Klasszikus

Megnyílt a felújított Mendelssohn-ház Lipcsében

2014.02.04. 16:00
Ajánlom
Tízhónapos felújítás után újra megnyílt hétfőn a lipcsei Mendelssohn-ház.

„Igazi 21. századi múzeum jött létre, amely teljes egészében megőrizte eredetiségét" - hangsúlyozta a nyitóünnepségen Burkhard Jung, Lipcse főpolgármestere.

A kiállítótér kibővítésére összesen 1,5 millió eurót (mintegy 468 millió forintot) fordítottak. Az első emeleten megtartották Felix Mendelssohn-Bartholdy (1809-1847) lakószobáit, a földszintre pedig modern technikát költöztettek: az egész teret kitöltő installáció segítségével a látogató egy digitális nagyzenekar karmesterévé válhat. A lipcsei Mendelssohn-ház a zeneszerző egyetlen fennmaradt lakóháza.

Mendelssohn, akit a maga korában gyakran hasonlítottak Mozarthoz, kilencévesen lépett fel először zongoristaként, tizenhét évesen pedig már Shakespeare Szentivánéji álom című színdarabjához komponálta a nyitányt. Beutazta Itáliát, Franciaországot és Angliát, majd 1835-ben Lipcsében telepedett le. Az ottani Gewandhaus-koncertek igazgatójaként a zenekart Európa egyik vezető együttesévé, Lipcsét nemzetközi rangú zenei központtá fejlesztette és módszeresen gondoskodott a zenei utánpótlás képzéséről. A lipcsei konzervatórium 1843-ban az első ilyen német intézményként nyílt meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

A végzet asszonya élete végéig díva maradt

A magyar femme fatale emigráns éveiben ritkán mutatkozott, nem járt társaságba - saját, régi filmjei viszont hipnotikus erővel hatottak rá.
Plusz

Megalakult a Nemzeti Kulturális Tanács

Megtartotta alakuló ülését az Országgyűlés által tavaly decemberben kihirdetett törvény alapján életre hívott testület.
Klasszikus

Börtönbe megy a nyugdíjas, aki túl hangosan hallgatott komolyzenét

A liverpooli nyugdíjas, aki túl hangosan hallgatta a ClassicFM-et, azt mondta a bírónak, verjék csak láncra. Huszonnégy hétre tették hűvösre.
Klasszikus

Egész nap Mozart zenéje szól a tavasz első napján

Egy nap, tíz koncert a Concerto Budapesttel! Március 1. vasárnap délelőtt 11-től este 10-ig kizárólag Mozart zenéje tölti meg a Zeneakadémia koncerttermeit.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus gyász

Elhunyt Sulyok Tamás karmester

Életének 90. évében elhunyt Sulyok Tamás magyar karmester, tanár. A Győri Filharmonikus Zenekar egykori igazgatóját otthonában érte utol a halál február 4-én – tudatta a szomorú hírt a társulat vezetőségével a karmester lánya, Sulyok Márta.
Klasszikus videó

Hegedűn játszott az agyműtétje közben, a sebész elveszett Mahlernél

Egy 53 éves brit muzsikus agyműtéten esett át. A hangszerét is vinnie kellett az operációra, hogy az orvosok ellenőrizni tudják, ne sérüljenek az agy más részei a beavatkozás közben.
Klasszikus bűnügy

Börtönbe megy a nyugdíjas, aki túl hangosan hallgatott komolyzenét

A liverpooli nyugdíjas, aki túl hangosan hallgatta a ClassicFM-et, azt mondta a bírónak, verjék csak láncra. Huszonnégy hétre tették hűvösre.
Klasszikus mozart

Egész nap Mozart zenéje szól a tavasz első napján

Egy nap, tíz koncert a Concerto Budapesttel! Március 1. vasárnap délelőtt 11-től este 10-ig kizárólag Mozart zenéje tölti meg a Zeneakadémia koncerttermeit.