Klasszikus

Megkezdődött a Mátyás templom felújítása

2004.10.04. 00:00
Ajánlom
Pénteken megkezdődött a budai Mátyás templom várhatóan négy évig tartó, mai árakon számolva 3,7 milliárd forintba kerülő felújítása. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának megbízásából a tervezési feladatokat az Állami Műemlék-helyreállítási és restaurálási Központ, a régészeti feltárásokat Budapesti Történeti Múzeum végzi.

A kivitelezőt közbeszerzési eljárás keretében fogják kiválasztani. Hiller István kulturális miniszter sajtótájékoztatóján elmondta, a tárca idén 250 millió forintot fordít a mukálatokra. A harangtorony köré már felépült az 59 méter magasságú kutatóállvány, melynek segítségével az épület kőanyagát vizsgálják a szakemberek. Varga Kálmán a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke elmondta, a Várrekonstrukció szakmai előkészítésére nemrégiben létrehozták a Budai Műhelyt. A minisztérium szerette volna, ha katolikus egyház is hozzájárul az 1999-ben tulajdonába került műemlék rekonstrukciójának költségeihez tekintettel arra, hogy néhány éve, épp azzal az indokkal vezettek be belépőjegyet a Mátyás-templomban, hogy a befolyt összeget a felújításra fordítják. Erdő Péter, Esztergom-Budapest érseke ugyanakkor levelében arról tájékoztatta a minisztert, hogy nem áll módjába hozzájárulni a munkálatokhoz. Az egyház elképzelései között szerepelt, hogy a rekonstrukcióhoz kapcsolódva a föld alatt több száz négyzetméteres kiállítási és közönségforgalmi térrel is bővülne a templom. Mátéffy Balázs a Mályás templom múzeumának igazgatója lapunk kérdésére elmondta, hogy a belépőjegyekből befolyt összeget a templom fenntartására és üzemeltetésére fordították. Kisebb javítások mellett az életveszély elhárítását is ebből finanszírozták.

Egyik legjelentősebb középkori műemlékünk, a Budavári Nagyboldogasszony - közkeletű nevén - Mátyás templom építése a XIII. században kezdődött. A következő évszázadokban Nagy Lajos, Zsigmond és természetesen Hunyadi Mátyás is jelentős átépítéseket végeztetett azt épületen. Mai formáját Schulek Frigyes által tervezett, 130 évvel ezelőtti felújítás során nyerte el. A II. világháborúban súlyos károkat szenvedett műemlék helyreállítása 15 éves munkával 1970-ben fejeződött be. Az elmúlt harminc évben az épület állapota rendkívül leromlott, 2001-ben a nyugati és északi homlokzatot kellett vasráccsal elkeríteni, 2003-ban pedig életvédelmi tetőket kellett felszerelni a bejáratok fölé, ugyanis esetenként félmázsás faragott kőelemek zuhantak le. Medgyessy Péter volt miniszterelnök 2003. decemberében tett ígéretet a Mátyás templom felújítására.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Raktárvásárral zárja a nyarat a Libri

Hat napig várja váltakozó akciókkal és folyamatosan frissülő készlettel vásárlóit a Libri Kiadó a Szentendrei úton.
Klasszikus

Mezítláb vagy sportcipőben a színpadon – Kaposfest-napló

A Kaposfest harmadik napján egy különleges Martinů-kvartett, egy Sosztakovics-szonáta, illetve Schumann, Brahms és Dietrich közös alkotása örvendeztette meg a fesztivál közönségét. Kritikai beszámoló.
Klasszikus

Magyarul is megjelenik Fischer Ádám életrajzi könyve

A karmester 70. születésnapjára jelenik meg Oplatka András életrajzi könyve szeptember elején. Természetesen német nyelven is kiadják.
Klasszikus

Egzotikus és visszatérő vendégek Kaposváron – Kaposfest-napló 2.

A Kaposfest utolsó három napjáról szól alábbi írásunk: Brahmstól a Bolyi Soul és Gospel Kórusig haladt a fesztivál zenei programja.
Klasszikus

Medve ölte meg a 44 éves Julien Gauthier francia zeneszerzőt

Julien Gauthier a természet hangjait rögzítette készülő művéhez, amikor egy medve támadt rá Kanadában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Éjszaka még az ékszerek is varázslatosabbak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása augusztus 24-én lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Börcsök Annával, Deák Andreával, Hont Angélával és ifj. Kovács Antallal.
Klasszikus ajánló

Fischer Ivánnal a címlapon kezdi az évadot a Fidelio

Az ingyenes programmagazin évadkezdő számában az eseménynaptár mellett többek között interjút talál Láng Annamária színésszel, Ron Howard filmrendezővel, Várallyay Petra hegedűművésszel, Bán Zsófia íróval, illetve a címlapon szereplő Fischer Ivánnal. Lapozzon bele online!
Klasszikus kritika

Egzotikus és visszatérő vendégek Kaposváron – Kaposfest-napló 2.

A Kaposfest utolsó három napjáról szól alábbi írásunk: Brahmstól a Bolyi Soul és Gospel Kórusig haladt a fesztivál zenei programja.
Klasszikus gyász

Medve ölte meg a 44 éves Julien Gauthier francia zeneszerzőt

Julien Gauthier a természet hangjait rögzítette készülő művéhez, amikor egy medve támadt rá Kanadában.
Klasszikus életrajz

Magyarul is megjelenik Fischer Ádám életrajzi könyve

A karmester 70. születésnapjára jelenik meg Oplatka András életrajzi könyve szeptember elején. Természetesen német nyelven is kiadják.