Klasszikus

Megnyílt a Dohnányi Ernő Zenei Központ, a Rádiózenekar új próbahelyszíne

2024.10.01. 09:40
Ajánlom
Átadták a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek a Dohnányi Ernő Zenei Központ nevet viselő új otthonát hétfőn Budapest VI. kerületében, a Jókai utcában. A székházban próbatermek is helyet kaptak, de koncerteket is fognak itt tartani.

A Dohnányi Ernő Zenei Központ professzionális zenekari és énekkari, valamint kamarazenei stúdiófelvételekre ad lehetőséget, valamint mostantól hangversenyekkel is várja a közönséget.

Az MRME és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) számára a zenei központ átadása mérföldkő, új korszak kezdete – emelte ki Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója a megnyitón. Emellett bejelentette:

a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek zeneigazgatója és ügyvezető igazgatója október 1-jétől Káli Gábor karmester lesz.

A vezérigazgató kiemelte: az MRME közszolgálati misszió, olyan érték, kulturális exportcikk, amelyre méltán lehet büszke a közmédia, hazánk és a kulturális élet. Hozzátette: az elmúlt négy évben az MRME emelkedő pályára állt, amelynek a lendületét Devich Márton, az MRME leköszönő ügyvezető igazgatója alapozta meg és adta meg.

Dohnanyikp2-162408.jpg

Az épület avatóünnepségén a szalagot Devich Márton és Papp Dániel vágta át, a Magyar Rádió énekkari művészeinek segítségével (Fotó/Forrás: Nyírő Simon / Magyar Rádió Művészeti Együttesei)

Az új székházról elmondta: nem átmeneti, hanem hosszú távú megoldást kerestek, hogy valódi otthona lehessen az MRME-nek. Az ingatlant, amely korábban az Opera próbatermeként működött, az állam biztosította, emellett másfél milliárd forint támogatást is nyújtott. A kivitelezés 2,5 milliárd forintba került, a hiányzó összeget a közmédia saját költségvetésből biztosította.

Az elmúlt négy év eredményeiről, az új bázis építéséről és lehetőségeiről Devich Márton adott tájékoztatást, kiemelve: az MRME-ben három együttes, a zenekar, az énekkar és a gyermekkórus alkot egységet.

A Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületéből elköltöző együttesek új otthonát nem volt könnyű feladat megtalálni. Több épületet megvizsgáltak, míg végül az Opera megüresedett, egykori próbatermei adtak lehetőséget az új bázis kiépítésére.

A Pollák Manó által tervezett épületet eredetileg a Kereskedelmi Utazók Egyesülete székházának tervezték. A LATEREX Építő Zrt. közreműködésével alakították ki a próbatermekként is funkcionáló stúdiókat, a gyakorlókat, a raktárakat és a menedzsment irodáit. Az irodák a külön megvásárolt és átalakított, a próbatermi szinttel összenyitott első emeleti részen kaptak helyet.

Dohnanyikp3-162408.jpg

A Dohnányi Ernő Zenei Központ egyik hangszerraktára (Fotó/Forrás: Nyírő Simon / Magyar Rádió Művészeti Együttesei)

A Sapszon Ferencről elnevezett énekkari terem és a nagyobb szimfonikus zenekart, előadói apparátust befogadni képes Nagyterem mellett gyakorló vagy szólamtermek, több – köztük klimatizált – hangszerraktár áll az együttesek rendelkezésére. A kivitelező 2023 augusztusában vehette át a magasföldszinten 850 négyzetméteren, a félemeleten 150, a lapostetőn pedig 450 négyzetméteren a munkaterületet, a munkálatokat bő egy év alatt fejezték be. Az új bázist a zenekar alapítójáról, Dohnányi Ernőről nevezték el, méltó emléket állítva a zongoraművész-zeneszerzőnek.

Káli Gábor a terveiről elmondta: az együttesekkel egységben, összekovácsolva kívánja folytatni és továbbvinni az MRME tradícióit, a nemzetközi presztízsét és értékét pedig tovább kívánja erősíteni.

