Klasszikus

Mesterek és tanítványok lépnek színpadra a Zeneakadémia tavaszi szezonjában

2023.11.22. 14:30
Ajánlom
Neves külföldi és magyar fellépőkkel várja közönségét a Zeneakadémia, amely kamarahangversenyeket, szólóesteket, jazz- és népzenei koncerteket kínál a januártól júniusig tartó időszakban.

Az intézmény három szezon visszafogottabb programja után most kezd visszatérni a főváros minőségi klasszikus zenei kínálatába, fókuszában változatlanul a kamarazene áll, hagyományainak megfelelően. A fellépők többsége most is a fiatal magyar zenész korosztályból kerül ki, de már megjelennek külföldi előadók is a kínálatban.  

A szezon kiemelkedő élményének ígérkezik Beethoven 9. szimfóniájának előadása Takács-Nagy Gábor és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara koncertjén, május 7-én, napra pontosan a mű ősbemutatójának kétszázadik évfordulóján.

A Nemzeti Ifjúsági Zenekar titulussal kitüntetett, az egyetem növendékeiből álló együttest neves európai és hazai zenekarok szólamvezetői erősítik.

Közreműködik az Új Liszt Ferenc Kamarakórus és a szintén diákokból álló Alma Mater Kórus, az énekes szólisták között mások mellett Pasztircsák Polinát és Meláth Andreát is hallhatjuk.  

A Vonósnégyesek sorozatban visszatérnek a nagy nevek. A műfaj patinás osztrák együttese, a Hagen Quartet Haydn, Debussy és Beethoven kompozícióiból válogatta „best of” műsorát. Az innovatív műsorairól ismert, leginkább a Kronos Quartet nyomdokait követő amerikai Brooklyn Rider a tengerentúlon nagyon keresett, most először mutatkozik be a Zeneakadémia közönségének.

Koncertjük tematikus koncepciója a négy elem (föld, levegő, tűz és víz) köré épül: kortárs szerzemények mellett Sosztakovics 8. kvartettjét is játsszák.

A Ránki Dezső zongoraművésszel kiegészülő Keller Kvartett Schubert Pisztráng-ötöse mellett Csajkovszkij és Sosztakovics kompozícióit adja elő.  A sorozat 2024 őszén a Zeneakadémián korábban nagy sikerrel bemutatkozott francia Quator Ébène koncertjével zárul, a mások mellett Takács-Nagy Gábortól is tanult, az ARD versenyen nyertes kvartett Haydn, Britten és Beethoven műveivel készül.

Brooklyn-Rider_credit_Shervin-Lainez_1-142616.jpg

Brooklyn Rider (Fotó/Forrás: Shervin Lainez / Zeneakadémia)

Több sorozat is a fiatal előadóművész-korosztályt hozza helyzetbe. Az Y generáció sorozat összekötő eleme ezúttal a cselló: fellép a 2015-ös Csajkovszkij-verseny győztese, a 2014-es ARD verseny ezüstérmese és különdíjasa, Andrei Ioniţă, aki Demény Balázzsal alkot duót az alkalomra; Devich Gergely és Ránki Fülöp klasszikus művekkel készül; Matuska Flóra és Kiss Lucia csellóművészek pedig Varga Oszkárral és Dani Imrével kiegészülve különleges válogatást mutatnak be.  A Versenygyőztesek című sorozatban Carlos Vidal, a még csak húszéves spanyol csellista, a Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny nyertese, Jaeden Izik-Dzurko, a Santanderi Zongoraverseny kanadai illetőségű győztese, valamint Király Ádám, a Grand Piano Masters megmérettetés nyertese lép fel, utóbbi

műsorának különlegessége, hogy a művész Bartók zenekari műveinek olyan szerzői átiratiból válogatott, amelyeket szinte soha nem hallhat a közönség.

Folytatódik Magyar Valentin és a Korossy Vonósnégyes sorozata a zongoraötös-irodalom kiemelkedő műveivel: előbb A késeiség esztétikája alcímmel Mozart és Elgar, majd Megújuló hagyomány témamegjelöléssel Sosztakovics és Schumann kompozícióiból válogatva. Ezeken kívül A Zeneakadémia műhelyei című sorozat az egyetemen zajló műhelymunkát, tehetséggondozást mutatja meg különféle hangszeres hallgatók szereplésével. 

A Kamarazene karnyújtásnyira sorozat különleges összeállítású formációkat vonultat fel. Három fiatal, üstökösként feltűnt külföldi muzsikus, Kevin Spagnolo, Aurélien Pascal és Théo Fouchenneret a 19. század kései romantikus trióiból válogat. A Zeneakadémia közönsége emlékezhet a Svéd Kamarazenekar koncertjén bravúrosan beugró olasz klarinétművészre, Kevin Spagnolóra, aki a 2018-as Genfi Nemzetközi Zenei Verseny győztese, Aurélien Pascal francia csellista pedig többek között a legendás Starker János mesterkurzusain tökéletesítette hangszerjátékát. Egy vonós szextett, Bársony Péter, Anna Göckel, Yuval Herz, Guy Ben-Ziony, Joel Marosi és Daniel Mitnitsky az egyébként is ritka műfajból ad ízelítőt.

