Klasszikus

Megvonta a főváros a támogatást a Fesztiválzenekartól

2016.02.26. 15:55
Megosztom
Nem támogatja tovább a főváros a Fesztiválzenekart. A Budapest állandó zenekaraként ismert, 1983-ban alapított BFZ-t fenntartó alapítványt 2015-ben 260 millió forinttal támogatta a főváros. A jelen állás szerint az idei költségvetésben az együttes támogatására szánt összeg nulla.

Budapest 1992-óta minden évben jelentős összeget különített el a zenekar támogatására, és bár az utóbbi években csökkenő tendencia volt megfigyelhető, a dotáció teljes megvonásának semmi előjele nem volt .

Fischer Iván

Fischer Iván

A Fővárosi Közgyűlés az idei költségvetésről döntő február 17-i ülésének jegyzőkönyvéből kiderül, hogy a vita során a Fesztiválzenekar szóba sem került. Az index.hu megkeresésére a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója, Szűcs Somlyó Mária írásos válaszában türelmet kért, mert "az ügyben még nincs végleges döntés".

Értesülve a költségvetési támogatás megvonásáról a Budapesti Fesztiválzenekar a következő közleményt adta ki:

A Budapesti Fesztiválzenekar bízik a főváros további támogatásában

A Budapesti Fesztiválzenekar addig nem tud érdemben nyilatkozni a fővárosi támogatás ügyében, amíg nem ismeri a Fővárosi Közgyűlés szándékát. Tárgyalunk a főváros vezetőivel, és a mellékelt levelet küldtük el Tarlós István Főpolgármester Úrnak.

Tarlós István főpolgármester

Budapest Főváros Önkormányzata

1052 Budapest Városház utca 9-11.

Tárgy: Budapesti Fesztiválzenekar támogatása

Tisztelt Főpolgármester Úr!

Annak ellenére, hogy természetesen nagy aggodalommal fogadtuk a hírt, miszerint a Fővárosi Önkormányzat február 17-én elfogadott 2016. évi költségvetésében a BFZ támogatása még nem szerepelt, bízunk szóbeli ígéretében, hogy ez a kérdés áprilisban megoldásra kerül. Fischer Iván zeneigazgatóval, és Erdődy Orsolya igazgatóhelyettessel folyatott beszélgetésében egyaránt említette, fontosnak tartja, hogy az állam továbbra is támogassa a Fesztiválzenekart. Szeretnénk ezzel kapcsolatban értesíteni arról, hogy a minisztérium támogatása a legjobb úton halad, a szerződés előkészítés alatt áll és az aláírásokra rövidesen sor kerül.

Kérjük, hogy a BFZ támogatását a Főváros áprilisban, legalább a tavalyi szinten (260 millió forint), mindenképpen állítsa helyre. A zenekar már így is jelentős rövidtávú anyagi gondokkal kell, hogy szembenézzen, hiszen január óta nem kaptunk támogatást, a Főváros januári és februári utalására tervezéskor pedig kifejezetten számítottunk.

Tudjuk, hogy Főpolgármester Úr is nagyra értékeli a Fesztiválzenekar munkáját, amit az egész világon, és a hazai közönség körében is joggal tartanak a legsikeresebb magyar kulturális intézménynek. Mivel a zenekar az egész világon kimagasló színvonalon képviseli Budapestet, mindenképpen meg kellene őriznünk azt a megnyugtató helyzetet, hogy Budapest ezt a munkát messzemenően értékeli, és a zenekar működését továbbra is lehetővé teszi.

Fischer Ivánnal történt február 8-i találkozóján megnyugtatta Zeneigazgató urat és egy kis türelmet kért, amíg az zenekar állami támogatásának kérdése rendeződik. Bár ez a várakozás a zenekarnak nem könnyű, álláspontját megértjük, és amennyire tőlünk telik, sürgetjük a minisztériumi szerződés aláírását. Kérjük azonban, biztosítson minket szándékáról, hogy Budapest a jövőben is részt kíván venni a Budapesti Fesztiválzenekar fenntartásában.

Budapest, 2016. február 18.

Szívélyes üdvözlettel,

Fischer Iván                                             Stefan Englert                                            Erdődy Orsoly


zeneigazgató                                    ügyvezető igazgató                          ügyvezető igazgató helyettes

A Fesztiválzenekar Budapest nagyköveteként koncertezik mindenütt a világon, és azon dolgozik, hogy a főváros ismertségét és nemzetközi jóhírét szolgálja. Ezért továbbra is arra számítunk, hogy a Fővárosi Közgyűlés folytatja a zenekar rendkívül sikeres tevékenységének támogatását.

A BFZ mindig nagyon jó kapcsolatot ápolt a főváros vezetésével, és az a szándékunk, hogy ez a gyümölcsöző együttműködés folytatódjon. A fővárosi támogatás nagyon fontos, mert lehetőséget ad több jelentős zenei projekt megvalósítására.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Liszt, a világutazó

Az utazás lehet kötelesség, kikapcsolódás vagy szükséges rossz, de az ember valamiképpen mindig azért utazik, hogy aztán hazatérjen. Liszt Ferenc számára az utazás nem csupán egy tevékenység volt, hanem identitásának meghatározó eleme.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

Göttinger Pál: „A szíve mélyén mindenkiben ott van a szárnyalni akarás”

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabjában egy befutott író és egy fiatal pályakezdő kerül szembe egymással. A darabot rendező Göttinger Pállal beszélgettünk a Rózavölgyi Szalonban látható előadásról.
Vizuál

Enyedi Ildikó filmje képviseli hazánkat az Oscar-versenyben

Magyarország Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét nevezi az Oscar-versenybe. A Csendes barát január óta műsoron van a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

144 vonósnégyesre írt mű közül választhat a Bartók Világverseny zsűrije

A Zeneakadémia 2026-os, komponistáknak meghirdetett Bartók Világversenyére 36 országból 136 zeneszerző összesen 144 vonósnégyesre írt rövid darabot adott be.
Klasszikus ajánló

Magyarországon kizárólag Pécsett: Ólafur Arnalds a Kodály Központban

A kortárs zenei színtér egyik legnagyobb hatású alkotója a régióban kizárólag Pécsett, az elképesztő atmoszférájú Kodály Központ hangversenytermében ad koncertet október 20-21-én.
Klasszikus ajánló

Árkádiai idillek és a csábítás művészete a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek kamarakoncertjén

Amikor a művészet felé fordulunk, leggyakrabban a harmóniát, a belső békét és a lélek megnyugvását keressük. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának művészei pontosan egy ilyen utazásra invitálják a közönséget kamarazenei sorozatuk legelső hangversenyén.
Klasszikus ajánló

A Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny áll a pécsi Zeneszüret Fesztivál középpontjában

Ha szeptember, akkor már hagyomány, hogy a Filharmónia Magyarország szervezésében Pécs megtelnek zenével. Nemcsak a kulturális helyszínek, hanem az utcák, terek is, és mindenki találhat kedvére való muzsikát.
Klasszikus ajánló

Liszt, a világutazó

Az utazás lehet kötelesség, kikapcsolódás vagy szükséges rossz, de az ember valamiképpen mindig azért utazik, hogy aztán hazatérjen. Liszt Ferenc számára az utazás nem csupán egy tevékenység volt, hanem identitásának meghatározó eleme.