Klasszikus

Mi Salvador Dalí jelentősége a szokatlanságon túl?

2019.01.11. 13:40
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása január 12-én lesz hallható a 92.1-en, vendégünk lesz Bodor Kata, Bozzay Zina, Czukor Balázs és Szathmáry Botond.

Salvador Dalí katalán-spanyol festőművész, a szürrealizmus egyik legérdekesebb alakja számos, elsőre megfejthetetlennek tűnő szimbolikus kép alkotója. Dalí maga volt a különcség, munkáival énje legrejtettebb zugait tárják föl, minden korlát nélkül. Múzsája Gala volt, akit 1927-ben ismert meg Párizsban, és 1934-ben vett feleségül. Január 24-én érkezik meg a magyar mozikba az A művészet templomai című ismeretterjesztő sorozat következő része, amely Dalí és Gala életét és művészetét mutatja be. Az átfogó portréfilm 1929-től indul, amikor Dalí csatlakozott a szürrealistákhoz, és 1989. január 23-i haláláig vezet bennünket e különös életúton. A Gala-Salvador Dalí Alapítvány gondozásában készült film végiglátogatja mindazokat a helyszíneket, amelyek kiemelkedő szerepet játszottak a művész életútjában: többek között Portlligatot, az egyetlen saját tulajdonában álló műhelyt és otthont; Figuerest, a szülővárosát, ahol létrehozta a Dalí Múzeumot, valamint Púbolt, ahol az a kastély található, amit Dalí szerelme jeléül Galának ajándékozott, valamint Párizst és New Yorkot, ahol jelentős kiállításai voltak.

A filmhez kapcsolódóan egy izgalmas felvezető előadást is hallhatunk január 24-én az Uránia moziban a díszvetítés előtt. Rádióműsorunkban Elsasser Klaudia, a Pannonia Entertainment alapító ügyvezetője ad néhány fontos adalékot Salvador Dalí életéhez, megérteni  mindazt, amiről maga Dalí azt vallotta, hogy a szürrealista művészet és a tudomány együttes erővel képes lehet az irracionális meghódítására. Elsasser Klaudiától azt is kérdezzük, Dalí jelentősége, az általunk is ismert szokatlanságán és újításán túl miben mutatkozik meg; mire utal ennyi formabontó megnyilvánulás a személyisége kapcsán; Dalí művészetét megértették-e saját korában vagy csak most, 30 évvel a halála után kezdjük őt megsejteni.

Öt állomásból álló amerikai és európai turnéra indul januárban Music of Elderflowers: Magyar népdalok kézműves átiratban című új albumával a Bozzay Zina énekesnő vezette Vadalma együttes. A turné utolsó állomása a Fonó Budai Zeneházban tartandó, táncházzal egybekötött koncert lesz január 26-án. A CD egy izgalmas nemzetközi projekt, amely két ország együttműködésének, Magyarország és az Egyesült Államokban élő diaszpóra közös munkájának gyümölcse. A lemezen – így a koncerteken is – eredeti feldolgozásokban hallhatók ismert és kevésbé ismert magyar népdalok.

A kaliforniai San Franciscóból származó Vadalma együttes lemezbemutató turnéja alkalmával két koncertet ad az Egyesült Államokban, egyet Erdélyben, kettőt pedig Magyarországon. Zenéjüknek legbelsőbb magja a magyar népdal, amely köré intim és új utakat kereső módon az énekes és zeneszerző, Bozzay Zina kíséretet álmodott Matthew Szemela hegedűs és Misha Khalikulov csellista együttműködésével. A Vadalma együttes zenéjével és koncertjeivel kulturális hidat képez a Kárpát-medencén innen és túl azzal a céllal, hogy mind szélesebb körű közönséget elérjen. Az együttes neve kettős jelentéssel bír: „vad alma” és „vad-dal-ma”. A nemzetközi projekt alapját a Bozzay Zina által a Kárpát-medencében gyűjtött dalok jelentik. Bozzay Zina Kaliforniában, San Franciscóban született és nevelkedett a második világháborúban hazáját elvesztett magyar bevándorló apa gyermekeként. Mesterdiplomát szerzett zeneszerzésből, majd Magyarországra érkezett népdaléneklést tanulni többek között Fábián Évától, Navratil Andreától, Agócs Gergelytől és számos, köztük különféle régiókból származó falusi énekestől. Az Egyesült Államokban fellelhető hagyományos magyar népdalok aktív előadójaként és oktatójaként sok éven át arra törekedett, hogy ez az örökség minél szélesebb körben elérhetővé váljon. Zina alapította meg a San Francisco-i Magyar Népdalkört, amely 2010 óta tart heti népdalórákat falusi felvételek segítségével. Workshopokon, fesztiválokon tart előadásokat, magyar népzenét éneklő kórusokat tanít, előadásokat tart, és aktív szerepet vállal Magyarország és a diaszpóra közötti kutatási és kulturális munkában. Bozzay Zinát egyebek mellett arról is kérdezzük, mire utal a lemez címe; és hogyan valósult meg a nemzetközi együttműködés a gyakorlatban.

