Klasszikus

Menahem Presslerrel játszott a Kelemen-kvartett

2016.02.15. 08:36
Ajánlom
A kilencvenkét éves zongorista-legenda nemcsak szólistaként és tanárként, de a Beaux Arts Trió tagjaként kamaramuzsikusként is meghatározó egyénisége volt az elmúlt fél évszázadnak - és még mindig az.

A magdeburgi születésű Pressler és családja a Kristályéjszakát követően menekült el a nácik elől. 1946-ban a San Fransisco-i Debussy-verseny megnyerése, majd közvetlenül utána az első Carnegie Hall-ban adott koncertje - ahol az Ormándy Jenő vezette Philadelphia Orchestra kísérte - után már a legkeresettebb zongoristák között tartották számon. 2008-ban, a Kristályéjszaka 70. évfordulóján hazaköltözött Németországba - első ízben 2014 januárjában, 90 évesen lépett fel a Sir Simon Rattle által vezényelt Berlini Filharmonikusok szólistájaként.

Menahem Pressler

Menahem Pressler

A Kelemen-kvartett a tavalyi nagy sikerű amerikai turnét követően a múlt héten fejezte be tíznapos német-holland koncertkörútját, amelynek több állomásán Presslerrel együtt léptek fel. A legjelentősebb, február 9-i koncertet az amszterdami Concertgebouw közönsége hatalmas ovációval köszönte meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Kurtág és a történelem angyala

Zenetörténeti jelentőségű eseménynek számított Kurtág György első operájának premierje 2018. november 15-én. A Samuel Beckett Fin de partie (Végjáték) című drámájából komponált operát a milánói Scalában mutatták be. Fazekas Gergely zenetörténész, a Zeneakadémia tanára a műről készülő dokumentumfilm forgatócsoportjának tagjaként jelen volt. Kifaggattuk.
Jazz/World

A 88 éves Omara Portuondo fogja beragyogni a tavaszt

A Buena Vista Social Club egykori énekese, a kubai Edith Piafnak is nevezett örökifjú díva május 18-án és 19-én két koncertet is ad a MOM Sportban, Last Kiss turnéja keretében.
Zenés színház

Trianonról szóló zenés művet keres az Operettszínház

A trianoni békeszerződés aláírásának körülményeit és az ebből származó veszteségek megismertetését és feldolgozását szolgáló zenés színpadi mű megírására hirdet alkotói pályázatot a Budapesti Operettszínház.
Könyv

Radnóti üzenetet küldött a Messengeren: Vesd le ruhádat, már esik is kinn ;)

Magyar költők verseinek részletei kerülnek plakátokra. Segít vajon a modernizálás a fiatalok irodalmi érdeklődésének felkeltésében?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hírek

José Cura a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek állandó vendégművésze lesz

A jövő évadtól induló együttműködés részeként november 13-án Verdi Requiemjét vezényli a Müpában az argentin művész.
Klasszikus ajánló

Hogyan hangzik Jerikó lerombolása a zene nyelvén? Händel a Zeneakadémián

Händel a barokk kor monumentális komponistája, zenéjének fensége máig megőrizte fényét. A Joshua viszont még hozzá képest is grandiózus.
Klasszikus interjú

Megszólalt az ELTE Zenei Tanszékének vezetője a pénzelvonás kapcsán

Múlt héten jelent meg az a közlemény, amelyből kiderült, hogy az ELTE BTK-t érintő 250 millió forintos forrásmegvonás miatt szeptembertől nagyon nehéz lesz megoldani a zongora- és a magánének-oktatást a Zenei Tanszéken. A Fidelio kérdéseire Bodnár Gábor tanszékvezető válaszolt.
Klasszikus interjú

„A Kárpát-medencei népzene ihletforrás számomra”

A Bartók Világverseny első helyezése után az Artisjus Junior díját is begyűjtötte Dobos Dániel. A fiatal zeneszerzőt inspirációkról, jövőbeli célokról kérdeztük bemutatkozó interjúnkban.
Klasszikus díj

Dés László és Kurtág György is az Artisjus díjazottai között

Dés László életműdíjat vehetett át, Szabó Tibor (Magna Cum Laude) az év zeneszerzője, Bérczesi Róbert (Hiperkarma) pedig az év szövegírója címet kapta meg az Artisjus 2019-es díjainak átadóján.