A felvétel a Naxos lemezkiadó gondozásában jelent meg, korábban ugyanennél a kiadónál a zenekar a filmzeneszerzőként számon tartott Rózsa Miklós szimfonikus műveiből készített lemezfelvételt. Zádor Jenő, az Amerikai Egyesült Államokban nagy hírnévnek örvendő zeneszerző és zenetörténész műveiből 2010-ben több koncertet is játszott a MÁV Szimfonikus Zenekar. A korongon öt szimfonikus mű, az Ária és allegro vonósokra és fúvósokra, a Magyar Capriccio és a Csárdás Rapszódia, a Gyermekszimfónia, valamint az Öt kontraszt zenekarra című kompozíciók szerepelnek. Utóbbit Zádor az Egyesült Államokban írta és adta ki, 1965-ben Ormándy Jenő vezényelte a mű philadelphiai ősbemutatóját.
Lendvai György, a MÁV Szimfonikus Zenekar igazgatója a lemez megjelenése kapcsán úgy fogalmazott: érdekes, és ízig-vérig magyar zenékről van szó, annak ellenére, hogy a zeneszerző Bécsben, Lipcsében - itt Max Regernél -, majd Münsterben szerezte diplomáit. Zádor Jenő 1894-ben Bátaszéken született és 1977-ben Los Angelesben hunyt el. Tanulmányai befejztével Bécsben, a Neues Wiener Konservatoriumban kezdett tanítani, majd 1935 és 1939 között a budapesti Zeneakadémia tanáraként működött. Szimfonikus darabjain kívül több operát is komponált, mások mellett 1935-ben Gogol drámáját, A revizort is operaszínpadra vitte. Hazai pályája 1939-ben szakadt meg, ekkor az Egyesült Államokba emigrált. Világhírnevét első amerikai sikere, a Kolumbusz Kristóf című opera hozta meg, amelynek a New York-i Rockefeller Színházban megtartott bemutatóját az NBC rádióállomás is közvetítette. Operáit, zenekari műveit Európa és Amerika nagyvárosaiban, Budapesttől Los Angelesig mindenhol bemutatták. Hollywoodban annak a sokat foglalkoztatott filmzeneszerző csapatnak a tagja lett, amelyek rangját Erich Wolfgang Korngold, Franz Waxman és Rózsa Miklós tevékenysége adta meg - Rózsának a Ben-Hur című filmhez írt zenéjét Zádor hangszerelte.
A zenekar igazgatója azt is elárulta, hogy újabb felkérésük is érkezett a Naxostól, amit egyelőre nem tudnak teljesíteni, mert a felvétel költségeit nekik kellene finanszírozni. Bár több mint százötven koncertet adtak ebben az évadban, az előadóművészeti törvény 2013-tól érvényes változásai - az új kategória besorolásokból adódó támogatási kulcsok - számukra nem kedvezőek.