Klasszikus

Mikor tapsoljunk hangversenyen?

2017.06.12. 11:26
Ajánlom
A koncertlátogatók tízparancsolatának egyik fontos intése, hogy két zenei tétel között: Soha. Nem. Tapsolunk. De miért?

2009-ben Barack Obama akkori otthona, a Fehér Ház egy klasszikus hangversenynek adott otthont. Az elnök ezekkel a szavakkal nyitotta meg az estet: „Nos, ha bárki Önök közül zöldfülű a klasszikus koncertre járásban, és nem tudja, mikor kell tapsolni, ne izguljon.

Obama, a jazz szerelmese

Kapcsolódó

Obama, a jazz szerelmese

Leköszönt az USA első afroamerikai elnöke, aki nemcsak ebben volt első, hanem többek között abban is, hogy az emberek megismerhették zenei ízlését azáltal, hogy rendszeresen nyilvánosságra hozta zenei lejátszási listáit, sőt, énektehetségét is sokszor megcsillogtatta.

Úgy tudjuk, Kennedy elnöknek is hasonló problémája volt. Ő és Jackie több klasszikus hangversenyt is tartottak itt, és többször is előfordult vele, hogy ott tapsolt, ahol nem kellett volna.

Szóval az egyik titkára kitalálta, hogy jelez neki a szemközti ajtórésben. Nos, szerencsére nekem itt van Michelle, hogy elmondja, mikor kell tapsolni. Önök viszont magukra vannak utalva.”

Nehéz ez a „tilos a taps” szabály

Ha az ember Csajkovszkij Patetikus-szimfóniájának 3. tételét vagy az Emperor-zongoraverseny nyitótételét hallgatja, óhatatlanul ingert érez arra, hogy tapsoljon a végén – ha jó az előadás –, a zene, a zárlat szinte kívánja a tapsot. De nem szabad. Még hátra van egy-két tétel.

A szó – franciául applaudissement, olaszul plauso, latinul applausus, németül der Applaus – a római komédiák végén felhangzó utasításból származik: „Plaudite!” Ezek a fulmináns záróhangok olyanok, mint egy ilyen felszólítás: dübörög a zenekar, szól az üstdob, a pergő: tapsolj!

Nem volt ez mindig így, a barokkban és a klasszikus korban lazábban kezelték a kérdést. Bach kávéházban is koncertezett, Mozart pedig olyan örömmel fogadta a Párizsi-szimfónia közepette felharsanó tapsot, hogy fagylalttal ünnepelte a sikert.

A taps azt jelentette: a közönség szereti, amit hall.
Johannes Brahms

Johannes Brahms

Brahms például kétségbeesett, amikor a d-moll zongoraversenye premierjén a közönség nem tapsolt az első két tétel után. Nem is alaptalanul: a hallgatóknak nem tetszett a mű. Később, mikor a zseniális IV. szimfóniát mutatta be, a közönség minden egyes tételt megtapsolt. Elgar I. szimfóniájának első tétele után az emberek annyira verték a tenyerüket, hogy a zeneszerzőnek ki kellett mennie a színpadra az ünneplést fogadni. De a legszebb Bronislaw Hubermann sztorija, aki úgy játszotta Brahms hegedűversenyének kadenciáját (ráadásul a szerző jelenlétében), hogy a közönség ujjongásban tört ki a kadencia után. „Nem kellett volna olyan gyönyörűen játszani!” – mondta a koncert után kedélyesen Brahms.

Igaz, más dolgok is történtek régen a klasszikus hangversenyeken, amik mai szemmel furcsák. Beethoven vagy Mozart például simán megcsinálta, hogy a koncert elejére illesztették egy szimfónia első három tételét, a koncert befejezéséül pedig eljátszották a finálét.

Nem szeretném, ha bárki Mendelssohnt vagy Schumannt hibáztatná a mai, kötött illemért, de ők az elsők között voltak, akik szigorú igényekkel jelentkeztek a szabályok terén. Mendelssohn szerette volna, ha Skót-szimfóniáját semmiképpen nem szakítja meg a taps. Schumann kicsit nyersebben fogalmazott:

Arról álmodtam, hogy koncertet szervezek a süketeknek és a butáknak, így talán megtanulják az emberek, hogy viselkedjenek a koncerten, főleg ha az gyönyörű. Koncert közben legyenek olyan némák, mint a kőpagodák.

Wagnernek is volt kívánsága a tapssal kapcsolatban, erről itt olvashat.

