Klasszikus

Megválasztották az év zenekari és énekkari művészét a Nemzeti Filharmonikusoknál

2023.11.09. 09:25
Ajánlom
A Nemzeti Filharmonikusok művészei hagyományosan titkos szavazással döntenek legkiválóbbnak ítélt társaikról. A zenekar és az énekkar egy-egy tagot szavaz meg, akit szakmai és közösségi tevékenységéért díjaznak.

Az év zenekari művésze Kovács Imre szólamvezető fuvolaművész lett, akinek már édesapja is a zenekarban játszott – ahogyan azt az együttes százéves évfordulója alkalmából elmondta.

„Az Év Művésze díj egy zenekari zenész szakmai életében a legmagasabb elismerés, a tagok titkos szavazásának az eredménye. Tartalmazza a teljesítményt és a kollegialitást is, ezért nagyon értékes számomra.

A legnagyobb ajándék, amit nyugdíjba vonulásomkor kaphattam

– fogadta az elismerést Kovács Imre.

Az év énekkari művészének a basszus szólam tagját, Silló György Bélát választották.

„A legnagyobb megtiszteltetés, amikor kollégák nyilvánítanak olyan véleményt, amivel elismerik társuk munkáját, munkához való hozzáállását.

A korábbiakban olyan kiváló énekművészek nyerték el az év énekkari művésze címet, akik mind énekesként, mind kollégaként a legmagasabb szintet képviselik.

Boldogsággal tölt el, hogy idén az énekkar művészei érdemesnek tartottak arra, hogy én is megkapjam ezt a kitüntetést” – reagált a díjra Silló György Béla.

Az elismeréseket Vashegyi György főzeneigazgató és Somos Csaba karigazgató november 6-án, Verdi Requiemjének Kocsis Zoltán emlékére rendezett koncertje előtt adták át.

Fejléckép: Kovács Imre és Silló György Béla (forrás: Nemzeti Filharmonikusok)

Minőség és jó koncertek mindenek fölött – a százéves Nemzeti Filharmonikusoknál vendégeskedtünk

Kapcsolódó

Minőség és jó koncertek mindenek fölött – a százéves Nemzeti Filharmonikusoknál vendégeskedtünk

Idén ünnepli fennállásának századik évfordulóját a Nemzeti Filharmonikusok. Egy márciusi próbanapon meglátogattuk őket, hogy kikutassuk, mi állhat a sikerek és a kiváló hangversenyek mögött.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Könyv

Beleolvasó – Krusovszky Dénes: A másik mozaik

Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. A hol hétköznapi, hol szürreális történetekben közös, hogy néha a legegyszerűbb dolgok tudnak a legrejtélyesebbek lenni. Olvass bele a kötetbe!
Klasszikus

Obermann völgye – a romantika vívódásai Fejérvári Zoltán és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén

A zongora áll a Szegedi Szimfonikus Zenekar április 20-i, zeneakadémiai koncertje középpontjában: az első rész létfilozofikus darabjai után Fejérvári Zoltán Budapesten először játssza Brahms 1. zongoraversenyét.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Obermann völgye – a romantika vívódásai Fejérvári Zoltán és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén

A zongora áll a Szegedi Szimfonikus Zenekar április 20-i, zeneakadémiai koncertje középpontjában: az első rész létfilozofikus darabjai után Fejérvári Zoltán Budapesten először játssza Brahms 1. zongoraversenyét.
Klasszikus kritika

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Klasszikus ajánló

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus ajánló

Fiatal zenészeket és a közönséget is várják a Cziffra Fesztivál mesterkurzusai

A Cziffra Fesztivál immár hagyományosnak számító Mesterakadémiája április 24–26. között zajlik Kőbányán, a Kroó György Zeneiskolában. Az ének-, zongora- és hegedűkurzusokra április 10-ig lehet jelentkezni.
Klasszikus kritika

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.