A Bartók születésnapi koncerten már hagyományosan zeneakadémista növendékek kamaraformációi játsszák a nagy mester műveit.

A több mint öt és fél évtizedes múltra visszatekintő Kodály Vonósnégyes cseh estjén pedig Suk, Janáček és Smetana szerzeményeiből válogat.

Kevin_Spagnolo_credit_williambeaucardet-142743.jpg

Kevin Spagnolo (Fotó/Forrás: William Beaucardet / Zeneakadémia)

Februárban,  A tehetség napján nyílt tanórák, tanszékek bemutatkozó koncertjei várják az intézmény munkája iránt érdeklődőket, a zenei pályára készülő fiatalokat és szüleiket. A színes, sok kis koncertet, bemutatót felvonultató napot Kováts Péter és a Zeneakadémia Vonószenekarának koncertje zárja, különböző korok és nemzetek táncait bemutatva.

Az Orgona a központban című szériában három különböző generációhoz tartozó, kiemelkedő magyar orgonista szólaltatja meg a Zeneakadémia történelmi hangszerét. Fassang László több év után ad ismét szólókoncertet a Nagyteremben, aminek különlegessége, hogy a második félidőben a közönség által megadott témákra improvizál majd. A másik két hangversenyen Pálúr János, illetve a Junior Prima-díjas Tabajdi Ádám lép fel.

A fekete-fehér színei című, zongoraművészeket felvonultató sorozatban Érdi Tamás és Nagy Péter mellett Balog Alexandra, a fiatal generáció figyelemre méltó tehetsége ad szólóestet.

Az Itt és most kortárs zenei sorozat három koncertje közül két korszakos mester köszöntése a legjelentősebb:

az Eötvös/Vidovszky 80 című esten a komponisták zongoradarabjai hangzanak el. 

A Jazz itt! ugyancsak három koncerttel várja a műfaj rajongóit, amelyek sorában figyelemre méltó lesz a rendkívül sokoldalú, a határterületeken szívesen kísérletező Harcsa Veronika és Nora Thiele német ütőhangszeres művész interaktív koncertje, amit először mutatnak be Magyarországon.

A táncház napja május első vasárnapján hagyományosan a műfaj kiemelkedő eseménye, a Hagyományok Háza együttműködésével, Kelemen László korábbi igazgató szervezésében. A műsor ezúttal is a népzene színe-javát és több generációt felvonultató forgatagot ígér. A Kobozreneszánsz című tematikus szériában Csenki Zalán, az egyetem Népzene Tanszékének koboztanára és társai mutatkoznak be. 

A 8-15 éves korosztálynak szóló Liszt-kukacok Akadémiája új témával várja a családokat. A Zene, szolgálatára! sorozat a 17-18. századi udvari zenétől a számítógépes játékok világán át a zene filmes  és színházi alkalmazásáig ívelve kalauzolja végig az érdeklődőket Mona Dániel vezetésével. 

A részletes program itt érhető el. >>>

Fejléckép: Takács-Nagy Gábor és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara (fotó/forrás: Fazekas István / Zeneakadémia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Színház

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Könyv

„A humor és a mosoly a létezés kovásza” – olvasson bele Ferenc pápa közelmúltban megjelent memoárjába!

Februárban jelent meg magyarul Remény című önéletrajza, az első memoár, amelyet hivatalban lévő pápa adott közre. A közelmúltban elhunyt egyházfő exkluzív fényképekkel színesített könyvében elmeséli családja és saját életútját, valamint reflektál korunk legégetőbb társadalmi kérdéseire is.
Vizuál

David Lynch, Stanley Kubrick és Mijazaki Hajao filmjei is szerepelnek az Artmozik éjszakáján

Mindössze két mozijegy áráért hetven film közül válogathatunk az egész éjszakán át tartó Artmozik éjszakáján, amely során az elmúlt év legkiválóbb darabjait láthatja a közönség a fővárosi művészmozikban. A programban klasszikus alkotások is szerepelnek. 
Vizuál

15 sor film: Csongor és Tünde

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába április 25-én – különleges koncertélmény a Concerto Budapesttel

Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. A hangverseny különlegessége, hogy két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.
Klasszikus ajánló

Mitológiai drámából ifjúkori mestermű – az Idomeneót adja elő a Szent István Filharmonikusok

Wolfgang Amadeus Mozart Idomeneo című operáját mutatja be a Szent István Filharmonikusok a Purcell Kórus közreműködésével és Vashegyi György vezényletével április 26-án a Müpában.
Klasszikus ajánló

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Klasszikus ajánló

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Klasszikus lapszemle

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.