1. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán, színházrendezői szakon a 70-es években tanítottam három éven át zenére, amelynek célja egy alaposabb ismeretterjesztés volt. Szolid hallgató volt, zenei szak- és irodalomismerettel nem rendelkezik.

2. Miskolci színházigazgatóként tanácsokat kért tőlem az operajátszás felújítása tárgykörében, örömmel segítettem. A miskolci operafesztivál elindításában érdemei vannak.

3. A Miskolci Nemzeti Színház éléről történt eltávolítása utáni, amerikai tartózkodása idején, több kétségbeesett telefonhívásban kérte tőlem, hogy - miután főzeneigazgatóként visszatértem a Magyar Állami Operaház vezetői tisztébe - nem tudnék-e neki bármilyen állást felkínálni. Főigazgató barátommal való többszöri konzultációnk nemleges választ eredményezett.

4. A - Szinetár Miklós 2005 májusában történt lemondása után (a főigazgató eme döntéséért nem lelkesedtem, de közel 50 éves barátságunkban mindenkor felnőtt embernek tekintettük és tiszteltük egymást) - a kutyafuttában, elkapkodottan és megfontolatlanul kiírt főigazgatói pályázaton induló H. Á. J. megkérdezte: leírhatja-e pályázatában, hogy azt szeretné: vállaljam továbbra is a főzeneigazgatói feladatok elvégzését és a poszt betöltését. Miután a pályázók többsége - ismereteim szerint - ugyanezt jelezte, igennel válaszoltam, azzal a figyelmeztetéssel, hogy ambícióit, a többiekéhez hasonlóan: semmiféle támogatásban nem részesítem. Azért nevezetesen, mert nem értek egyet a pályázat kiírásának tényével, időpontjával, tartalmával, a bírálóbizottság összetételével, a felelős minisztériumban mutatkozó tájékozatlanság riasztó fenyegetésével.

Ugyanakkor természetesen nem avatkozom olyan döntés meghozatalába, amely nem lehet az én felelősségem, és amely kérdésben - mellékesen szólva - csak az utolsó pillanatban kaptam egy illetékes személytől valamiféle kérdésnek szánt mondatot: mobiltelefonon(!). Jeleztem fenti álláspontomat, hozzátéve, hogy egy miniszteri biztos kinevezésével felügyeletet lehetne gyakorolni a már elkezdett takarékossági intézkedések hatékonysága tekintetében, és időt lehetne nyerni egy felelős vezető egyéniség, főigazgató megtalálására. Ezt az illetékes elutasította, mondván, most már késő. Ilyenformán H. Á. J.-ék pályázatát megfontolandónak javasoltam, jelezvén, hogy a többit nem ismerem. Elhárítottam, hogy személyi kérdésben pártoló, vagy érdemi véleményt nyilvánítsak.

5. Tiltakozásom ellenére H. Á. J. a pályázati időszak alatt többtucat telefonhívással, SMS-sel, e-maillel bombázott arra kérvén, hogy támogassam. Ezt értelmetlennek tartottam és elutasítottam; hol okos szóval, hol humorral, hol keményebben. Eredménytelenül.

6. "Jutocsa futott be" (az illetékes szóhasználata), s a sajtótájékoztatón (s az aznap esti MTV-műsorban a "befutott" és a kinevező hitet tett:

a) A 2005-2006-os évadot az általam és Szinetár Miklós megtervezte műsort, napra kidolgozott szereposztást, karmesteri, zenekari, énekkari beosztást, a teljes bérletezést, a három új produkciót (Bartók: három egyfelvonásos Szinetár; Händel: Xerxes Kovalik Balázs; Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok Vidnyánszky Attila irányításával, karmesterek: Kovács János, Oberfrank Péter, Jurij Szimonov), a legnagyobb körültekintéssel megvalósítják.

b) A létszámleépítést (amelyhez már hozzáfogtunk), racionálisan, emberségesen folytatják.

c) A főzeneigazgató (jómagam) természetesen a helyén marad, hiszen "az egyetlen igazi tudója" a műfajnak, "aranybánya" - a többi hozsannázó közhelytől megkímélem magamat és az olvasót.

