Klasszikus

Megnyílt a Lajtha László-emlékszoba

2013.02.18. 08:23
Ajánlom
A 20. század egyik kiemelkedő magyar zeneszerzője, Lajtha László bútoraiból, könyveiből berendezett emlékszoba nyílt február 16-án, a művész-tudós halálának 50. évfordulója alkalmából az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Zenetudományi Intézetében, a budavári Erdődy-palotában.

"Végre joggal reménykedhetünk abban, hogy ez a nagy alkotó, tudós és sokak elé példaképül állítható igaz ember elfoglalhatja az őt megillető helyet a nemzeti kultúrában" - mondta a megnyitón Hammerstein Judit. "Az 1892-ben Budapesten született Lajtha László egyszerre volt magyar hazájához szorosan kötődő és európai léptékben gondolkodó művész és polgár" - mutatott rá az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára.

A Zenetudományi Intézet (ZTI) főigazgatója, Richter Pál kiemelte: az emlékszoba kutatóhelyként való megnyitása jelképezi, hogy az intézmény hivatalosan is átveszi Lajtha László hagyatékát. Más országokban - jegyezte meg - kisebb jelentőségű zeneszerzők köré is hatalmas kultuszt építenek. A magyar zenetörténet a bőség zavarában van, de ez a bőség nem vonhatja el a figyelmet arról, hogy minden jelentős egyéniségre, így a korábban méltatlanul háttérbe szorult Lajthára is kellő kutatói érdeklődés irányuljon.
Az emlékszobában a kéziratok mellett egyebek közt a zeneszerző íróasztala, Bösendorfer-koncertzongorája, karmesteri pálcája, esernyője, franciabetűs írógépe, könyvszekrényei - bennük a könyvtár egy része - látható.

A szoba előtt egy kamarakiállítást is berendeztek, itt szerepelnek azok a tablók, amelyeket korábban a Művészetek Palotájában lehetett látni, de még soha ki nem állított könyvek gyűjteménye és Lajtha feleségének, Hollós Rózsának a lantgitárja is megtekinthető. Az életmű kutatásáról gondoskodó Dalos Anna, a ZTI 20-21. századi archívumának vezetője megjegyezte: ezt a házasságot a szerelmen és barátságon túl a zene is összekötötte.

A hagyaték - amelyet szombaton a zeneszerző unokahúga, Lajtha Ildikó adott át - korábban Hagyományok Házában (HH) volt, átadása több ütemben zajlik. A digitális másolatokból a HH is folyamatosan szolgáltat majd a kutatóknak, a népzenei gyűjteményt pedig továbbra is náluk őrzik - említette Kelemen László, a HH főigazgatója.  Az ötven éve, 1963. február 16-án elhunyt Lajtha László, a 20. század kiemelkedő alkotója zeneszerzőként egyedi nyelvezetet alakított ki. Népzenekutatóként főként a hangszeres népzene és a vallásos népénekek gyűjtésével emelkedett ki, de az 1972-ben megindult hazai táncházmozgalom alapvető forrásanyaga is az ő széki gyűjtése volt.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

A mi Chicagónk

A Chicago a minőségi szórakoztatóipar egy legsikerültebb darabja. Nem azért persze, mert igen jól meg van csinálva. Inkább azért, mert jól ki van találva. Nemcsak a társadalmat leplezi le, de önmagát is. Alföldi Róbert rendezésében, a Kultúrbrigád és az Átrium előadásában pedig a mi, honi állapotainkat is.
Klasszikus

Varázslatosan festő koncertközpont épül Münchenben

Az osztrák Cukrowicz Nachbaur Architekte mérnökei építik azt a koncertpalotát, amelynek nagytermében 1800 néző kaphat majd helyet.
Klasszikus

Fidelio Klasszik: Bérczes, Elsässer, Tóth Vera

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 14-én lesz hallható a 92.1-en.
Vizuál

Frida hétfőnként is fogad

A nagy érdeklődésre való tekintettel július harmadik hetétől hétfőnként is látogatható a Nemzeti Galériában a Frida Kahlo-kiállítás.
Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

A minimalista zene már 1797-ben létezett

Ismerősen cseng Anton Reicha neve? Ugye, hogy nem. Épp ezért döntött úgy Ivan Ilić zongoraművész, hogy a videósorozatban mutatja be ennek a cseh-francia zeneszerzőnek az életét.
Klasszikus magazin

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.
Klasszikus építészet

Varázslatosan festő koncertközpont épül Münchenben

Az osztrák Cukrowicz Nachbaur Architekte mérnökei építik azt a koncertpalotát, amelynek nagytermében 1800 néző kaphat majd helyet.
Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Bérczes, Elsässer, Tóth Vera

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 14-én lesz hallható a 92.1-en.
Klasszikus ajánló

Kocsis Krisztián is fellép a Balatonnál

A MOL által támogatott tehetségek, illetve Kovács Gergely, Érdi Tamás és Kocsis Krisztián ingyenesen látogatható koncertjeivel folytatódik a Klassz a pARTon! fesztivál.