Klasszikus

Megvannak az UMZF 2020 zeneszerzőverseny nyertesei

2020.10.12. 11:35
Ajánlom
Kihirdették a BMC és Müpa szervezésében idén hatodik alkalommal megrendezett Új Magyar Zenei Fórum (UMZF) zeneszerzőverseny eredményét a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon a hétvégén.

A csaknem négymillió forint összdíjazású versenyen a kamaradarabok közül Horváth Balázs quasi ciaccona metrica című darabja lett az első, Cservenák Ármin Silver című műve a második. A harmadik díjat Dargay Marcell RICERCAR - Hommage a Béla Bartók című darabja kapta.

A nagyzenekari művek közül Láposi Dániel Metamorphommage című darabja került a dobogó legfelső fokára, a második Horváth Balázstól a 6. és a 8. tétel lett. A harmadik díjat Dobri Dánielnek ítélték PentaTones for Orchestra című darabjáért - közölték a szervezők hétfőn.     

Az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány különdíjára Cservenák Ármin volt érdemes. Dinyés Dániel, valamint Horváth Balázs kamarazenekari műveit a Universal Music Publishing - Editio Musica Budapest megjelenteti és nemzetközi viszonylatban promotálja. Az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál különdíját Cservenák Ármin kapta, egy művét a Fesztivál műsorára tűzi 2022-ben.     

Az UMZF zeneszerzőverseny elsődleges célja, hogy új magyar zenedarabok megalkotását ösztönözze és támogassa, valamint tartós együttműködést alakítson ki a szerzők, a kamaraegyüttesek és nagyzenekarok között az új művek és a kortárszene népszerűsítésében.     

LaposiDaniel_BHP2132-113113.jpg

Láposi Dániel (Fotó/Forrás: BMC)

A verseny szervezői a nagyzenekari kategóriában ebben az évben Bartók Béla halálának 75. évfordulója előtt tisztelegve olyan pályamunkákat vártak, amelyekben szerepel Bartók Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára I. tételének fúgatémája, vagy a pályamunkát ez a fúgatéma ihlette. A kamaradarabokkal szembeni elvárás az volt, hogy trombitaszólistát szerepeltessenek.     

Az augusztus 25-én lezárult pályázatra összesen 28 pályamunka érkezett Magyarországról és a határon túlról. Kamarazenei kategóriában 16, míg nagyzenekariban 12 új magyar zeneművet neveztek. A legfiatalabb pályázó 19 éves volt, és az idei év újdonsága, hogy 3 női zeneszerző is szerepelt a pályázók között. A pályázat nyitott volt minden olyan, magát magyarnak valló zeneszerző számára, aki még nem töltötte be 50. életévét. Pályázni nagyzenekari és kamaraegyüttesre írott művek kategóriájában lehetett.     

A zeneműveket rangos zsűri - Eötvös Péter, Gémesi Géza, Kovács László, Pálfalvi Tamás, Pilz János, Serei Zsolt, Tihanyi László és Vajda Gergely - bírálta el, és a beadott pályamunkák közül 4-4 művet jelöltek a döntőbe. A kiválasztott darabokat döntő-gálakoncerten mutatták be nyilvánosan: a kamaradarabokat az UMZE Kamaraegyüttes adta elő október 10-én a Budapest Music Center Koncerttermében, Tihanyi László vezényletével és Pálfalvi Tamás trombitaművész közreműködésével, míg a díjazott nagyzenekari művek október 11-én a Müpa Fesztivál Színházában csendültek fel, ahol az MR Szimfonikusokat Vajda Gergely vezényelte. A nagyzenekari döntőt és gálakoncertet a Müpa élőben közvetítette weboldalán.     

Az UMZF 2020 a CAFe Budapest Kortárs Zenei Fesztivál programjaként, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

Címlapkép: Horváth Balázs forrás: BMC

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Klasszikus

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Plusz

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Mitológiai drámából ifjúkori mestermű – az Idomeneót adja elő a Szent István Filharmonikusok

Wolfgang Amadeus Mozart Idomeneo című operáját mutatja be a Szent István Filharmonikusok a Purcell Kórus közreműködésével és Vashegyi György vezényletével április 26-án a Müpában.
Klasszikus ajánló

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Klasszikus ajánló

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Klasszikus lapszemle

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Klasszikus ajánló

Klassz a Belvárosban – IV. Komolyzenei Napok az Aranytízben

Május 9. és 11. között különleges, egyetlen alkalommal megvalósuló koncerteknek ad helyet az Aranytíz a Belváros szívében. Fellép többek között Czene Rudolf, Kállai Ernő, Lugosi Ali, Hornyák Balázs, Szüts Apor, Pál István Szalonna és Bandája, Duka Elemér & Gipsy Chamber Orchestra.