Klasszikus

Meghalt Nicolai Ghiaurov

2004.06.08. 00:00
Ajánlom
Mindig készülünk a rosszra, de ez nem jutott eszembe. Hogy ez is megtörténhet mostanában. Annyira öröknek tűnt mindaz, amit Nikolai Ghiaurov tett. Soha nem látszott fiatalnak. Soha nem gondoltam öregnek. Volt. Most meg nincs.

Klasszikus példája volt annak, ahogy nem szabad karriert építeni: rögtön a csúcson kezdett. Olyan csodálatos volt a hangja, olyan hibátlan volt a muzikalitása (hiszen a szófiai tanulmányok után az éneklés mellett karmesterséget is tanult annak idején Moszkvában), hogy nem volt ideje kis szerepekkel bíbelődni: mindenki azt akarta, hogy sokat énekeljen. És ő énekelt. 1955-ben debütált Szófiában. Két év múlva Bécsben, még két év, és a Scalában, 1962-ben Londonban, ’65-ben pedig New Yorkban. Tíz év kellett ahhoz, hogy bevegye a világot. Ennek ellenére nem tört meg a karrierje, nem ment idő előtt vagy akár idejében nyugdíjba, még idén januárban, hetvennégy évesen is föllépett. Tavaly hallottam Zürichben, a Sevillai borbélyban. Abszolút sztárszereposztás volt, de Ghiaurov nem illett oda. Mindenki jól énekelt, volt, aki nagyon jól, és aztán megszólalt Ghiaurov is. Egy számmal nagyobb volt a hangja a leghangosabbnál is. Fölszisszent, jajdult, nevetett a nézőtér. Ja, hogy ilyen is van a világban. Az orgánum mérete, a hang emberfölötti ereje mindig is jellemző volt rá. Akit kicsit is érdekel az opera, tudja, mire gondolok. Például a Klemperer vezényelte Don Giovanniból a Pezsgőáriára. Mintha egy repülőgép-anyahajóval kellene beállni a balatonfüredi mólóhoz. De odaáll, centiméteres pontossággal.

Ő volt a legjobb Fülöp király és a legjobb Főinkvizítor, a legjobb Borisz Godunov, a legjobb Colline, a legjobb Ramfis, a legjobb Mefisztó, Sparafucile, Banquo. Fölösleges sorolni. Mindenben a legjobb volt. Legfeljebb néhányan odaállhattak még mellé, holtversenyben. Nagyon kevesen. Mégis most elsőként az jut eszembe róla, ahogy a Verdi Requiemjének Dies irae tételében a rémület és világomlás után a romok alól előkúszik a hangja: salva me, fons pietatis. Úgy szólal meg, hogy a kérés ne legyen szégyen. Beszéltem olyannal, aki együtt dolgozott vele a színpadon. Neki elsőként az jutott eszébe Ghiaurovról, hogy jó ember volt.

Mellette volt a halál pillanatában a felesége, Mirella Freni. Soha nem értettem, mi hozott össze két ennyire különböző embert. A kortalanul babaszerű Frenit és a kortalan méltóságú Ghiaurovot. Az kevés, hogy mindketten mekkora énekesek. De mi más? Aztán rájöttem. Az, hogy Ghiaurov jó ember volt. Ez sugárzott a lényéből, a hangjából, ez marad ránk a lemezein és videofelvételein. Szebb emlékmű nem maradhat egy ember után.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus fszek

Új helyre költözik a FSZEK Zenei Gyűjteménye

Épületfelújítás miatt augusztus 6-ától várhatóan 2019 augusztusáig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának épületében működik a Zenei Gyűjtemény.
Klasszikus díszpolgár

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.
Klasszikus

Ha kottát nyomtatsz egy pólóra, legalább csináld jól

Valami nagyon nem a kotta szerint alakult az Amazonon.
Klasszikus gyász

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus virtuózok

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.