Klasszikus

Megvan az idei év Dvořák-díjas karmestere

2014.11.12. 13:21
Ajánlom
Jiří Bělohlávek nemzetközi hírű cseh karmester kapja idén az Antonín Dvořák-díjat.

Bělohlávek a díjat vasárnap New Yorkban veszi át, ahol a Carnegie Hall koncertteremben a Cseh Filharmónia ünnepi előadását fogja vezényelni. Bělohlávek jelenleg a Cseh Filharmónia vezető karmestere. A Cseh Filharmónia New Yorkban Dvořák leghíresebb, IX. szimfóniáját adja elő, amely az Újvilág címet viseli. A szimfónia ősbemutatójára a 19. század végén éppen a Carnegie Hallban került sor.

A cseh komolyzene támogatására és Dvořák munkásságának népszerűsítésére hivatott díjat Daniel Herman cseh kulturális miniszter adja át a világhírű karmesternek. Az ünnepségen részt vesz Jan Hamácek, a cseh parlament alsóházának elnöke, valamint Antonín Dvořák unokája is. Az Újvilág szimfónia a világon Dvořák leggyakrabban játszott művei közé tartozik. A szerző amerikai látogatásának hatására írta meg a művet. A szimfónia eredeti kéziratát a New York-i Cseh Nemzeti Házban állítják ki ebből az alkalomból.

Jiří Bělohlávek 1946-ban született, és napjainkban nemzetközi szinten is a legelismertebb, legkeresettebb karmesterek közé tartozik a díjat adományozó prágai Klasszikus Zenei Akadémia, amely Dvořák Prágája címmel évente szintén nemzetközi hírű komolyzenei fesztivált rendez a cseh fővárosban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Több ezer aláíró követeli Demeter Szilárd lemondását

Miután holokausztrelativizáló publicisztikát közölt Soros György nevének tízszeri említésével az Origón, számos szervezet és ismert értelmiségi lemondásra szólítja fel a PIM főigazgatóját
Színház

Jogsértő lett volna a félév semmissé tétele, de segít Vidnyánszkynak az éj leple alatt kiadott kormányrendelet

Hiába állítják az SZFE hallgatói, hogy az egyeztetés nélkül kinevezett kuratóriumnak nem áll jogában felfüggeszteni az oktatást, Vidnyánszkyék könnyedén megtehetik ezt a kormány friss rendeletének segítségével.
Jazz/World

Az LGT legjobb számai „csíkosítva” – Itt a Csík Zenekar új lemeze

A Locomotiv GT előtt tiszteleg A dal a miénk című új lemezével a Csík Zenekar. A rockszámok népzenei ihletésű átdolgozásairól is ismert együttes friss albumán közreműködött Presser Gábor, Karácsony János és Kovács Kati.
Színház

Csak akkor tanítanak, ha orvoslatot kap az egyetem autonómiája

Nem az egyetem hivatalos honlapján, hanem a Független Szabad Egyetem közösségi oldalon tették közzé az SZFE tanárai, kik indítanának osztályt a következő tanévben.
Jazz/World

Azt követik, amit Debussy követett – Páros interjú Harcsa Veronikával és Razvaljajeva Anasztáziával

Egy hárfaművész, egy jazzénekes és elektronikus művész – nem szokványos felállás Debussy zenéjéhez. Új lemezük apropóján Harcsa Veronikával és Razvaljajeva Anasztáziával beszélgettünk. Mit tanultak egymástól, mennyiben járnak különböző és párhuzamos ösvényeken?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus online közvetítés

Online koncertek a Filharmónia Magyarországtól

A 17 éves zongorista Bach, Beethoven és Schumann műveit adja elő a pécsi Kodály Központban. A Filharmónia Magyarország közvetítéseit ajánljuk.
Klasszikus hír

Japán zeneszerző nyerte idén a Zeneakadémia Bartók Világversenyét

Sinszuke Okamoto nyerte el idén a komponistáknak meghirdetett Bartók Világverseny első díját. A győztes mű szerepel majd a 2021-es, vonósnégyes formációknak szóló megmérettetésen is.
Klasszikus gyász

Elhunyt Terényi Ede erdélyi magyar zeneszerző

Elhunyt 85 éves korában Terényi Ede Erkel Ferenc-díjas romániai magyar zeneszerző, zenetudós, aki az egyik legjátszottabb alkotónak számít az erdélyi magyar zeneszerzők között.
Klasszikus Live

Egy nap Beethovennel – Élő közvetítés a Concerto Budapesttel

Beethoven születésének 250. évfordulója alkalmából a zeneszerző művei szólalnak meg a Concerto Budapest előadásában szombaton a Zeneakadémián, a három hangversenyt online követheti a közönség.
Klasszikus hír

Átadták a Junior Prima Díjakat zeneművészet kategóriában

Idén is tíz fiatal tehetség vehette át a Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában csütörtökön, a járvány miatt online közvetített díjátadón.