Klasszikus

Még lehet jelentkezni a Hubay Jenő Hegedűversenyre

2021.10.18. 11:45
Ajánlom
Október 22-ig várja a húszévesnél fiatalabb közép-európai hegedűművészek jelentkezését a Fesztivál Akadémia által szervezett Hubay Jenő Hegedűverseny

A Fesztivál Akadémia Budapest 2021. december 2-5 között szervezi meg az I. Hubay Jenő Hegedűversenyt a húszévesnél fiatalabb, közép-kelet-európai hegedűművész-generáció számára. A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által alapított versenyt a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében rendezik meg. A versenyen pályázat útján vehetnek részt a fiatalok, amelyre október 22-ig még lehet jelentkezni.

A 8500 eurós összedíjazású Hubay Jenő Hegedűversenyt a pandémia miatt csak idén decemberben rendezik meg először.

A versenyre a Magyarországgal szomszédos országok, valamint a Visegrádi Négyek országainak 20 év alatti hegedűsei jelentkezhetnek.

A négy korcsoportban meghirdetett verseny az 1. korcsoportban egy-, a másik három korcsoportban kétfordulós.

A zsűriben a térség valamennyi országából helyet kap egy rangos hegedűművész vagy hegedűtanár – Magyarországot Perényi Eszter, a Zeneakadémia professor emeritája képviseli –, a zsűri elnöki tisztjét a legendás ukrán származású osztrák hegedűművész, Boris Kuschnir, a Bécsi Konzervatórium és a Grazi Zeneművészeti Egyetem professzora tölti be.

A Hubay-verseny a kétévente megrendezett, Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny „előszobája”: döntősei automatikus meghívást kapnak a 2022 júliusában negyedik alkalommal megvalósuló megmérettetésre.

A Hubay Jenő Hegedűverseny a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetével együttműködésben valósul meg.

A versenyre az alábbi országok ifjú diákjai nevezhetnek még 2021. október 22-ig: Magyarország, Ausztria, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Csehország, Lengyelország, valamint azon tanulók, akik a felsorolt országok valamelyik zeneoktatási intézményében aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek.

Fejléckép: Kelemen Barnabás és Kokas Katalin (fotó: Csibi Szilvia / Fesztiválakadémia Budapest)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Plusz

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Könyv

„A humor és a mosoly a létezés kovásza” – olvasson bele Ferenc pápa közelmúltban megjelent memoárjába!

Februárban jelent meg magyarul Remény című önéletrajza, az első memoár, amelyet hivatalban lévő pápa adott közre. A közelmúltban elhunyt egyházfő exkluzív fényképekkel színesített könyvében elmeséli családja és saját életútját, valamint reflektál korunk legégetőbb társadalmi kérdéseire is.
Vizuál

David Lynch, Stanley Kubrick és Mijazaki Hajao filmjei is szerepelnek az Artmozik éjszakáján

Mindössze két mozijegy áráért hetven film közül válogathatunk az egész éjszakán át tartó Artmozik éjszakáján, amely során az elmúlt év legkiválóbb darabjait láthatja a közönség a fővárosi művészmozikban. A programban klasszikus alkotások is szerepelnek. 
Vizuál

15 sor film: Csongor és Tünde

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába április 25-én – különleges koncertélmény a Concerto Budapesttel

Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. A hangverseny különlegessége, hogy két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.
Klasszikus ajánló

Mitológiai drámából ifjúkori mestermű – az Idomeneót adja elő a Szent István Filharmonikusok

Wolfgang Amadeus Mozart Idomeneo című operáját mutatja be a Szent István Filharmonikusok a Purcell Kórus közreműködésével és Vashegyi György vezényletével április 26-án a Müpában.
Klasszikus ajánló

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Klasszikus ajánló

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Klasszikus lapszemle

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.