Egy görög és egy spanyol – ez a vezérfonal köti össze a Concerto Budapest december 11-i koncertjének programját, mindkét műsoron szereplő zeneszerzőnek a dél-európai kultúrkörhöz kötődő művei csendülnek majd fel.
Eötvös Péter Sirens’ Song című darabja az Odüsszeia kafkai értelmezésén alapszik, eszerint a férfiakat bűvös énekükkel magukhoz vonzó, madártestű, asszonyfejű szörnyek becsapták Odüsszeuszt, mikor az viasszal betapasztotta a fülét, hogy ne hallja a csábító dalt. A szirének csak úgy tettek, mintha énekelnének, de valójában egyetlen hangot sem hallattak. Az Alhambra című hegedűverseny a Granadai Fesztivál igazgatójának, Pablo Heras-Casadónak a felkérésére készült. A varázslatos szépségű épületet megzenésítő műben a zeneszerző hangokba foglalta a megrendelő és az ősbemutató szólistájának, Isabelle Faustnak a nevét.
Erről a zeneszerzői módszerről Eötvös Péter interjúnkban részletesen is beszélt:

Kapcsolódó
A Cziffra név disszonanciája – interjú Eötvös Péterrel
November 5-én , Cziffra György századik születésnapján, a Cziffra-emlékév kiemelt koncertjén mutatják be Eötvös Péter Cziffra Psodia című zongoraversenyét, a fesztivál művészeti vezetője, Balázs János közreműködésével. A zeneszerzővel az új művéről és a közeljövőbeli egyéb terveiről is beszélgettünk.
A második részben két Debussy-alkotás hangzik el. A Mallarmé verse alapján írt Egy faun délutánja a zeneszerző egyik legismertebb műve. A darab szintén a klasszikus mitológia egy félig emberi lényét állítja a középpontba, a kecskelábú, a hagyomány szerint nagy szexuális étvággyal rendelkező faun csodálkozik rá félálomszerű állapotában az őt körülvevő világra. A spanyol témát feldolgozó Ibéria, a komponista Zenekari képek című sorozatának középső darabja, két nap és a köztük lévő éjszaka hangulatát adja vissza, három tételen keresztül: Utcákon, utakon, Az éjszaka illatai, Ünnepnap reggele.
Eötvös Péter, Baráti Kristóf és a Concerto Budapest koncertje
december 11. 19:30, Müpa
Eötvös Péter: Sirens’ Song
Eötvös Péter: Alhambra (III. hegedűverseny) – magyarországi bemutató
Debussy: Egy faun délutánja
Debussy: Ibéria
Fejléckép: Eötvös Péter (Csibi Szilvia / Müpa)