Klasszikus

Megváltozhat a zene színe?

2015.12.30. 11:13
Ajánlom
Az afroamerikai művészek teljesítményét emeli ki az dél-karolinai Charleston városában rendezendő komolyzenei fesztivál, mely "A zene színe" címet kapta.

Marlon Daniel karmester azt szeretné, ha ez a fesztivál is hozzájárulna a zene színének megváltozásához - fogalmazott a CBS televíziónak adott interjújában. A karmester szerint ugyanis az afroamerikai művészek a jazz és a hip-hop világába "vonulnak vissza", és sokakban az a képzet alakult ki, hogy fekete bőrű művészek azért nem szerepelnek komolyzenei koncerteken, mert kevésbé tehetségesek.

Ez sztereotípia, nem így van, rengetegen vagyunk, akik a klasszikus zenében is jeleskedünk"

- mondta a karmester, maga is fekete bőrű művész.

Marlon Daniel

Marlon Daniel

A mostani fesztiválon elsősorban afroamerikai művészek lépnek fel, s a komponisták közül is teret adnak afroamerikai alkotóknak, köztük például műveinek. Hailstork "Templom utcai szerenád" című művét egyébként most éppen annak a történelmi templomnak a szomszédságában adják elő, ahol az idén júniusban egy amerikai fehérbőrű merénylő tüzet nyitott, és kilenc embert lemészárolt.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Zseni volt” – Végső nyugalomra helyezték Kocsár Miklóst

Családja, tisztelői, barátai és pályatársai végső búcsút vettek pénteken Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerzőtől a budapesti Farkasréti temetőben.
Vizuál

Elhunyt Sára Sándor

Életének 86. évében elhunyt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, a nemzet művésze, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója  2019. szeptember 22-én.
Tánc

„Ha táncolsz, akkor biztos te is tütüben tolod” – Férfi táncosokat kérdeztünk a nemi sztereotípiákról

A #BoysDanceToo kampány kapcsán kíváncsiak lettünk arra, valóban ki vannak-e téve a férfi táncosok a negatív sztereotípiáknak. Klasszikus balett, modern- és kortárs táncosokat kérdeztünk személyes tapasztalataikról.
Könyv

Újabb portréfilm készült Nádas Péterről

A tavalyi Nagyon sajnálom után újabb portréfilm mutatja be egyik legnagyobb kortárs prózaírónkat. A Természetes ellenfényt október 3-án mutatják be a Cirko-Gejzírben.
Színház

A Radnótié a legjobb előadás a kritikusok szerint

Székely Csaba 10 című darabja a legjobb új magyar dráma díját is elhozta, míg a Sebestyén Aba rendezte előadás zenéjét is díjazták a Színikritikusdíj-átadón, ahol a színpadra lépők közösen főzték meg a szakma paprikás krumpliját.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus temetés

„Zseni volt” – Végső nyugalomra helyezték Kocsár Miklóst

Családja, tisztelői, barátai és pályatársai végső búcsút vettek pénteken Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerzőtől a budapesti Farkasréti temetőben.
Klasszikus hír

Kortárs klasszikus zenei lemezkiadót indít a Radiohead gitárosa

A Jonny Greenwood alapította kiadó első kiadványai között lesz egy saját szerzői lemez, illetve egy Bach-szólóalbum.
Klasszikus állás

Zenészeket keres az Európai Unió Ifjúsági Zenekara

Az Európai Unió Ifjúsági Zenekarában 2003 óta játszanak magyar muzsikusok. Idén újra tagfelvételt hirdetnek – mutatjuk a részleteket!
Klasszikus óbudai társaskör

Októberi kínálat az Óbudai Társaskörben

Az Óbudai Társaskör az Anima Musicae Kamarazenekar új sorozatával nyitja meg a 2019/2020-as évadát a zene világnapján, október 1-jén.
Klasszikus ajánló

Ránki Dezső szólóestet ad a Müpában

Beethoven és Schumann műveit adja el szólóestjén Ránki Dezső, az MVM Koncertek - A Zongora című koncertsorozat évadnyitó koncertjén.