Klasszikus

„Még mindig szeretem és bírom a pörgést...”

2004.09.27. 00:00
Ajánlom
Idehaza keveset hallani róla, pedig a szakma szinte egyöntetűen az első számú harminc alatti magyar csellistaként tartja számon. Fenyő Lászlóval élete eddigi legnagyobb sikerét követően beszélgetett Zsoldos Dávid.

- Ütőhangszeres-zenekarvezető édesapával, csellóművész édesanyával meddig tartott, míg felfedezték zenei adottságaidat?

- A családi legendárium szerint úgy három-négy éves lehettem, amikor már állandóan Perényi Miklós Vivaldi-csellóversenyeit követeltem a lemezjátszóra. Kiderült az is, hogy elég jó a hallásom, így aztán négy és fél éves koromban hegedűt adtak a kezembe. De a hegedülést olyannyira utáltam, hogy bő fél év múltán megfogtam a hangszert a nyakánál fogva és ripityomra törtem egy asztalon.

- Szinte hallani az amúgy is elég erős hazai hegedűs-mezőny megkönnyebbült sóhaját. Ilyen drasztikus kezdetet követően mi garantálta a cselló épségét?
- A cselló egyszerűen szerelem volt elő látásra. Az első években édesanyám tanított a hangszer furfangjaira, 12 évesen megnyertem a korosztályos országos csellóversenyt, majd egy évre rá Mező László felvett a Zeneakadémia Előkészítő Tagozatára.

- A sokak által némi gúnyos eufemizmussal „zseniképzőnek” csúfolt előkészítő után mégsem a Zeneakadémia következett...

- Bár felvettek a Zeneakadémiára, egy fesztiválon megismerkedtem David Geringas professzorral, aki meghívott lübecki osztályába, én pedig éltem a lehetőséggel, hogy a világ egyik legjobb csellótanárától tanulhatok. Ezzel együtt a Lübeckben töltött négy év hihetetlenül kemény próbatétel volt számomra szakmailag, anyagilag, érzelmileg egyaránt. Három orosz cimborámmal alakítottunk egy kvartettet, és minden elképzelhető haknit elvállaltunk, hogy meg tudjunk élni.

- Íme a bizonyíték: teher alatt nő a pálma. De gondolom, azért az iskola után is meg kellett élni valamiből.

- Egy évet zenekari gyakorlaton töltöttem a Hamburgi Rádiózenekarnál (NDR) – utolsó pult, rengeteg új anyag, kitűnő karmesterek. Aztán hírét vettem, hogy a Philharmonia Hungarica – az ’56-os emigráns magyar muzsikusok által alapított zenekar – szólócsellistát keres, így 22 évesen elmentem életem első igazi próbajátékára, és elnyertem életem első állását.

- A zenekar későbbi sorsát ismerve mondhatni, egy süllyedő hajó dobta a mentőkötelet...

- A zenekar léte akkoriban már tényleg egy hajszálon függött, de Menuhin, aki az együttes tiszteletbeli vezető karmestere volt, valahogy mindig kilobbizta a politikusok zsebéből a támogatást. Menuhin halálát követően viszont látványos volt a leépülés: 2000 utolsó hónapjaiban már csak a fizetés hiú reményében játszottunk.

- Ezután viszont Németország egyik legjobb csellista-helyére ülhettél. Hogyan sikerült?

- Még a napra is pontosan emlékszem: 2001. január 11-én volt az a próbajáték, amelyen a Frankfurti Rádiózenekar keresett szólócsellistát. Amit nem tudtam: az állás akkor már hat és fél éve betöltetlen volt, mert hiába hirdettek meg évente két-három próbajátékot is, soha nem vettek fel senkit. Amikor megláttam, hogy mindössze hatan vagyunk jelentkezők a szokásos 15-30 helyett, nagyon bemérgesedtem, hogy hiába utaztam Frankfurtba. Talán pont ezért jött ki jól a lépés, és – legnagyobb meglepetésemre – megkaptam az állást. Azóta is Frankfurtban élek és dolgozom: szenzációs a zenekar, élvezet velük a munka.

- Befutott, elismert művészként, biztos állással, zsúfolt koncertnaptárral miért indultál újra versenyen?

