Klasszikus

Megválasztották az év művészeit a Nemzeti Filharmonikusoknál

2025.09.18. 14:15
Ajánlom
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar művészei titkos voksolás útján, évtizedes hagyomány szerint döntik el, hogy ki kapja az év legkiválóbb művészének járó elismerést. Idén Tomasz Máté csellóművész, szólamvezetőt és Cserményi Zsombort, a basszus szólam énekművészét választották.

„Meg sem fordult a fejemben, hogy megkaphatom ezt az elismerést. Nem gondoltam, hogy ilyen fiatalon részesülhetek benne, ezért amikor kiderült, nagy volt az öröm. Annál is inkább, mert ezt a díjat a kollégák adják. A jövőben is arra fogok törekedni, hogy továbbfejlődjek, és a lehető legjobban végezzem a munkámat. Hálás szívvel köszönöm, hogy idén engem választottak az Év Zenekari Művészének!” – fogadta a díjat a csellóművész, aki 2023 óta tagja a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak.

Tomasz Máté Milán 1997-ben született. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar csellószólamának vezetője, de szólistaként is kiemelkedő szerepet játszik a hazai és nemzetközi klasszikus zenei életben. Nyolcévesen kezdett csellózni Kárpáti Mónikánál, majd Agócs Mártánál folytatta tanulmányait a konzervatóriumban. A Zeneakadémián Perényi Miklós osztályába került, kamarazene-tanárai között pedig olyan neves művészek szerepelnek, mint Gulyás Márta, Wagner Rita, Devich János és Rolla János.

Pályafutása során számos hazai és nemzetközi versenyen ért el kiemelkedő eredményeket. 2017-ben megnyerte a VII. Popper Dávid Nemzetközi Csellóversenyt, 2018-ban Junior Prima Díjat kapott.

Kétszer is elnyerte az Fischer Annie-ösztöndíjat (2019-ben és 2021-ben). Tomasz Máté művészete a technikai tudás és a kifejezőerő harmonikus egyesítésével emelkedik ki.

„Nagyon boldog és hálás vagyok, amiért a kollégák idén engem tiszteltek meg az Év Énekkari Művésze címmel. Kiváltképp öröm ez számomra, hiszen nem csupán az egyéni művészi teljesítményről, hanem a közös munkánkról szól. Az énekkarban énekelve gyakran döbbenek rá: milyen csodálatos dolgokra vagyunk képesek, ha együtt gondolkodunk, együtt lélegzünk. A kedves közönséghez szólva azt kívánom, hogy ezt a felszabadító, katartikus élményt minél többen és minél többször éljék át akár hallgatóként, akár kórusban énekelve” – reagált a hírre az énekes, aki 2019 óta tagja a Nemzeti Énekkarnak.

Cserményi Zsombor 1993-ban született Ajkán, és basszus/bariton énekművészként tevékenykedik. Gyermekkorától kezdve énekelt kórusban, és gordonkázni is tanult.

Számtalan helyen énekelt szólistaként, például az amszterdami Concertgebouw-ban, a ljubljanai Slovenska Filharmonija színpadán, a Müpában, a Zeneakadémián,

a Magyar Zene Házában, a Szegedi Dómban, a debreceni Kölcsey Központban, a szombathelyi Bartók Teremben. Tagja a Neked8 énekegyüttesnek. 2011-ben Kazinczy Emlékérmet kapott. 2013-ban az Országos Diákszínjátszó Találkozó legjobb férfi főszereplője és különdíjasa lett. 2016-ban az országos Székely Mihály Énekes Találkozón különdíjat nyert. A 2023. évi váci Régi Zenei Napokon Elisabeth Scholl és Vashegyi György mesterkurzusain vett részt. Repertoárja főleg a barokk és romantikus oratorikus zeneirodalom művein alapszik.

Fejléckép: Tomasz Máté, Cserményi Zsombor (fotó/forrás: Csibi Szilvia / Nemzeti Filharmonikusok)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Schneider Zoltán nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

Másodszor ítélte oda Schneider Zoltánnak a közönség a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját. A színművész idén Bernard Slade Jutalomjáték című darabjában Scottie Templeton alakításával érdemelte ki az elismerést.
Könyv

Kiakadt a szakma: Orbán János Dénes saját szervezetétől kapott 412 millió forintot művei felhasználási jogaiért

A közpénzből gazdálkodó Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., amelynek szakmai vezetését Orbán János Dénes látja el, egy év alatt több száz millió forintot költött a Kossuth-díjas szerző műveinek felhasználási jogaira.
Zenés színház

Tanulás, fejlődés, változás – interjú Kolonits Klárával

„A bel canto királynője” – írták Kolonits Kláráról a német kritikusok a Roberto Devereux ulmi bemutatója után. A nemrég súlyos, daganatos betegségen átesett szopránt feltöltődésről és kedvenc rózsáiról is kérdeztük.
Vizuál

Elhunyt Sam Neill

A Jurassic Park-filmekből ismert új-zélandi színész 78 éves volt, családja közleménye szerint halála hirtelen és váratlan volt. Sam Neill karrierje során több mint 150 filmben és sorozatban szerepelt.
Színház

Tompagábor Kornél: „A jubileum alkalmából újrafogalmazzuk az Anconai szerelmeseket”

Idén nyáron ünnepli huszadik évadát a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház. A jeles évforduló kapcsán Tompagábor Kornéllal, a Kvártélyház igazgatójával az elmúlt két évtized mérföldköveiről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Az opera drámaisága és az orgona spirituális ereje – José Cura is fellép az OrgonaPont fesztiválon

A Filharmónia Magyarország országos koncertsorozata augusztus 3. és 30. között 19 városban, 24 alkalommal várja a közönséget.Az OrgonaPont fesztivál idén nyáron ismét különleges zenei utazásra hív.
Klasszikus ajánló

Minden eddiginél ambiciózusabb koncertkínálattal tér vissza a MiraTone Fesztivál

Nyolcadik alkalommal tölti meg zenével Budapestet a Miranda Liu hegedűművész által alapított MiraTone Fesztivál és Akadémia, amely augusztus 22. és 30. között várja a klasszikus zene szerelmeseit.
Klasszikus hír

Hegedűművészek számára hirdet próbajátékot a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Augusztus elejéig várják azon szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező vagy tanulmányaikat folytató művészek jelentkezését, akik szimfonikus zenekari tapasztalattal rendelkeznek. A próbajátékra szeptember 4-én kerül sor.
Klasszikus hír

Váratlan visszhangja lett a Kossuth Rádió leállásának a klasszikus zenei életben

A népszerű brit rádióadó, a Classic FM is beszámolt a magyar közmédiát érintő fejleményekről, miközben a neves brit szakíró, Norman Lebrecht is arról tudósított, hogy a Bartók Rádiónak egymillióval több hallgatója lehet.
Klasszikus ajánló

Régizene korhű környezetben – Haydneum-koncertek Eszterházán

Július 10. és augusztus 1. között négy nyári hétvégén ismét életre kel a „magyar Versailles”. A Haydneum összesen nyolc korhű hangszeres koncerttel várja közönségét a fertődi Esterházy-kastély lenyűgöző Apolló-termében.