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara tavaly ünnepelte a nyolcvanadik születésnapját, 2025-ben a Magyar Rádió Gyermekkórusa lesz hetvenéves. Az MRME elnök-karmestere Vásáry Tamás, vezető karmestere Riccardo Frizza, állandó karmestere pedig Kovács János. A Dohnányi Ernő Zenei Központ átadásának alkalmából az M5 kulturális csatorna ikonikus koncertet tűz műsorára. Szeptember 30-án az MR Szimfonik sorozatban Kovács János és a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek koncertje látható.

A Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek koncertjeiről itt érhető el információ. >>>

Fejléckép: Kovács János próbál a Magyar Rádió Szimfonikuss Zenekarával a Dohnányi Ernő Zenei Központ Nagytermében (fotó/forrás: Nyírő Simon / Magyar Rádió Művészeti Együttesei)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Így újult meg a Magyar Színház

Új néven, új arculattal folytatja a munkát az erzsébetvárosi teátrum, amely infrastrukturális és művészi átalakulást tűzött ki céljául. Az épület egy innovatív, fenntarthatósági koncepció jegyében újul meg. Cikkünkben galéria is található.
Színház

Ismét meghirdették a független előadóművészeket támogató Staféta pályázatot

Október 31-ig lehet jelentkezni a főváros által meghirdetett pályázatra, amely az önálló munkásságuk elején járó előadó-művészek és előadó-művészeti formációk vezetői számára biztosít további megmutatkozási lehetőséget és anyagi forrást.
Plusz

Izgalmas kapcsolódások, inspiráló újdonságok és közönségkedvencek várnak októberben a MOMkultban

Oscar-díjas filmek betétdalai nagyzenekarral, Budapestről szóló utcadalok, Bach és magyar népzene táncházban a Danubia Zenekar és Pál István Szalonna és bandája összefogásával – mutatjuk, milyen koncertek közül válogathatunk októberben a MOMkult műsorán.
Vizuál

Amszterdamban és Tallinnban kezdi nemzetközi fesztiválkörútját Lakos Nóra új filmje

Először versenyez magyar családi film A-kategóriás fesztiválon: Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című alkotását ugyanis beválogatták a rangos Tallinn Black Nights Nemzetközi Filmfesztivál ifjúsági versenyprogramjába.
Vizuál

„A mozgókép megőriz egy sajátos energiamintázatot” – Enyedi Ildikó laudációja Wim Wenders FIAF-díjához

Wim Wenders a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendégeként vehette át az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének (FIAF) díját. Az eseményen Enyedi Ildikó méltatta a díjazottat, laudációját a Fidelio felületén olvashatják először.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Gabriela Scherer: „Bensőséges pillanatokban az ember nem lehet túl hangos”

Első alkalommal jár Budapesten az utóbbi években egyre több nagy operaházban feltűnő svájci szoprán, Gabriela Scherer. Számos német és olasz hősnő után most a földöntúli Szent Erzsébet szerepében hallhatjuk, október 9-én, a Liszt Ünnep nyitókoncertjén.
Klasszikus ajánló

Válogatott vonósnégyeseket hoz Magyarországra a MERITA projekt

A MERITA – Európai Kamarazenei Együttműködés keretében érkezik Magyarországra két izgalmas műsor-összeállítású vonósnégyes: a Skazka Kwartet a Fonóban ad koncertet október 12-én, a PuraCorda a BMC színpadán látható október 21-én.
Klasszikus hír

Neves internetes médiadíjért versenyez a Concerto Budapest közvetítése

Magyar komolyzenei, filmes és internetes világsiker: a Concerto Budapest 2024-es Mozart-napjának élő közvetítését beválasztották a 14. Lovie Awards döntőjébe.
Klasszikus ajánló

Christoph Eschenbach lép fel a MÁV Szimfonikus Zenekarral

Az együttes hatalmas megtiszteltetésnek tekinti, hogy a zenei élet egyik legizgalmasabb karmester-egyéniségének vezényletével két hangversenyt is adhat Budapesten, október 26-án, a Zeneakadémián, 27-én pedig a Pesti Vigadóban.
Klasszikus videó

„A zene öröm veled” – rendhagyó helyszínen forgatott kisfilmet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Október 1-jén, a zene világnapján tette közzé új imázsfilmjét a Liszt Ferenc Kamarazenekar, amelyet az elhagyatott kelenföldi erőműben vettek fel. A történetben fontos szerep jut a Csuja Imre által megformált portásnak is.