- Banális oka volt: a versenyt Frankfurttól kb. 25 kilométerre rendezték meg, tehát nincs utazás, szálloda, semmi zavaró körülmény. Igazad van, eredetileg nem akartam már versenyen indulni: egyrészt az évek során begyűjtöttem néhány trófeát, másrészt így harminc felé, állás mellett nehéz felvenni a versenyt a kora huszonévesekkel, akik éveken át napi sok órát gyakorolva készülnek egy-egy, a kiugrás lehetőségét hordozó versenyre. Az sem mellékes, hogy a zsűri esetleg fontolóra veszi, én már nem vagyok rászorulva egy jó helyezésre.

- Még jó, hogy a versenyhelyezéseket nem rászorultsági alapon osztogatják. De azért valami „plusz” csak kellett a győzelemhez, nem?

- Amikor végül eldöntöttem, hogy belevágok, az volt a célom, hogy elmondhassam magamról: mindent megtettem a sikerért. Néhány jóbarátnak köszönhetően kölcsönkaptam egy 1693-as Goffriller-csellót – szerencsére még legalább két évig nálam maradhat –, és az egész nyarat kettesben töltöttük. Szinte hermetikusan elzártam magam a külvilágtól, úgy dolgoztam, mint még soha életemben. Szerencsém volt a zsűrivel is: ritkaság, hogy egy zenei versenyen ennyire „érdekmentes” zsűri álljon össze.

- Értjük a célzást. Bár sokan az utolsó pillanatig hittük, hogy a Casals-verseny gálakoncertje után hazaszáguldasz és a budapesti Popper-versenyen is játszol, végül letettél erről. Azért tervezel még versenyt?

- Egy ilyen díj után nem biztos, hogy szerencsés lenne, ráadásul hamarosan a korhatár is – jellemzően 32-33 év – megakadályoz ebben. De azzal együtt, hogy a Casals-verseny után már „nincs feljebb”, ha kedvet kapok hozzá, miért ne?

- Ha néha leteszed a csellót, mivel ütöd el az időt?

- Mindig is szerettem sportolni: a gimnázium végén tényleges lehetőség volt, hogy a szentedrei Petőfi SE igazolt focistája legyek, három mérkőzést le is játszottam a harmadosztályban. A biciklizést mostanában kezdem újra, miután 2002-ben egy komoly biciklisbalesetben csúnyán eltörtem a bal könyököm – erre a csellózás is könnyen rámehetett volna. Az igazi nagy szenvedélyem azonban az autóversenyzés: ennek egyelőre csak egy Frankfurt melletti gokartpályán hódolok, ahol enyém a felnőtt pályacsúcs – de feltett szándékom, hogy egyszer megszerzem a Forma-1-es licenszet is.

- Tíz éve, hogy elmentél az országból, érzel még néha honvágyat?

- A honvágy nem csak attól függ, hogy az ember mennyire szereti a hazáját, hanem attól is, mennyire érzi jól magát az új környezetében. Az első lübecki évek alatt borzalmas honvágyam volt, néha titokban – szó szerint, még a szüleim se tudtak róla – hazaszöktem a kedvesemhez néhány napra. Ma már leginkább játszani jövök haza, s állítom: itthoni közönség előtt játszani hasonlíthatatlan élmény számomra. Bármit is mondjanak, még létezik az a magyar közönség, amely nem sznobizmusból, hanem a zene öröméért jár koncertre.

- A harmadik X közeledtével a legtöbb muzsikus kezdi terhesnek érezni az állandó utazgatásokat. Elképzelhető, hogy a közeljövőben végleg letelepedsz – netán itthon?

- Nem nagyon. Egyrészt még mindig szeretem és bírom a pörgést, két-három hétnél tovább Frankfurtban sem vagyok egyvégtében, másrészt hihetetlenül jól érzem magam a zenekarnál, jobbnál-jobb vendégkarmesterek jönnek hozzánk. A másik, hogy a Casals-versenynek – számtalan koncertmeghívás mellett – úgy tűnik, egy amerikai vendégprofesszori állást is köszönhetek majd, ami nagy kihívás lenne számomra. Idehaza ennek a töredékéért is kisstílű presztízsérdekek mentén kellene véres harcot vívnom. Miért jönnék végleg haza?

