Ki ne szeretné tudni, mi történik a hangversenyteremben, miután a koncert véget ér, és a közönség hazamegy? Ki ne vágyna rá, hogy bekukkanthasson a kulisszák mögé vagy – jelen esetben – a színpad alá, ahová a zongorák költöznek ideiglenesen a következő „fellépésig”?
A Müpa idei karácsonyi kisfilmje segítségével tanúi lehetnek egy újonnan szövődő, szokatlan barátságnak is; az ünnepi alkotás ugyanis a Müpa egyik színpadi díszítőjének zenélni vágyó kislánya és egy varázslatos, de koncertek hiányában elárvult zongora elképzelt történetét meséli el.
A karácsonyi rövidfilmben a főszereplő kislányt Bicskey Míra alakítja, a kislány édesapjának szerepében az Örkény Színház színművésze, Vajda Milán tűnik fel, a film harmadik, de nem kevésbé fontos szereplője pedig egy hangszer-különlegesség alkalmazásával, az úgynevezett magától játszó zongora.
A karácsonyi kisfilm rendezője a Balázs Béla-díjas Szász Attila, akinek nevéhez számtalan reklámfilm mellett olyan kiváló, többszörösen díjazott játékfilmek is fűződnek, mint A berni követ, a Félvilág vagy az Örök tél, amelynek főszerepéért egyébként Gera Marina nemzetközi Emmy-díjat kapott. A filmben megszólaló művek Liszt Ferenc tizenkét zongoradarabból álló sorozata, a Karácsonyfa-ciklus darabjai, a Psallite és az Adeste Fideles címet viselő alkotások átdolgozásai. Az eredeti darabokat a már idősödő Liszt az unokájának, Danielának írta, a kisfilmben hallható változatokat pedig a Solaris zenekarból is ismert Erdész Róbert írta át azzal a céllal, hogy a bennük található hangtávolságok a gyerekek számára is könnyedén megszólaltathatóak legyenek a zongorán.
„Ebben a rendkívüli évben felértékelődött mindaz, amit korábban természetesnek vettünk: megtapasztalhattuk, hogy a kultúra milyen sokat ad az életünkhöz, és azt is, hogy a művészeti élmények valóban képesek felemelni, kiemelni minket a hétköznapokból. Ez az esztendő a digitális platformokon elérhető művészeti élményekről kellett, hogy szóljon.
Addig is, míg eljön a várva várt pillanat, amikor újra személyesen is találkozhatunk a Müpa tereiben, szeretnénk ezzel a rövidfilmmel megköszönni hűséges közönségünknek és fantasztikus művészeinknek az elmúlt időszakban tanúsított végtelen támogatást, szeretetet, biztatást”
– fogalmaz Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója. Kiemeli, hogy az adventi időszakban számtalan ingyenes koncertközvetítéssel, a Müpa adventi kalendáriumában naponta új elérhető tartalommal, a Müpa partneriskola-programjának 50 000 diákja számára pedig különleges lapozgatható meglepetéssel, és egy ismeretterjesztő online zenei játékkal készült az intézmény.

Kapcsolódó
Az adventi időszakban minden nap új tartalommal ajándékozza meg közönségét a Müpa
December 1. és 24. között mindennap egy-egy bármikor elérhető digitális tartalommal – podcasttel, playlisttel vagy koncertvideóval – ajándékozza meg közönségét a Müpa.