestje

Ezernyolcszáz fotó került fel a Fortepan archívumába, amiket Kereki Sándor fotós, újságíró készített a hatvan-hetvenes években. Nézze meg galériánkat!
Klasszikus

Időkapszulát helyeztek el a Magyar Zene Házában

Befejező szakaszához ért a Liget Budapest projektben épülő Magyar Zene Háza kivitelezése, ebből az alkalomból pénteken az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el a decemberben megnyíló épület padlóburkolata alá.
Színház

Az Alkotmánybíróság elé kerül az SZFE modellváltásának ügye

A Fővárosi Törvényszék az SZFE modellváltását előkészítő törvény semmissé tételét indítványozza az Alkotmánybíróság előtt. Erről az SZFE HÖK tájékoztatta a nyilvánosságot péntek este.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Időkapszulát helyeztek el a Magyar Zene Házában

Befejező szakaszához ért a Liget Budapest projektben épülő Magyar Zene Háza kivitelezése, ebből az alkalomból pénteken az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el a decemberben megnyíló épület padlóburkolata alá.
Klasszikus hír

Szomorú nóta kíséretében hagyta el VII. kerületi próbahelyét a 100 Tagú Cigányzenekar

A zenekar tizenkét év után költözött ki az erzsébetvárosi próbahelyről, miután nem fogadták el a kerület vezetése által kínált megoldást – írta meg a Telex.hu.
Klasszikus ajánló

Virtuóz fiatalokkal ad koncertet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Online koncertet ad a Liszt Ferenc Kamarazenekar február 26-án. A szólisták közül a legfiatalabb 11 éves, mindannyiukat számos díjjal ismerték már el, és van köztük, aki a világhírű Carnegie Hallban is fellépett.
Klasszikus ajánló

Feltörekvő magyar karmester a Müpa színpadán

A közelmúltban rangos karmesterversenyt nyert Hontvári Gábor, aki most a Nemzeti Filharmonikusokat vezényli február 25-én a Müpában. Az online esemény igazi zenei csemegének ígérkezik.
Klasszikus gyász

Elhunyt Magyar Gábor gordonkaművész

Életének 60. évében, 2021. február 23-án súlyos betegség után elhunyt Magyar Gábor, az Opera Zenekar gordonkaművésze.