- Nincs riposztom. De evezzünk békésebb vizekre: nyáron a Keller Vonósnégyessel hoztak hírbe, majd Kovalszki Máriával szonátáztál a Bartók Emlékházban – egyszóval kamarazenélni itthon is lehetséges.

- Kellerékkel sajnos nem tudtuk úgy megoldani az együttműködést, hogy alapvetően Frankfurt marad az otthonom. Egyébként a szonátázást tartom az első számú szólistafeladatnak. Szerencsére rengeteget játszom különböző zongoristákkal: csak a gálát követő napon négy ilyen felkérést kaptam.

- Ez már szinte túl szépen hangzik. Kívánj kettőt: kivel játszanál és hol?

- Hmm... talán a Carnegie Hallban, Kocsis Zoltánnal.

NÉVJEGY A debreceni születésű Fenyő László muzsikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot 1975. augusztus 16-án. Mindössze 13 évesen, az országos zeneiskolai gordonkaverseny friss győzteseként került a Zeneakadémia Előkészítő Tagozatára. A szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumban tett érettségit követően sikerrel felvételizett a Zeneakadémiára, ám egy év után inkább a Lübecki Zeneművészeti Főiskolát választotta, ahol David Geringas növendékeként 1997-ben diplomát szerzett. 1997 és 2001 között a marli Philharmonia Hungarica, 2001-től pedig az egyik legjobban jegyzett német zenekar, a Frankfurti Rádió Szimfonikus Zenekarának szólógordonkása volt. Láthatóan nem fél a megmérettetésektől: 1991 és 2000 között kilenc versenyen indult, s szinte mindig dobogós helyet ért el. Többek között 1998-ban győzelmet aratott a Magyar Rádió Országos Gordonkaversenyén, s legutóbb, 2004 szeptemberében tizedik versenyén, a csellisták talán legrangosabb megmérettetésén, a frankfurti Casals-versenyen is diadalmaskodni tudott.

Hobbi: autóversenyzés, gokart
Kedvenc lemez: Brahms-szimfóniák / Chicago SO, Solti
Kedvenc film: nincs
Kedvenc könyv: Sienkiewicz: Quo vadis
Kedvenc hangszer: cselló
Kedvenc előadó: Rosztropovics, Casals
Kedvenc karmester: Toscanini

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

A néző bosszantása és kényeztetése – jegyzetek az idei POSZT-ról

Ha valaki valóban egy fesztiválra kíváncsi, arról szeretne összbenyomást kapni, leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Csak látszólag egyszerű megoldás, hogy módszeresen végignézi valamennyi előadást.
Zenés színház

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Tánc

40 évesen Júliát táncolni? Nem lehetetlen!

Kenneth MacMillan Rómeó és Júlia-koreográfiájának címszerepében debütál New Yorkban a 40 éves ragyogó szépség, Stella Abrera.
Zenés színház

Bartók Plusz Operafesztivál: Rohanok koncertről koncertre

Milyen jó is azoknak, akik nem szeretik a klasszikus zenét! Jaj nem, persze nem úgy értem, szóval milyen könnyű is azoknak... Hm, nem, nem könnyű, sőt... Akkor meg milyen jó azoknak, akik két-három helyen is tudnak lenni egyszerre! Olyan meg nincs...
Vizuál

Hollywood elfeledett férfi ikonja

James Dean és Marlon Brando mellett a legnagyobb sztárok közé tartozott - míg rájuk azonban ma is emlékszünk, Montgomery Cliftnek csak zseniális filmjei maradtak fent.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus gyász

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus virtuózok

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.
Klasszikus klassz a parton

Íme, a Klassz a pARTon! fesztivál teljes programja

Ötvenkét ingyenes koncerttel várja látogatóit a Balaton, a Duna és az Adriai-tenger partján Érdi Tamás fesztiválja július 8. és szeptember 22. között. Mutatjuk, hol hallgasson klasszikus zenét, ha nyaral.
Klasszikus hír

Magyar taggal bővült az Európai Zenei Tanács elnöksége

Az európai zenei ernyőszervezet vezetésének Zsoldos Dávid személyében 13 év után újra magyar tagja van.
Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Hogyan válhat szemléletformálóvá egy kulturális esemény?

A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 közös magazinműsorának június 16-i adásában vendégünk lesz Fekete Péter, Göttinger Pál, Hamar Zsolt és Pataki András.