Klasszikus

Miklósa Erika díjat alapított ifjú muzsikusok számára

2024.02.12. 10:40
Ajánlom
KvintEsszencia Talentum díjat ígéretes, ifjú komolyzenészek kaphatják, első alkalommal pedig a Virtuózok idei felfedezettjei, Balogh Ádám és Balogh Máté kapták. Az elismerést az énekesnő a Cziffra Fesztivál nyitókoncertjén adta át, ahol az eseménysorozat további díjainak átadására is sor került.

Miklósa Erika Facebook-posztban számolt be a díj alapításának motivációjáról. Mint írta, a Virtuózokban fedezte fel a két ifjú zongoristát, Balogh Ádámot és Balogh Mátét. „Figyeltem őket a Virtuózokban. Utána is. Nagyszerű zongoristák. Nagy tehetségek. Miattuk is határoztam úgy, hogy civil előadóművészként megalapítom – ígéretes, ifjú komolyzenészek számára – a pénzjutalommal is járó KvintEsszencia Talentum-díjat. Ők kapták meg először, tegnap este, a Zeneakadémián, a Cziffra György Fesztivál nyitóünnepén. A Fesztivál teljes szakmai zsűrije is rájuk voksolt.

Az énekesnő a továbbiakban a tehetség társadalmi jelentőségéről és a mecenatúra fontosságáról írt. Példaként említette Brassai Sámuelt, aki Erkel Ferencet támogatta: „Mindenben hajtotta a felfedezés és az, hogy a magyar jövőt szolgálja. Ezért is vált mecénássá is a reformkorban. Erkel Ferenc pártfogójaként ő inspirálta a zeneszerzőt a Magyar Ábránd zongorajáték megírására. És ami még érdekes: számos női zeneművészt is támogatott, ami abban a korban szinte egyedülálló volt. A női egyenjogúság mellett tette le voksát az élet minden területén.

Mecénásnak lenni sosem kötelező. De jó dolog.

Minden kornak szüksége van olyan mecénásokra, akik támogatásukkal a köz javát is gyarapítják.”

A február 10-i, ünnepi koncerten a Cziffra Fesztivál további díjait is átadták a Zeneakadémián. A Cziffra György Fesztivál Kreatív Művész díja azon művészeknek ítélhető oda 32 éves korig,

akik a klasszikus zenei elköteleződés mellett kreatív és műfaji sokszínűségre nyitott személyiséggel, egyedi stílussal és Cziffra György szellemiségéhez közel álló zenei filozófiával gazdagítják az egyetemes zenekultúrát.

Idén a díjat Rozsonits Ildikó zongoraművész és Lugosi Dániel Ali klarinétművész kapta. Az Ifjú Tehetség díjjal a 18 év alatti fiatal művészeket ismeri el, akik pályájuk legígéretesebb zeneművészei. Az elismerést idén Hamar Luca Valentina oboa szakos növendéknek ítélték oda. A Kreatív Művész és az Ifjú Tehetség díjakkal járó pénzjutalmakat Budapest Főváros 13. Kerületi Önkormányzata biztosította.

Cziffradijazottak-101744.jpg

A Cziffra Fesztivál díjazottjai: Rozsonits Ildikó, Lugosi Dániel Ali, Hamar Luca Valentina, Balogh Ádám és Balogh Máté (Fotó/Forrás: Teknős Miklós / Cziffra Fesztivál)

A zsűri tagjai voltak: Hambuch Gerda, a MOM Kulturális Központ igazgatója, Miklósa Erika, a Magyar Szent István Rend kitüntetés birtokosa, Kossuth-díjas operaénekes, Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra György Fesztivál művészeti vezetője, Dráfi Kálmán Liszt-díjas zongoraművész, Érdemes Művész, a Cziffra György Fesztivál Életműdíjasa, Keller András Kossuth- és Prima Primissima díjas hegedűművész, karmester, a Concerto Budapest zeneigazgatója 

A Cziffra Fesztivál egészen február 25-ig számos kiemelt programmal várja az érdeklődőket Budapest több helyszínén. A fesztivál Tehetség- és Életműdíjait a február 25-ei gálakoncerten adják át a Zeneakadémia Nagytermében.

Fejléckép: Miklósa Erika, Balázs János és a KvintEsszencia Talentum díj kitüntetettjei (fotó/forrás: Teknős Miklós / Cziffra Fesztivál)

Miklósa Erika: A tehetség társadalmi kincs

Kapcsolódó

Miklósa Erika: A tehetség társadalmi kincs

A MOL – Új Európa Alapítvány kuratóriumának elnöke, Miklósa Erika Kossuth- és Prima Primissima díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje arról beszélt lapunknak, hogy a tehetség és a teljesítmény nemzeti érték, ezért is támogatja kiemelten a tehetséges magyar fiatalokat az alapítvány.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Könyv

„És akkor ott álltam a reflektorfényben, apám helyett” – interjú Grecsó Krisztiánnal

Az Egy életem című stand-upban Grecsó Krisztián önironikusan mesél a sikerhez vezető kudarcokkal teli útjáról, leszámol az irodalmi toposzokkal, és rámutat, miért fontos, hogy a humor segítségével beszéljünk a legnehezebb kérdésekről. Az előadás az ötvenedik esthez közelít, ennek kapcsán kérdeztük.
Klasszikus

Fiatal művészeket díjaztak a Cziffra Fesztivál gálakoncertjén

José Cura, Miklósa Erika és Balázs János hangversenyével zárult a Cziffra Fesztivál 10. jubileumi sorozata november 5-én a Müpában. Az ünnepi hangversenyen átadták a Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség díját és az Innovatív Zenei Projekt díját.
Színház

Színpadra viszi a Csengetett, Mylord?-ot az Orlai Produkció

A tervek szerint 2026 februárjában mutatja be Csengetett, Mylord?-előadását az Orlai Produkció. A Magyarországon évtizedes népszerűségnek örvendő sitcom először kerül a deszkákra.
Klasszikus

Maria João Pires befejezi zongoristakarrierjét

A világhírű zongoraművész már korábban is mondott le koncerteket egészségügyi okokból kifolyólag, most azonban bejelentette, végleg felhagy az előadóművészi pályával.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Angol szerzőknek szenteli következő maratonját a Müpa

Február 15-én visszatér a Müpa közönségkedvenc, egész napos koncertsorozata, ezúttal három legendás angol komponista (élet)műveivel a középpontban. A részletes program már elérhető a Müpa honlapján.
Klasszikus hír

Maria João Pires befejezi zongoristakarrierjét

A világhírű zongoraművész már korábban is mondott le koncerteket egészségügyi okokból kifolyólag, most azonban bejelentette, végleg felhagy az előadóművészi pályával.
Klasszikus hír

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Klasszikus hír

Fiatal művészeket díjaztak a Cziffra Fesztivál gálakoncertjén

José Cura, Miklósa Erika és Balázs János hangversenyével zárult a Cziffra Fesztivál 10. jubileumi sorozata november 5-én a Müpában. Az ünnepi hangversenyen átadták a Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség díját és az Innovatív Zenei Projekt díját.
Klasszikus ajánló

Gyöngyösi Levente új művével ünnepli születésnapját a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara fennállásának 172. évfordulója alkalmából november 17-én, a Zeneakadémia Nagytermében három korszak, három zeneszerző és három különböző zenei világ találkozik.