Ezzel szemben:

A kinevezés bejelentésének meglehetősen balul sikerült sajtótájékoztatója után, (amely előtt illetékes és H. Á. J. arra szólított fel, hogy én ne beszéljek, mert ez "az Ő napjuk"(?), jómagam visszatértem nyári munkahelyemre. Egy hétig se telefonhívás, se SMS, se e-mail. Se H. Á. J., se a "művészeti igazgató" (egyébként nem létező) posztjára kiszemelt Kesselyák Gergely, se a figyelmeztető e-mailemre nem válaszoló Kunos (?) pénzügyi szakember, vezérigazgató (aki a sajtótájékoztatón rokonszenvesen viselkedett) nem mozdította a füle botját sem. Újabb figyelmeztetés után a pénzügyi szakember felhívott, és megkérdezte, hogy meglátogathat-e Szigligeten.

Meglátogatott, s néhány perc múltán imigyen szólt: "Tanár úr, mint nagykövetnek, lenne két javaslatom. Az első: mondjon le, mert hát nagyon nehéz lesz összeegyeztetni a művészeti igazgató munkakörét a főzeneigazgatóéval." (Kesselyákról volt szó, aki eddig karmester és az én asszisztensem volt.) Folytatta: "Legyen zenei tanácsadó, majd kap kitüntetéseket, meg mindent..." Nem folytathatta, mert csendben közöltem az úrral, hogy csak jólneveltségem tiltja, hogy azonnal ki ne dobjam.

Most ennyit a c) ponthoz.

Ad b) Ugyanez az "operai szakértő" közölte, hogy mint gazdasági igazgató augusztus elsején megkezdi a kaszálást, mert rémesen sokan vannak az operában.

Ad a) H. Á. J. utasította az illetékes munkatársakat, hogy úgy készüljenek: takarékossági okokból csak egy (!!!) bemutató lesz: a Mesterdalnokok. A Xerxes és a Bartók nem aktuális. Vidnyánszky Attilát pedig arra, hogy csak rendezze meg a Wagnert, de a díszlet- és jelmeztervezőt majd ő jelöli ki. Arra az ellenvetésre, hogy a Jenufa és A Kisvárosi Lady Macbethben remekül dolgoztak, meg már készen vannak a tervek, a válasz: "Én vagyok a főrendező, én döntök. (Halkan: nem főrendezői pályázaton "futott be".) Továbbá: már január elsejétől bevezeti az "egy hétig ugyanazt a darabot játszani" koncepciót. (A bérlők - 40 000 - a nemzetközi és hazai egyeztetések okán: lehetetlen.) A válasz: oldják meg!

És végül még egyszer:

Ad c) A lemondási és "kitüntetési" ajánlatot még kinevezése életbelépése előtt hozta a követ úr. Az augusztus 17-re, a titkárnőkön keresztül megbeszélt első érdemi hármas találkozót megelőzően olyan provokáció ért, amelyet már nem tűr meg a papiros. Eltekintek ennek taglalásától. Lemondtam. Délután egyik napilapunk tudósítója felhívott: igaz-e a hír? Igaz, de most nem kívánok érdemlegeset mondani. Néhány perc múlva a "befutó" telefonált riadtan: "Felhívott a lap munkatársa. Mit mondjak?" "Amit akar."

Másnap az jelent meg, hogy a főigazgató az újságírótól tudta meg, hogy én lemondtam.

Az utolsó sor is elég lenne egy lemondáshoz.

De nem ez a fontos! Az a rettenet juttatott el a cérna végére, hogy az utolsó 20, azaz húsz esztendőben egyik kormányzat se tudta kezelni az egyik (ha nem a) legcsodálatosabb, legfontosabb és valljuk be: legdrágább kulturális intézményünk sorsát. A hozzá nem értés, a szűkkeblűség, a működési, ellenőrzési mechanizmus képtelenségei, a napi politikai érdekek, a világszínvonalat, a vidékiességet emlegető kajánkodások, felelőtlenségek, a mindenbe beleszóló sajtó hecckampányai keserítik annak a csodálatos épületnek, közösségnek nagyszerű iparkodását, amelyik naponta, telt házak előtt teszi boldoggá a nézők, a rossz hangulatba hajszolt emberek mindennapjait.

Ennek lett eredménye, hogy öt évig hozzá nem értő kezekbe került a Sugár úti palota és a szerény, de nagyszerű élményeket nyújtó, varázslatos akusztikával rendelkező Erkel Színház.

Elegem van! Utoljára idézem a magam parafrazeálta Malraux-idézetet. "Ha egy ország ad magára, akkor eltartja Operaházát."