Klasszikus

Melyik volt az év klasszikus koncertje?

2010.12.24. 15:54
Ajánlom
Legfőbb ideje, hogy visszatekintsünk a 2010-es esztendőre. Sorozatunk első részében a klasszikus zenei koncertek felidézésére hívjuk olvasóinkat.

2010. január 16-án mutatták be Schönberg Mózes és Áron című operáját Kocsis Zoltán befejezésével. Malina János szerint "arra mindenesetre egyetlen meghallgatás is elegendő, hogy nagyon világosan érezzük: ezt a zenét később is szeretni fogjuk."

Február 21-én rendezte a Budapesti Fesztiválzenekar immár hagyományos maratonját, melynek középppontjában idén Beethoven állt. Rákai Zsuzsannának Várjon Dénes szólókoncertje nem, a Fischer Iván által dirigált Pastorale-szimfónia annál inkább tetszett.

Alig két nappal később, február 23-án Daniel Barenboim adott Chopin-estet a Müpában. A koncertet meghallgató Kovács Sándor nem volt teljesen elragadtatva, "mert nagyjából az történt, amire némi előzetes tapasztalat, DVD-koncertfelvétel alapján számított(am)."

Sűrű volt az évkezdet. Mi sem bizonyítja jobban, hogy Molnár Szabolcs írása már a harmadik februári eseményt idézi fel. 26-án tartották a 60 éves MR Énekkar jubileumi koncertjét, ami kritikusunk szerint tulajdonképpen négynek volt tekinthető: "Túlzás nélkül állítható, hogy [...] bár végig egyetlen kórus állt a színpadon - négy eltérő világú együtteshez volt szerencsénk. Ez az élmény már önmagában is elegendő egy tanulságos estéhez."

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, április 4-én adott koncertet Emma Kirkby, Michael Chance és a Florilegium együttes, ám a nagysikerű előadás mégsem győzte meg kifinomult ízlésű és sokat látott kritikusunkat.

Elkerülhetetlen, hogy amikor karmesteri pálcát ragad egy elismert trombitaművész, némelyek susztert és kaptafát kiáltsanak. Az április 9-én ideiglenesen a MÁV Szimfonikusok élére álló Boldoczki Gábort nem csupán ünneplés fogadta - pedig lehet, hogy csak a műsor nem volt az igazi.

Május 28. ünnepnapként vonult be a vonós hangszerek kedvelőinek naptárába: Anne-Sophie Mutter látogatott Budapestre a Pittsburghi Szimfonikus Zenekar kíséretében. Bírálónkat a ráadás vette le lábáról (Bach: Sarabande) "amelynek gyönyörű tollrajzszerűsége bebizonyította, hogy a művésznő robosztusan rátermett, rutinos játéka csodálatos költőiséggé képes oldódni."

A Miskolci Operafesztivál koncertjeinek sorában lépett fel Perényi Miklós és Perényi Benjamin. A forró nyári délután tudósítónkra felemás benyomást gyakorolt, ide kattintva megtudhatják, miért.

A nyár jelentős eseménye volt Kurtág Colinda-Baladájának magyarországi bemutatója, melyre a szombathelyi Bartók Fesztiválon került sor júlus 8-án. Az ígéretes alkalmat a betegség miatt a szereplést lemondani kényszerülő Peskó Zoltán hiánya árnyékolta be.

Az őszi szezon egyik legütősebb hangversenyének a Strasbourgi Ütőegyüttes fellépése ígérkezett. A legendás hírű formációt a közönség azonban hűvösen fogadta, talán mert "számos ütőegyüttessel ellentétben a strasbourgiak nem látványos, hatásvadász, könnyű és 'közönségbarát' műveket választottak, hanem nagyszabású, szellemi és játéktechnikai értelemben egyaránt nehéz, fajsúlyos alkotásokat."

"Érdekes repertoár, nagyszerű énekes, remek, ám kissé kiszámíthatatlan zenekar - vajon kell-e ennél több egy kellemes péntek estéhez?" Október 22-én, Ian Bostridge és az Europa Galante koncertjének napján nem kellett.

A Chopin-év alkalmából Bogányi Gergely nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy november utolsó hétvégéjén szinte megállás nélkül végigjátssza a zongora poétájának szinte összes művét. Kritikusunk féltávig kísérte a produkciót és egyenesen a Chopin-bicentenárium ékkövének minősítette.

Hónapokkal korábban elfogytak a jegyek Gidon Kremer és az Orosz Nemzeti Zenekar december 15-i hangversenyére. Az idősödő hegedűművész és a dirigens (Mihail Pletnyov) egyáltalán nem győzte meg bírálónkat, igaz, a közönség más véleményen volt.

Ön melyik koncertet választaná a 2010-es év legemlékezetesebb klasszikus zenei eseményének? Ha nem szerepelne a választható hangversenyek között az Önre legnagyobb hatást gyakorló koncert, írja meg hozzászólásban!

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

„Nincs kitől többé megtanulni, hogyan bocsáthatnánk meg egymásnak” – Konrád Györgyre emlékezve

Pályatársakat, kortárs művészeket, barátokat kértünk meg, hogy pár sorban írjanak Konrád Györgyről, Konrád Györgyhöz.
Klasszikus

Mikor kezdtünk el ráadást követelni a hangversenyeken?

Megszokott dolog: ha a műsor megengedi, addig tapsolunk, míg a muzsikus újra színpadra nem jön, és ráadást ad. Mint minden hagyomány, ez is elkezdődött valamikor.
Klasszikus

Szokolay Ádám nyerte az idei Bartók Világversenyt

A nemzetközi zsűri a szombati nagyzenekari döntő után hozta meg a végső határozatot. A második díjat Balogh Ádám, a harmadikat pedig Peter Klimo kapta.
Könyv

Elhunyt Konrád György

Életének 87. évében elhunyt Konrád György Kossuth- és Herder-díjas író, esszéista, szociológus - tudatta a család pénteken az MTI-vel.
Vizuál

Átadták a hazai szinkronszakma legrangosabb díjait

A közönség és a kuratórium is szavazott, többek között díjat kapott Bobby Ewing magyar hangja és a Csernobil című sorozat szinkronja is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus kritika

À la française – ilyen volt a Pannon Filharmonikusok koncertje

„Finom és választékos” – ezt írja a Pannon Filharmonikusok szeptember 12-i műsoráról kritikusunk. A Kodály Központban Ravel, Debussy és Martin művei szólaltak meg.
Klasszikus videó

Szivárványos zászlóval ért véget a BBC Proms

58 nap, 85 koncert, 191 karmester, 83 zenekar és együttes: szeptember 14-én zárt Nagy-Britannia legnagyobb klasszikus zenei fesztiválja, a BBC Proms.
Klasszikus hír

Szokolay Ádám nyerte az idei Bartók Világversenyt

A nemzetközi zsűri a szombati nagyzenekari döntő után hozta meg a végső határozatot. A második díjat Balogh Ádám, a harmadikat pedig Peter Klimo kapta.
Klasszikus videó

Online elérhető a Fischer Ivánról és a BFZ-ről készült film

2014-ben egy stáb egy éven keresztül követte a Budapesti Fesztiválzenekart és karmesterüket bepillantást engedve munkájukba.
Klasszikus interjú

„Hihetetlen gyorsan megvalósult az álmunk”

Egyre klasszabb a parton – évről évre nő a Klassz a pARTon közönsége és koncertjeinek száma. A fesztivál alakulásáról, koncepciójáról és titkairól Érdi Tamás zongoraművésszel és Érdi Mártával beszélgettünk.