Klasszikus

Mesterszonáták

2018.08.03. 14:35
Ajánlom
Grigorij Szokolov augusztus 10-én Kismartonban, az Esterházy-kastély Haydn Termében ad zongoraestet.

Szokolov zongoraestjeinek szerves része a 45 perces ráadás, amely többnyire 6-7 darabból áll, s szinte egy második koncerttel ajándékozza meg közönségét. Így lesz ez minden bizonnyal ezen a koncerten is. A művész egyenesen a Salzburgi Ünnepi Játékokról érkezik ide, és addig csak találgathatják, hogy vajon Rameu, Chopin és Skrjabin darabjai is szerepelnek-e a ráadások között.

Ha valakire ráillik a napjaink legnagyobb zongoraművésze elnevezés, Szokolovra mindenképpen. Fellépéseit a szertartásos ünnepélyességet kerülő, de sok tekintetben mégis rituálisnak tekinthető művészi és színpadi gesztusai kísérik: a művész belép az elsötétített terembe, röviden meghajol, majd teljesen feloldódik zongorajátékában. Nem csak a hivatalos program, hanem a már említett ráadás is pontos dramaturgiára épül. A briliáns interpretációk és a tökéletes kifejezőerő a sötétségből és koncentrációból a zenei megvilágosodásig vezetik a hallgatóságot. Nemcsak maga a koncert ígérkezik fantasztikusnak; az is csodálatos, hogy Szokolov – a hely szelleme előtt tisztelegve – Haydn szonátáival kezdi előadását, s ennél semmi nem lehetne tökéletesebb felütés egy ragyogó zongorakoncerthez.

2018. augusztus 10., szombat, 19.30

Haydn Terem

Grigorij Szokolov, zongora

Joseph Haydn: No 32. op. 53 g-moll szonáta Hob. XVI:44

Joseph Haydn: No. 47 op. 14 b-moll szonáta Hob. XVI:32

Joseph Haydn: No 49 op. 30 cisz-moll szonáta Hob. XVI:36

Franz Schubert: Négy impromtu D 935

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Könyv

Megvannak a 2023-as Déry-díj nyertesei

Ladik Katalin, Mohácsi István, Mohácsi János, Nagy Gabriella és Ilma Rakusa vehetik át a magyar irodalom egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező elismerését.
Klasszikus

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Klasszikus interjú

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus ajánló

Haydneum-koncertek: ajándék a léleknek – december 23-ig 15 százalékos karácsonyi kedvezménnyel

A Haydneum bérleti estjei a 2023–24-es koncertévad második felében is kikezdhetetlen remekműveket és avatott előadókat ígérnek.
Klasszikus interjú

„Ha az ember elébe megy a lehetőségeknek, a szerencse is könnyebben érkezik” – beszélgetés Balog Alexandrával

Fiatal kora ellenére már igen jelentős zenei sikerekkel, ráadásul fesztiválalapítói és -szervezői tapasztalatokkal rendelkezik az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjjal idén kitüntetett zongoraművész, Balog Alexandra.