Klasszikus

Mikor tapsoljunk a hangversenyeken?

2017.06.12. 11:26
Ajánlom
A koncertlátogatók tízparancsolatának egyik fontos intése, hogy két zenei tétel között: Soha. Nem. Tapsolunk. De miért?

2009-ben Barack Obama akkori otthonában, a Fehér Ház egy klasszikus hangversenynek adott otthont. Az elnök ezekkel a szavakkal nyitotta meg az estet: „Nos, ha bárki Önök közül zöldfülű a klasszikus koncertre járásban, és nem tudja, mikor kell tapsolni, ne izguljon.

Obama, a jazz szerelmese

Kapcsolódó

Obama, a jazz szerelmese

Leköszönt az USA első afroamerikai elnöke, aki nemcsak ebben volt első, hanem többek között abban is, hogy az emberek megismerhették zenei ízlését azáltal, hogy rendszeresen nyilvánosságra hozta zenei lejátszási listáit, sőt, énektehetségét is sokszor megcsillogtatta.

Úgy tudjuk, Kennedy elnöknek is hasonló problémája volt. Ő és Jackie több klasszikus hangversenyt is tartottak itt, és többször is előfordult vele, hogy ott tapsolt, ahol nem kellett volna.

Szóval az egyik titkára kitalálta, hogy jelez neki a szemközti ajtórésben. Nos, szerencsére nekem itt van Michelle, hogy elmondja, mikor kell tapsolni. Önök viszont magukra vannak utalva.”

Nehéz ez a „tilos a taps” szabály

Ha az ember Csajkovszkij Patetikus-szimfóniájának 3. tételét vagy az Emperor-zongoraverseny nyitótételét hallgatja, óhatatlanul ingert érez arra, hogy tapsoljon a végén – ha jó az előadás –, a zene, a zárlat szinte kívánja a tapsot. De nem szabad. Még hátra van egy-két tétel.

A szó – franciául applaudissement, olaszul plauso, latinul applausus, németül der Applaus – a római komédiák végén felhangzó utasításból származik: „Plaudite!” Ezek a fulmináns záróhangok olyanok, mint egy ilyen felszólítás: dübörög a zenekar, szól az üstdob, a pergő: tapsolj!

Nem volt ez mindig így, a barokkban és a klasszikus korban lazábban kezelték a kérdést. Bach kávéházban is koncertezett, Mozart pedig olyan örömmel fogadta a Párizsi-szimfónia közepette felharsanó tapsot, hogy fagylalttal ünnepelte a sikert.

A taps azt jelentette: a közönség szereti, amit hall.
Johannes Brahms

Johannes Brahms

Brahms például kétségbeesett, amikor a d-moll zongoraversenye premierjén a közönség nem tapsolt az első két tétel után. Nem is alaptalanul: a hallgatóknak nem tetszett a mű. Később, mikor a zseniális IV. szimfóniát mutatta be, a közönség minden egyes tételt megtapsolt. Elgar I. szimfóniájának első tétele után az emberek annyira verték a tenyerüket, hogy a zeneszerzőnek ki kellett mennie a színpadra az ünneplést fogadni. De a legszebb Bronislaw Hubermann sztorija, aki úgy játszotta Brahms hegedűversenyének kadenciáját (ráadásul a szerző jelenlétében), hogy a közönség ujjongásban tört ki a kadencia után. „Nem kellett volna olyan gyönyörűen játszani!” – mondta a koncert után kedélyesen Brahms.

Igaz, más dolgok is történtek régen a klasszikus hangversenyeken, amik mai szemmel furcsák. Beethoven vagy Mozart például simán megcsinálta, hogy a koncert elejére illesztették egy szimfónia első három tételét, a koncert befejezéséül pedig eljátszották a finálét.

Nem szeretném, ha bárki Mendelssohnt vagy Schumannt hibáztatná a mai, kötött illemért, de ők az elsők között voltak, akik szigorú igényekkel jelentkeztek a szabályok terén. Mendelssohn szerette volna, ha Skót-szimfóniáját semmiképpen nem szakítja meg a taps. Schumann kicsit nyersebben fogalmazott:

Arról álmodtam, hogy koncertet szervezek a süketeknek és a butáknak, így talán megtanulják az emberek, hogy viselkedjenek a koncerten, főleg ha az gyönyörű. Koncert közben legyenek olyan némák, mint a kőpagodák.

Wagnernek is volt kívánsága a tapssal kapcsolatban, erről itt olvashat.

Leopold Stokowski és a Philadelphia Orchestra (1916)

Leopold Stokowski és a Philadelphia Orchestra (1916)

A 20. században, miután Amerikában a koncerttermeket „kisajátította” a felsőosztály, változott az etikett is. „A felső- és a középosztály tagjai úgy tekintettek a szimfonikus zenekarra, mint egy európai bástyára a kommersz, vulgáris világban. (...) – írja Alex Ross zenetörténész. – A popkultúra térnyerésével a koncerttermek egyfajta menedékké váltak – messze az őrjöngő tömegtől. Talán a taps megszűnése is ezt a változást jelzi.” Arthurt Rubinstein, az óceán mindkét partján aktív zongorista szerint a hangversenytermek némasága „az amerikai kisebbségi komplexusát jelezte”, akik műveltebbeknek, kifinomultabbaknak tartották maguknál Európát, és fel akartak zárkózni hozzájuk.

Emanuel Ax zongorista a blogján így írt a tapsról:

Őszintén remélem, hogy visszatérünk ahhoz az érzéshez, hogy a taps egy érzelmi reakció a zenére, és nem egy szabályozott kötelesség.

Túl komoly lett a komolyzene? Nemrégiben a Müpában Cameron Carpenter örömmel fogadta a Bach-versenymű közben felharsanó tapsot, és elvétve történik hasonló. Az ilyen helyzeteket többnyire a rutinos koncertlátogató rosszalló szemforgatása követi. „Nem tudja, hogy nem kell most tapsolni?” – üzenik a szemek.

Pedig csak figyeltek a zenére, és tetszett nekik. Ez mégsem rossz, nem?

Felhasznált források
Michael Steinberg & Larry Rothe: For The Love Of Music. Oxford UP, 2006.
Alex Ross: Applause: A Rest Is Noise. Előadás a Royal Filharmóniai Társaságban, 2010. március 8.
Why Don't We Clap Between Movements at Classical Concerts? (WQXR.org)

Ez a cikk a Koktélparti című sorozat része. Ön is járt már úgy, hogy meghívták egy elegáns koktélpartiba, ahol csupa sznob és nagyvilági ember mulatta az időt, de Ön csak bután állt a sarokban, mert nem tudott miről beszélgetni? Nos, ennek vége! Vágjon fel előttük azzal a sok mindennel, amit itt olvas!

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Klasszikus

Ha kottát nyomtatsz egy pólóra, legalább csináld jól

Valami nagyon nem a kotta szerint alakult az Amazonon.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

„A kezdetekben minden zene kamarazene volt”

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás világhírű hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémiát június 23-29-ig rendezik a Liszt Ferenc Zeneakadémián.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Klasszikus fszek

Új helyre költözik a FSZEK Zenei Gyűjteménye

Épületfelújítás miatt augusztus 6-ától várhatóan 2019 augusztusáig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának épületében működik a Zenei Gyűjtemény.
Klasszikus díszpolgár

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.
Klasszikus

Ha kottát nyomtatsz egy pólóra, legalább csináld jól

Valami nagyon nem a kotta szerint alakult az Amazonon.