Michael Vaiman, a világhírű ukrán származású hegedűművész vezényletével ért véget a Festetics-bérlet koncertjeinek sorozata, amelynek műsorában Csajkovszij és Arenszkij darabjai mellett Mozart két versenyműve, a híres G-dúr hegedűverseny és a kéthegedűs „nagy versenymű”, a Concertome szerepelt. Az előadáson egykori tanítványa, Alexandre Dimcevski volt a partnere.
Michael Vaiman 2022. június 11-én, a MÁV Szimfonikusok próbatermében tartott mesterkurzust a Zeneakadémia legkiválóbb hegedűs növendékeinek. Külön érdekesség, hogy a résztvevők között volt Gajvoronszkaja Anna, aki ukrajnai menekültként tanul Budapesten – Lendvai György hegedűművész, a MÁV Szimfonikus Zenekar igazgatójának növendéke –, akit a Mester külön örömmel fogadott a kurzuson. Michael Vaiman 1999 óta a Kölni Zene- és Táncművészeti Főiskola professzora, mellette tanított Angliában, az USA-ban, Kínában és Japánban.
Turné – Horvátország, Olaszország
Az elmúlt két évben a MÁV Szimfonikus Zenekar számára is kevés lehetőség adódott külföldi vendégszereplésekre. Nagy öröm, hogy az évad utolsó napjaiban (2022. június 9-én), Zágrábban, a Zeneakadémián Lorenzo Porzio vezényletével adott változatos művekből összeállított hangversenyt. Zongorán közreműködött a világ rangos koncerttermeinek népszerű szólistája Cristiana Pegoraro.
A turné június 12-én Milánóban, a Teatro Dal Verme színházban, június 13-án pedig Verbániában a Teatro Il Maggioreben folytatódott, Elena Casella vezényletével.
Az idei évad utolsó programja Budapesten A Zene Showja
A MÁV Szimfonikus Zenekar és a ZeneMűvek rendhagyó koncertsorozata az interjú és hangverseny műfajának kombinációját alkotják, ahol egy-egy meghívott hírességgel járják körbe a fiatalokat érdeklő témákat, amelyekre a klasszikus hangverseny-repertoár remekműveivel reflektál a zenekar. Ennek a Magyarországon egyedülálló kezdeményezésnek célja, hogy
az intellektuális tartalomnak a zene a beszélgetés közben adjon művészeti kontextust, és ezáltal segítse a komolyzene hétköznapi aktualitásának felfedezését.
2022. június 18-án, este 8 órakor az Akvárium Klubban dr. Hardi Richárd szemész szakorvos lesz a vendég, aki évtizedek óta Afrikában, Kongóban teljesít missziós szolgálatot. A legelesettebbeket segíti, gyógyítja emberfeletti erővel és kitartással. A beszélgetés egyes pontjain a MÁV Szimfonikus Zenekar a zeneirodalom legszebb és legismertebb műveivel reflektál az interjúban elhangzottakra, Dénes -Worowsky Marcell vezényletével.
Jegyek ide kattintva válthatók! >>>
A MÁV Szimfonikus Zenekar a 2022/2023-as szezonban is szeretettel várja a közönséget!
Az új évadban négy bérletes, két gyermekeknek szóló tematikus, valamint egy fiatal felnőtteknek szóló rendhagyó koncertsorozatot és számos impozáns, egyedi hangversenyt hirdetett meg a MÁV Szimfonikus Zenekar Grammy-díjas művészek, nemzetközi és hazai sztárszólistákkal.
Maxim Vengerov, Charles Dutoit, Cyprien Katsaris, Augustin Hadelich, a legendás hírű Kobayashi Ken-Ichiro és Elisabeth Leonskaja, továbbá Takács-Nagy Gábor, Rolla János, Keller András, Pasztircsák Polina, Várdai István, Várjon Dénes… Csak néhány név a MÁV Szimfonikusok vendégművészei közül, akikkel olyan patinás koncerthelyszíneken találkozhat a közönség 2022 szeptemberétől, mint a Müpa, a Zeneakadémia, a Festetics Palota vagy a Várkert Bazár.
Információk, bérletvásárlás ide kattintva! >>>
Támogatott tartalom.