Klasszikus

Michael Sanderling a Drezdai Filharmonikusok élén

2010.11.22. 13:24
Ajánlom
Az évad végén a 43 éves karmester veszi át a zeneigazgatói posztot.

A spanyol Rafael Frühbeck de Burgos 2004 óta töltötte be a pozíciót, a 77 éves dirigens szerződését nem hosszabbították meg. Michael Sanderling csellistaként kezdte karrierjét, apja, Kurt Sanderling mesterségét 2001 óta követi. Először a Berlini Kamarazenekart vezényelte, 2006-ban lett a Potsdam Kammerakademie művészeti vezetője. Pályája során vezényelte a többek között a Kínai Filharmonikus Zenekart, a Tonhalle Zenekarát és a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarát.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

„Nincs kitől többé megtanulni, hogyan bocsáthatnánk meg egymásnak” – Konrád Györgyre emlékezve

Pályatársakat, kortárs művészeket, barátokat kértünk meg, hogy pár sorban írjanak Konrád Györgyről, Konrád Györgyhöz.
Klasszikus

Mikor kezdtünk el ráadást követelni a hangversenyeken?

Megszokott dolog: ha a műsor megengedi, addig tapsolunk, míg a muzsikus újra színpadra nem jön, és ráadást ad. Mint minden hagyomány, ez is elkezdődött valamikor.
Klasszikus

Szokolay Ádám nyerte az idei Bartók Világversenyt

A nemzetközi zsűri a szombati nagyzenekari döntő után hozta meg a végső határozatot. A második díjat Balogh Ádám, a harmadikat pedig Peter Klimo kapta.
Könyv

Elhunyt Konrád György

Életének 87. évében elhunyt Konrád György Kossuth- és Herder-díjas író, esszéista, szociológus - tudatta a család pénteken az MTI-vel.
Vizuál

Átadták a hazai szinkronszakma legrangosabb díjait

A közönség és a kuratórium is szavazott, többek között díjat kapott Bobby Ewing magyar hangja és a Csernobil című sorozat szinkronja is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus kritika

À la française – ilyen volt a Pannon Filharmonikusok koncertje

„Finom és választékos” – ezt írja a Pannon Filharmonikusok szeptember 12-i műsoráról kritikusunk. A Kodály Központban Ravel, Debussy és Martin művei szólaltak meg.
Klasszikus videó

Szivárványos zászlóval ért véget a BBC Proms

58 nap, 85 koncert, 191 karmester, 83 zenekar és együttes: szeptember 14-én zárt Nagy-Britannia legnagyobb klasszikus zenei fesztiválja, a BBC Proms.
Klasszikus hír

Szokolay Ádám nyerte az idei Bartók Világversenyt

A nemzetközi zsűri a szombati nagyzenekari döntő után hozta meg a végső határozatot. A második díjat Balogh Ádám, a harmadikat pedig Peter Klimo kapta.
Klasszikus videó

Online elérhető a Fischer Ivánról és a BFZ-ről készült film

2014-ben egy stáb egy éven keresztül követte a Budapesti Fesztiválzenekart és karmesterüket bepillantást engedve munkájukba.
Klasszikus interjú

„Hihetetlen gyorsan megvalósult az álmunk”

Egyre klasszabb a parton – évről évre nő a Klassz a pARTon közönsége és koncertjeinek száma. A fesztivál alakulásáról, koncepciójáról és titkairól Érdi Tamás zongoraművésszel és Érdi Mártával beszélgettünk.