A város névadója csodát tett a San Franciscó-i Operában. A közönség vastapssal köszönte meg a katartikus élményt, a vezető lapok kritikusai az ország minden részéről elzarándokoltak, hogy hírt adjanak a nem mindennapi eseményről, a modern zene egyik óriása, Olivier Messiaen Assisi Szent Ferenc című operájának amerikai premierjéről. Valószínűleg ezzel a bemutatóval kezdődött az a programsorozat, amellyel a következő hetekben szerte a világon a tíz évvel ezelőtt elhunyt francia orgonaművészre és zeneszerzőre, Olivier Messiaenra emlékeznek.

A San Franciscó-i premier hatalmas sikert hozott, pedig nem könnyű műről van szó. A közel hatórás előadás nemcsak a nézőt, de a tíz ütőhangszerrel megerősített százhúsz tagú zenekart, a száztagú kórust, a szólistákat - Willard White-ot, aki méltóságteli, de sebezhető Szent Ferencet, és Laur Aikint, aki éterien tiszta Angyalt szólaltatott meg - egyaránt komoly kihívások elé állította.

"Nyilvánvalóan nem hagyományos operáról van szó. Nincs nyitány, a jeleneteket nem köti össze intermezzo, nincsenek szimfonikus betétek, de még áriák vagy duettek sincsenek. Nagyon messze vagyunk a mozarti vagy a wagneri operától. Ez zenei látványosság. De van kórus, mint például a Borisz Godunovban, a japán színházban vagy az ókori görög drámában" - írta művéről a francia zeneszerző.

Olivier Messiaen (1908-1992) zenei kifejezésmódjában bámulatosan gazdag és színes, ritmusban hihetetlenül összetett egyetlen operája mintegy szintézise rendkívüli pályafutásának. A mélyen katolikus Messiaen tudatosan fordult Szent Ferenc történetéhez. "Mindig is csodáltam Szent Ferencet, először azért, mert a szentek közül ő emlékeztet leginkább Krisztusra, másodszor, mert a madaraknak prédikált. Én pedig ornitológus vagyok." Nem véletlen, hogy a mű zenei csúcspontja az a jelenet, amelyben az Angyal bevezeti Szent Ferencet a "láthatatlan zene" világába, hogy részese lehessen a madarak kifogyhatatlanul gazdag hangzásvilágának csodájának.

Az opera nem szigorúan vett életrajzi darab, hanem nyolc jelenetben azokat a momentumokat emeli ki, amelyeken keresztül Szent Ferenc spirituális útja jól nyomon követhető: a küzdelmektől, a szenvedés elfogadásától a "tökéletes boldogságig".

A teljes operát eddig mindössze háromszor mutatták be; Salzburgban (1992 és 1998-ban Esa-Pekka Salonen és Kent Nagano vezényletével), Berlinben (2002-ban Marc Albercht vezényletével) és San Franciscóban (Donald Runnicle vezényletével).

A mű nemcsak zenei, de olyan színpadi kihívás is, amit szívesen vállaltak a legizgalmasabb rendezők. A salzburgi előadást napjaink egyik legmerészebb opera- és színházi rendezője, az amerikai Peter Sellars állította színpadra a legmodernebb technika felhasználásával, de hűen az opera szelleméhez. A katedrálisra emlékeztető mozdulatlan színpadkép a fluoreszkáló fények, videók, lézersugarak segítségével vált élővé, hogy a Szent Ferenc-i világ csodáinak örökös vibrálását idézze.

A berlini Deutshe Oper botrányba fulladt előadását a világhírű építész, Daniel Libeskind (Zsidó Múzeum - Berlin, Imperial War Museum - Manchester) rendezte. A zeneszerző özvegye, Yvonne Loriod zongoraművésznő a Frankfurter Allgemeine Zeitunghoz intézett levelében tiltakozott Daniel Libeskind "tapintatlan", "hivalkodó" rendezése ellen, aminek semmi köze sincs a mű szelleméhez. Libeskind élete első operarendezésében valóban semmiféle erőfeszítést sem tett arra, hogy Messiaen misztikus katolikus világát megértse, ehelyett látványos, öncélú színpadtechnikai megoldásokkal volt elfoglalva. Ahogy a Berliner Zeitung kritikusa panaszolta, egy "vallás ellen fertőtlenített Messiaen került a színpadra".

A San Franciscó-i Opera szemet gyönyörködtető, lenyűgöző produkciója német művészek (rendező, jelmez-, díszlettervező, világosító) csapatmunkájának eredménye. A rendező, Nicolas Brieger a kereszt árnyékában meghúzódó utat állítja középpontba, amelyen Szent Ferenccel együtt mindannyiunknak végig kell menni, ha a tökéletes boldogságot el akarjuk érni.