Klasszikus

Mezítlábas városhallgatás

2012.12.21. 13:38
Ajánlom
A három Mezítlábas Zenész első lemezén Párizs, Rio de Janeiro, Buenos Aires és Budapest tájait barangolja be Satie, Villa-Lobos, Piazzolla és mások művei segítségével.

Persze abban még az égvilágon semmi eredeti nem volna, ha kultúrtörténeti tájak szerint rendeznék el akármennyire is egyéni repertoárjukat. A határok átlépése nem ebben, a földrajzi értelemben, hanem a zenei crossover miatt érdekes. A zenei utazást, ahogy ők nevezik, megfejelik nem csak saját hangszereléseikkel, hanem saját improvizációkkal is, de csakis az előadott művek világán belül maradva rögtönöznek. Előadnak egy különleges quodlibetet is - de ezt a poént nekem nem szabad lelőni (így is megteszi a lemezbemutató koncertre készült, amúgy igazán klassz előzetes videó). 

A koncepciózusan friss, de nem forradalmár együttest Koltai Katalin gitáros és Bodrogi Éva énekes alapította 2006-ban. A lemezen - és a csoportban 2009 óta teljes jogú tagként - Bartek Zsolt klarinétművész is részt vesz. Az alapötlet mit sem érne, ha ők hárman nem volnának urai dalszövegben, zenében és háttértudásban azoknak a daraboknak, amelyeket választottak, és jól átgondoltan csokorba kötöttek. Mint egyetlen akkordhangszer, a gitár viszi a "hátán" a zenekart, a klarinét több fajban is színes megszólalást produkál, de a stílusok felettiségnek káprázatosan megfelel, ahogy az ének kalandozik. Szellemes, és üde hatást ér el, hogy negyedik társuk, Bolcsó Bálint zeneszerző hangmontázsokat tett hozzá a produkcióhoz. Először is egy prózai rétegben a három metropolisból bevándorolt budapestiek beszélnek kulturális identitásukról, miniatűr bábelt teremtve. Azután jellegzetes, főleg tömegközlekedési hangokat hallunk (nyilván) Budapestről. Végiggondolták valaha, hogy milyen tökéletes sci-fi hangdíszlet egy troli megállása, a villamos motor sejtelmes zümmögése és lassítása? Vagy a léptek a tágas Dunakorzón? Csupa izgalom! A crossover, a hagyományos előadói keretek meghaladása ebben is jellemzi a Mezítlábas Zenészeket, azt hiszem, ebbe az irányba tovább is bátran lépkedhetnek. 

Nevük arra utal, hogy nem hogy koturnus, de lábbeli nélkül őszintébben tudnak kommunikálni egymással meg a különböző művészeti ágak többi alkotójával. Eleve nyitottan és kreatívan állnak hozzá a kamarazenein kívül az összművészeti, ifjúsági és kortárs zenei projektekhez is. Rendszeresen mutatnak be nekik dedikált kortárs műveket, van egy opera-kavalkádjuk Gyabronka Józseffel, együtt dolgoztak a Krétakörrel és a Dresch Mihály-Lukács Miklós duóval is. Nyilvánvaló, hogy debütáló lemezük csak egy kis, bár nagyon bájos szeletét mutatja meg szerteágazó tevékenységüknek.

Mezítlábas Zenészek

Paris-Rio-Buenos Aires ¡de Budapest!

Gryllus Kiadó 2012

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Babits a ritmusdaráló, Móricz a műparaszt

Vámos Miklós e hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni.
Színház

Ők az évad legjobbjai a kritikusok szerint

A Színházi Kritikusok Céhe idén 40. alkalommal ismeri el az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit. A díjátadót szeptember 22-én tartják a Katonában.
Színház

Ilyen volt a Sztalkert csoport új Vízkeresztje - Galéria

A Shakespeare Fesztiválon mutatták be a Sztalkert Csoport második önálló produkcióját, a Vízkereszt, de amúgy mindegy című előadást, amely legközelebb a Szentendrei Teátrum FRISS programsorozatában, majd Zsámbékon vendégeskedik.
Vizuál

Colostokból és kalászból készült ruhák

Király Tamás (1952-2013) alkotásaihoz a legolcsóbb anyagokat használta fel, a ruhákat, illetve ezek elemeit is gyakran újrahasznosította. A divattervező több mint három évtizedes pályafutását mutatja be az a retrospektív kiállítás, amely Out of the box címmel látható a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban.
Klasszikus

Kezdődik a Kodály Művészeti Fesztivál Kecskeméten

Számos hangverseny, kiállítás, filmvetítés, táncszínházi előadás, bábopera és térzene is várja az érdeklődőket a hétfőn kezdődő Kodály Művészeti Fesztiválon Kecskeméten.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Sok Bachot hallhat majd a Veszprémi Régizenei Napokon

Idén is a veszprémvölgyi jezsuita templom lesz a Veszprémi Régizenei Napok helyszíne, ami július 22-én kezdődik, és öt napon át tart.
Klasszikus ajánló

Beethoven Tajvanon

Tajpeji zenekar érkezik a Duna Palotába, hogy Beethoven Sors-szimfóniája mellett klasszikus tajvani zeneszerzők műveiből játszanak.
Klasszikus orgona

Egy este a hangszerek királynőjével: jön az Orgonák Éjszakája

Első alkalommal lesz olyan, hogy Orgonák Éjszakája. Mégpedig július 20-án, országszerte, és a Filharmónia Magyarország szervezésében.
Klasszikus ajánló

Légy világsztárok tanítványa!

A Fesztivál Akadémia egyik elsődleges célja a jövő muzsikusainak nevelése, ezért a programok között központi szerepet kapnak az előadások, a mesterkurzusok és a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny. A verseny július 17-én kezdődik, és a nagyközönség számára is nyitott.
Klasszikus hír

Montenegróba utazik az Óbudai Danubia Zenekar

Zenehíd elnevezésű műsorával, Liszt, Bartók, Erkel, Kodály és Nina Perović műveivel a montenegrói KotorArt művészeti fesztivál vendége lesz a zenekar július 21-én, Hámori Máté művészeti vezető vezényletével.