Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.
„Csodálatos születésnapot és nagyon boldog, termékeny 2021-et kívánok” – írta Pedro Amaral Eötvös Péternek, amikor elkészült a tiszteletére komponált Scherzóval. A jókívánság működött: Eötvös megírta többek közt a koncerten is megszólaló Focus című művét. A portugál karmester-zeneszerző mindig is nagyra értékelte, hogy kortársainak többségével ellentétben Eötvös nem fél humort csempészni a zenéjébe, ezért maga is igyekezett viccekkel díszített művet írni. Pedig a komponálás korántsem volt felhőtlen. Az idősebb mester hetvenötödik születésnapjára már készen állt a darab fele, ám
egy családi tragédia megakasztotta az alkotói folyamatot, és két évet kellett várni, míg Amaral ismét tollat és kottapapírt ragadott.
Műfajul a legtréfásabb zenei műfajt, a scherzót választotta, és ha nem volna önmagában is kuriózum, hogy valaki a 21. században egy ennyire klasszikus műfajhoz nyúl, a mérhetetlenül szabálykövető forma meghozza a teljes klasszikus zenei retró életérzést.
Pedro Amaral (Fotó/Forrás: Paulo Pimenta / Concerto Budapest)
Pedro Amaral művét Eötvös Péter Focus című szaxofonversenye követi. Mélységélesség – az okostelefonnal vagy fényképezőgéppel fotózó emberek egyik leggyakrabban használt kifejezése, mert az éles tárgy mögött elhomályosult háttér filmes jelleget s ezen keresztül professzionalizmust sugall. Ez a filmes jelleg ragadta meg 2021-ben az idén nyolcvanéves Eötvös Péter fantáziáját, aki szerette volna zeneileg megvalósítani a mélységélességgel való játékot.
Hogy legyen egy „background”, amelyet a zenekar személyesít meg, és egy „premier plán”, vagyis a szólista.
Mi pedig mint egy jó filmes kamera, hol erre, hol arra fókuszálunk. Ezzel a gondolattal meg is lett a mű címe. A háttér tehát sosem szűnik meg – ahogy az előtérbe helyezett alany sem – csupán attól, hogy épp nem ő éles. Elhomályosodva, fokozatosan tisztulva, de mindig együtt adják ki az egészet. Az Eötvös által lassan mozgó „hangkamerának” nevezett fókusz középpontjában a szaxofon áll, amelyet a szerző gyerekkora óta igencsak kedvel – ez meglátszik életműve gazdag szaxofonos termésén is, azonban ez az első alkotás, amelyben a hangszer szólószerephez jut. Lehet vitatkozni azon, kinek melyik hangszer hangja közelíti meg leginkább az emberi éneket, de érdemes Eötvös véleményét is meghallgatni a kérdésben, aki a szaxofon mellett teszi le a voksát. Az általa sokat hallgatott jazzimprovizációk előadóival szemben ő pontosan lejegyez minden hangot, tudatosan kikeverve azt a hangszínt, amely méltó főhőssé teszi a szaxofont a szimfonikus zenekari „vásznon”.
Seleljo Erzsébet (Fotó/Forrás: Raffay Zsófi / Concerto Budapest)
A koncertet Lutosławski Concertója zárja, mely Bartók Concertójához hasonlóan zenekarra íródott, s éppúgy jellemző rá a népi dallamok felhasználása, a pikánsan disszonáns textúrák, a virtuóz hangszerelés, a hídformában írt első tétel és a koráltéma beillesztése.
S noha a példaképként tisztelt magyar szerző érzékelhetően hatott Lutosławski Concertójára, a hasonlóságoknál még izgalmasabbak a különbségek.
Míg Bartók valamennyi újítása ellenére hihetetlenül szigorúan kötötte magát a népi dallamok bizonyos aspektusaihoz, a lengyel alkotó csak alapanyagul, ihletőforrás gyanánt használta kultúrája dallamkincsét. A melódiák minden esetben radikális változtatásokon esnek át, hogy felvegyék Lutosławski egyedi zenei ízvilágát. A szerző igen gyakran nyúlt hazája népzenei hagyományaihoz, de ahogy fogalmazott, népi dallamokat használó művei közül ez „az egyetlen komoly darab”. Ez a kijelentés azért is fontos, mert Lutosławski ekkoriban főként feldolgozásokból, kísérőzenék komponálásából élt, így ki lehetett éhezve rá, hogy ő is kivegye a részét a lengyel kultúra második világháború utáni felvirágoztatásából.
A koncertről további információ itt érhető el. >>>
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Eötvös Péter (fotó/forrás: Csibi Szilvia / Concerto Budapest)
hírlevél
