Szokolov zongoraestjeinek szerves része a 45 perces ráadás, amely többnyire 6-7 darabból áll, s szinte egy második koncerttel ajándékozza meg közönségét. Így lesz ez minden bizonnyal ezen a koncerten is. A művész egyenesen a Salzburgi Ünnepi Játékokról érkezik ide, és addig csak találgathatják, hogy vajon Rameu, Chopin és Skrjabin darabjai is szerepelnek-e a ráadások között.

Ha valakire ráillik a napjaink legnagyobb zongoraművésze elnevezés, Szokolovra mindenképpen. Fellépéseit a szertartásos ünnepélyességet kerülő, de sok tekintetben mégis rituálisnak tekinthető művészi és színpadi gesztusai kísérik: a művész belép az elsötétített terembe, röviden meghajol, majd teljesen feloldódik zongorajátékában. Nem csak a hivatalos program, hanem a már említett ráadás is pontos dramaturgiára épül. A briliáns interpretációk és a tökéletes kifejezőerő a sötétségből és koncentrációból a zenei megvilágosodásig vezetik a hallgatóságot. Nemcsak maga a koncert ígérkezik fantasztikusnak; az is csodálatos, hogy Szokolov – a hely szelleme előtt tisztelegve – Haydn szonátáival kezdi előadását, s ennél semmi nem lehetne tökéletesebb felütés egy ragyogó zongorakoncerthez.