Czukor-133521.jpg

Czukor Balázs

Az üvegcipő című komédia január 19-én debütál a Tatabányai Jászai Mari Színházban Czukor Balázs rendezésében. Humorral, megoldhatatlannak tűnő akadályokkal és érdekházassággal fűszerezett szerelem története bontakozik ki a nézők előtt, mely számtalan olyan kérdést vet föl, amelyek közel száz évvel később is aktuálisak. A történet egyik főszereplője egy cselédlány, Szabó Irma, aki titokban szerelmes az idősödő műbútorasztalosba, Sipos Imrébe, aki azonban érdekházasságra készül Adéllal, a panziótulajdonossal. A Molnár Ferenc művén alapuló előadás adta kihívásokról, a történet mélységeiről a rendező mesél.

HamvasBela-143626.jpg

Hamvas Béla

Hamvas Béla  Kossuth-díjas magyar író, filozófus, esztéta besorolhatatlan, ám máig rendkívül erős hatással bíró gondolkodó.

Számára az írás a mindennapi praxis része volt, ima és jógagyakorlat, az éberség megőrzésének számára legalkalmasabb eszköze.

Műfajául az esszét választotta, ami kísérletet jelent; minden írása, a regényeket is beleértve, esszészerű. Írói, gondolkodói és emberi létszemléletének meghatározó kulcsfogalmai az éberség, az univerzális orientáció, transzparens egzisztencia, realizálás, alapállás, imagináció, derű, üdv és hagyomány. Hamvas Bélára emlékeznek jövő héten a Műcsarnokban Ősök és utódok címmel egy egész napos programsorozattal, benne jógagyakorlatokkal, A nevezetes névtelen című dokumentumfilmmel, felolvasószínházzal és kerekasztal beszélgetéssel. E beszélgetésnek és egy másik kísérőrendezvénynek, a Rejtett történetek című tárlatnak is felkért vendége Szathmáry Botond filozófus, kultúrantropológus, a Tan Kapuja Buddhista Főiskola vallásbölcseleti tanára. Szathmáry Botondtól azt is kérdezzük, tudjuk-e valójában, ki is volt Hamvas Béla, vagy minden írása, munkája csak egy vékony szelete hatalmas munkásságának és énjének; miért annyira kedvelt manapság Hamvas hagyatéka, és mit ad az érdeklődőknek, mit a jógafilozófiának, mit a vallástörténetnek, és mit ad Hamvas a magyar kultúrának.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére 2019. január 13-án, vasárnap este hét órától kerül sor.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Csak röpülnék – beszélgetés Bodnár Erikával

Gyerekként József Attila versei adtak neki hitet. Sírni mindig szégyellt, nevetni csak a főiskolán tanult meg. Legendás művészekkel dolgozott együtt és sohasem elégedett meg azzal, ami már bevált. Új utakat keresve próbált meg röpülni, mindig egyre feljebb, s gondolatban talán most is egyik híres szerepében szárnyal. Bodnár Erika – Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész – már két éve nem lépett színpadra. Megtisztelő, hogy az otthonában beszélgethettünk vele.
Zenés színház

74 évesen elhunyt Edita Gruberová

A „Szlovák Fülemüle” becenéven is emlegetett, világhírű szoprán énekesnő halálhírét a család közlése alapján müncheni ügynöksége, a Hilbert Artists Management tette közzé.
Zenés színház

Így búcsúztak a pályatársak Edita Gruberovától

A hetvennégy éves korában elhunyt, világhírű koloratúrszoprán, Edita Gruberová elvesztése nemcsak a közönséget sújtotta le, kollégái is fájó szívvel emlékeztek meg róla.
Klasszikus

Lengyel-magyar barátság - Emszt/Koszowski Duó első lemeze

A Folks című albumon lengyel és magyar zeneszerzők művei szólalnak meg az alkotók átiratában, szoprán szaxofonon és zongorán.
Klasszikus

Egy legendás tanárra emlékezik a legifjabb generáció a Zeneakadémián

Varga Tibor hegedűművész-tanár emlékének szenteli október 18-i koncertjét a Pannon Filharmonikusok, melyen négy csodagyerek-hegedűművész is közreműködik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Magyar Kincsek-koncertsorozat a nemzeti ünnep alkalmából

Október 23-án egész napos eseménysorozatot szentel a magyar zenének a Concerto Budapest, a Zeneakadémián tartott koncerteken a legnagyobb zeneszerzők művei mellett népzenei darabokat is meghallgathat a közönség.
Klasszikus beszámoló

Az ember nélküli hang és a hang nélküli ember

Vidovszky László korai műveiből tartottak összművészeti estet és ismertető előadást a Zeneakadémia Solti Termében.
Klasszikus ajánló

Lengyel-magyar barátság - Emszt/Koszowski Duó első lemeze

A Folks című albumon lengyel és magyar zeneszerzők művei szólalnak meg az alkotók átiratában, szoprán szaxofonon és zongorán.
Klasszikus hír

Még lehet jelentkezni a Hubay Jenő Hegedűversenyre

Október 22-ig várja a húszévesnél fiatalabb közép-európai hegedűművészek jelentkezését a Fesztivál Akadémia által szervezett Hubay Jenő Hegedűverseny
Klasszikus ajánló

Egy legendás tanárra emlékezik a legifjabb generáció a Zeneakadémián

Varga Tibor hegedűművész-tanár emlékének szenteli október 18-i koncertjét a Pannon Filharmonikusok, melyen négy csodagyerek-hegedűművész is közreműködik.