Klasszikus

Megalakult az első fogyatékosokból álló zenekar

2018.03.20. 12:50
Ajánlom
A Bournemouth Symphony Orchestra létrehozta az első olyan professzionális zenekart, ami fogyatékos zenészekből áll.

A zenekar hat olyan állandó taggal alakult meg, akik mindannyian sérült zenészek: a hegedűs/brácsás Siobhan Clough, az ütőhangszeres Phillip Howells, a csellista Roger Preston, a fuvolista Kate Risdon, a klarinétos Matthew Scott és a LinnStrument-en (MIDI kontroller) játszó Charlotte White. Az együttes a BSO részeként 

állandó fellépési lehetőségekhez jutnak, professzionális körülmények között próbálhatnak, profi zenészekhez méltó fizetéseket kapnak, szakmai továbbképzéseken vehetnek részt és nemcsak önálló együttesként, de a BSO mellett is koncertezhetnek.

A zenekart a szintén sérült James Rose vezényli egy speciális, a fejére applikált karmester pálcával, de az együttesnek van rezidens karmestere is az ép Alexander Campkin személyében.

A BSO vezetője, Dougie Scarfe elmondta:

 Az együttes örömére szolgál, hogy magunk között üdvözölhetjük ezeket a hihetetlenül tehetséges zenészeket. Rendkívül büszke vagyok, hogy nálunk alakult meg a világ első professzionális, sérült zenészekből álló zenekara. Biztos vagyok benne, hogy az új együttes segít népszerűsíteni a sokszínűséget a művészeten és a társadalmon belül, és azt az üzenetet közvetíti, hogy a zene mindenki számára hozzáférhető” - fogalmazott.

(via: bbc.com, slippedisc.com)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Vizuál

Attól még egy mese sem válik igazsággá, hogy nincs benne hazug állítás – kritika a Bodkin című sorozatról

A Netflix hétrészes minisorozata épp úgy játszik az igazsággal, ahogy mi játszunk a valóság illúziójával. Jez Scharf alkotása egyszerre okos médiareflexió, groteszk ír népmese és csípős humorú bűnügyi történet. Bodkin kritika.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

„A klasszikus zene által jobb hellyé válhat a világ” – 50 kistelepülésen ad koncertet a Concerto Budapest

A Concerto Budapest idén év végéig összesen ötven településre viszi el a klasszikus zene élményét a Petőfi Kulturális Program részeként, a Mozart Planet címet viselő koncertsorozat keretében.
Klasszikus hír

Ismeretlen Satie-műveket rögzítettek lemezre

Az éppen száz éve elhunyt francia zeneszerző huszonhét sosem hallott alkotása került elő könyvtárakból és magángyűjteményekből. A műveket most bárki meghallgathatja Alexandre Tharaud zongorista és Nemanja Radulović hegedűművész lemezén.
Klasszikus hír

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Klasszikus hír

Indul a 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny

Három kontinens 26 országából összesen 110 jelentkezés érkezett a debreceni Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre, melynek keretében ezúttal a fiatal kürt-, trombita- és harsonaművészek mérhetik össze tudásukat.
Klasszikus ajánló

Elérhetőek a jegyek az MRME koncertjeire

A Magyar Rádió Művészeti Együttesei a különleges, tiszta hangzás mellett a hazai, valamint nemzetközi karmesterek és szólisták legjobbjait hozza el, továbbá az ígéretét annak, hogy minden koncert a zene varázsát nyújtja majd a közönségnek.