Hogyan állítasz meg egy szakadék felé tartó, brácsásokkal teli buszt?
– ???
– Sehogy.
No, de vannak ennél finomabbak is. Például hogy hány brácsás vicc van. – ??? – Egy sem, az összes igaz. – Pedig sok, nagyon sok van. Hogyan fedezték fel a kánont? Két brácsa megpróbált egyszerre játszani. És a többi, és a többi.
Miközben a szopránok és a tenorok díva- és dívóalkatuk miatt válnak nevetségessé, a karmestereknek az istenkomplexusa válik gúny tárgyává, a brácsás a viccben ügyetlen, inkompetens, elviselhetetlen. Joggal gyanakodhatunk, hogy a tréfák elsődleges célja – tekintve, hogy végtelenül kiszámíthatóak, tehát nem is túl viccesek – mégsem a humor, hanem egy hierarchia felépítése. A hegedűsöké az első hely. Brácsás a helyére.
Carl Rahkonen, a University of Pennsylvania professzora legalábbis így gondolja, aki tanulmányt szentelt a jelenségnek. Persze személyes oka is volt rá, ő is ezen a hangszeren játszik. Etnomuzikológusként viszont érdekelte ez a fajta folklór, és gyűjteni kezdte ezeket a vicceket.
A brácsások azért váltak a zenekarok másodrangú tagjaivá, mert a hangszer nem képes olyan erőt közvetíteni, mint a hegedű vagy a cselló. Ennek oka, hogy miközben egy kvinttel mélyebbre hangoljuk őket, a hangszertest csak 10%-kal nagyobb a hegedűnél. A partitúrákban általában kísérő szerepet kapnak, ha pedig fontosabb, nehezebb szólamuk van, hajlamosak megküzdeni vele. Arról nem is beszélve, hogy összehasonlíthatatlanul kevesebb szólódarab készült a brácsa számára.
A brácsások többsége – hacsak nem mindenki – hegedűsként kezdi. Még William Primrose, a korszakos jelentőségű virtuóz is egy teljes fejezetet szentel az önéletrajzában arra, hogyan kezdte a népszerűbb instrumentumon, és hogyan döntött végül a brácsa mellett. (Primrose-nak készült amúgy Bartók Brácsaversenye.) Ráadásul nem egyszer előfordul, hogy az iskolai zenekarokban a gyengébb hegedűsöknek kell brácsára váltaniuk.
Hallgasd meg Bartók Brácsaversenyét!
A szólót Szűcs Máté játssza, az MR Szimfonikusok (vez. Kocsár Balázs) kíséri.
Másik ok, hogy a szimfonikus zenekar egy kötött hierarchiával működő együttes: a karmester után az első hegedűsök a legfontosabbak, akiket a fúvósok követnek. A cselló és a második hegedűszólam is magasabban áll, de még a hangzás vastagságát biztosító gordonok is. S ezek után jönnek csak a brácsák. Akiknek amúgy nem is mindig írtak külön szólamot a zenetörténetben, volt, hogy csak a csellókat duplázták, időnként oktávot váltva.
De hiába keresünk megértést a legnagyobbaknál. Richard Wagner így beszélt a brácsákról: „A brácsaszólamot többnyire (kevés kivétellel) bizonytalan hegedűsök játsszák, vagy olyan fúvósművészek, akik valamikor kitanultak egy húros hangszert is.”
Szóval hogy is van? Két brácsás elmegy csónakázni, s hogy, hogy nem, beborulnak a vízbe. „Segítség nem tudok úszni” – így az egyik. „Hát akkor imitáld!”
hírlevél
