Dr. Gerő Katalin, a Magyar Haydn Társaság elnökségi tagja, szobrászművész, a Strém Kálmán - A hangversenyrendezés művésze című könyv ötletgazdája és egyik szerkesztője a szerdán tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "Maga Strém Kálmán sem tudott annyit a családjáról, mint ami ebben a könyvben benne van." Elmondta, hogy ahhoz, hogy ilyen részletesen be tudjanak számolni Kálmán életének egyes epizódjairól, sok kutatásra volt szükség. Hozzátette, hogy a könyv megjelenése után is számos érdekes adatra bukkantak, így nem kizárt, hogy egy második, bővített kiadás is napvilágot lát a jövőben.
A 75. születésnap alkalmából szervezett ünnepi sorozat részeként csütörtök este különleges koncertnek lehetnek tanúi a Zeneakadémiára látogatók. A koncert szervezése során Strém Kálmán elveihez híven állították össze a programot, így elsősorban fiatal, pályakezdő, kiemelkedő adottságú muzsikusokat "Ígéret"-es tehetségeket kértek fel szereplésre (Kovács Ágnes szopránénekest, Füzi Nóra zongoraművészt és az Accord Quartettet). Rév Lívia (93), Párizsban élő, világhírű zongoraművész, aki 46 év távollét után Strém Kálmán tevékenysége révén robbant be a magyar zenei köztudatba, ezen a koncerten mond búcsút a Zeneakadémia közönségének. A koncertet 350 vidékről érkező zeneiskolás is meghallgatja és a Földvári Napok hagyományaira emlékezve egy kortárs zeneszerző, Sári József kifejezetten erre az alkalomra komponált műve is elhangzik.
Retkes Attila, a Klasszikus és Jazz Lap-, Könyv- és Hanglemezkiadó Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a 14. évfolyamánál tartó Gramofon - Klasszikus és Jazz folyóirat, a 2001-ben elindult honlap, a 2006-ban létrejött Gramofon Zenekritikai Műhely mellett 2008-ban könyvkiadással bővítették tevékenységi körüket. A négy, eddig megjelent könyv két tendenciát vázol fel: a kismonográfiák (Liszt Ferenc Kamarazenekarról és a Bartók Vonósnégyesről) és egyedi projektek (Bach testamentuma és a Strém-könyv) megvalósításán dolgoznak majd a későbbiekben is.
Várkonyi Tamás, a 256 oldalas könyv szerkesztési elveit vázolta fel. E szerint a könyv gerincét mintegy nyolcvan emlékezés és nyilvánosan elhangzott beszéd alkotja - mind a magyar zenei élet ismert szereplőjétől, többek között Jeney Zoltántól, Schiff Andrástól, Somfai Lászlótól és a már elhunyt Szőllősy Andrástól. Az emlékezések között kapott helyet Kurtág György kompozíciója is, amelyet Strém Kálmán emlékére írt, és amely e kötetben jelenik meg először. Az emlékezések mellett Strém Kálmán életútját és gyökereit is ismerteti a kötet, számos kuriózumértékű illusztrációval. Megtaláljuk Strém Kálmán által rendezett hangversenyek listáját is, valamint válogatást a koncertjeiről, a földvári és eszterházai eseményekről megjelent kritikákból, beszámolókból.
Az Ars poetica fejezetben, két interjú révén maga Strém Kálmán is megszólal: ezekben az általa fontosnak vallott értékekről beszél. A kötetet kiegészítő In memoriam fejezetben a Strém Kálmán 2005 novemberében bekövetkezett halála óta eltelt időszakban rendezett események és az azokhoz kapcsolódó dokumentumok kaptak helyet. A könyv megjelenését a Szerencsejáték Zrt., az NKA és a Strém Koncert Kft. támogatta, a kötet tipográfiájának művészeti vezetője Prácky István volt.
A könyv megjelenése és a csütörtöki Zeneakadémiai koncert után pénteken tovább folytatódnak a Strém Kálmánra emlékező ünnepi események: május 29-én (születésének valódi évfordulóján) délután öt órakor avatja fel az Egyesület Nagykanizsán, a Medgyaszay Művelődési Ház előterében Strém Kálmán mellszobrát, Gerő Katalin alkotását.