Leopold Stokowski és a Philadelphia Orchestra (1916)

Leopold Stokowski és a Philadelphia Orchestra (1916)

A 20. században, miután Amerikában a koncerttermeket „kisajátította” a felsőosztály, változott az etikett is. „A felső- és a középosztály tagjai úgy tekintettek a szimfonikus zenekarra, mint egy európai bástyára a kommersz, vulgáris világban. (...) – írja Alex Ross zenetörténész. – A popkultúra térnyerésével a koncerttermek egyfajta menedékké váltak – messze az őrjöngő tömegtől. Talán a taps megszűnése is ezt a változást jelzi.” Arthurt Rubinstein, az óceán mindkét partján aktív zongorista szerint a hangversenytermek némasága „az amerikai kisebbségi komplexusát jelezte”, akik műveltebbeknek, kifinomultabbaknak tartották maguknál Európát, és fel akartak zárkózni hozzájuk.

Emanuel Ax zongorista a blogján így írt a tapsról:

Őszintén remélem, hogy visszatérünk ahhoz az érzéshez, hogy a taps egy érzelmi reakció a zenére, és nem egy szabályozott kötelesség.

Túl komoly lett a komolyzene? Nemrégiben a Müpában Cameron Carpenter örömmel fogadta a Bach-versenymű közben felharsanó tapsot, és elvétve történik hasonló. Az ilyen helyzeteket többnyire a rutinos koncertlátogató rosszalló szemforgatása követi. „Nem tudja, hogy nem kell most tapsolni?” – üzenik a szemek.

Pedig csak figyeltek a zenére, és tetszett nekik. Ez mégsem rossz, nem?

Felhasznált források
Michael Steinberg & Larry Rothe: For The Love Of Music. Oxford UP, 2006.
Alex Ross: Applause: A Rest Is Noise. Előadás a Royal Filharmóniai Társaságban, 2010. március 8.
Why Don't We Clap Between Movements at Classical Concerts? (WQXR.org)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Huszadik alkalommal rendezik meg a Crescendo Nyári Akadémiát

Július 21-én kezdődik a 20. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál, melyre rekordszámú hallgató jelentkezett, hogy a mesterkurzus és fellépéseik által fejlődhessenek, és közösen ünnepelhessék a jubileumi eseménysorozatot.
Zenés színház

Lehár Ferenc világhírű művei csendülnek fel a Komáromi Erődben

A Budapesti Operettszínház a legendás komáromi zeneszerző életművéből nyújt nagyívű válogatást július 27-én, a gálakoncertet Homonnay Zsolt rendezésében láthatja a közönség.
Vizuál

Pixelekbe zárt generáció

Jane Schoenbrun szemkápráztató vizualitással, egy egészen különleges, mégis átélhető allegórián keresztül képes beszélni az identitáskeresés és a média viszonyáról. I Saw the TV Glow kritika.
Színház

Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó a Centrál Színházban tér vissza a színpadra

A Nemzeti Színházban tavaly súlyos balesetet szenvedett színművészek apa-lánya párost alakítanak a Centrál Színház következő évadában. A Puskás Tamás rendezte előadás egy híres film adaptációja lesz. 
Klasszikus

Sörösüvegekből zenét csiholni – interjú Balogh Máté zeneszerzővel

A Renewable Music – V4 Composers for Sustainability elnevezésű projekt a fenntarthatóság témájában ösztönzi párbeszédre és cselekvésre a nemzetközi klasszikus zenei közösséget. A kezdeményezésben részt vevő egyik zeneszerzővel, Balogh Mátéval beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Sörösüvegekből zenét csiholni – interjú Balogh Máté zeneszerzővel

A Renewable Music – V4 Composers for Sustainability elnevezésű projekt a fenntarthatóság témájában ösztönzi párbeszédre és cselekvésre a nemzetközi klasszikus zenei közösséget. A kezdeményezésben részt vevő egyik zeneszerzővel, Balogh Mátéval beszélgettünk.
Klasszikus hír

Neves régizenei együttessel készített lemezt Daragó Zoltán

A fiatal kontratenor Bach-áriákat felvonultató lemeze Christophe Rousset vezényletével és a Les Talens Lyriques közreműködésével szeptemberben jelenik meg az Aparté Kiadónál.
Klasszikus hír

Huszadik alkalommal rendezik meg a Crescendo Nyári Akadémiát

Július 21-én kezdődik a 20. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál, melyre rekordszámú hallgató jelentkezett, hogy a mesterkurzus és fellépéseik által fejlődhessenek, és közösen ünnepelhessék a jubileumi eseménysorozatot.
Klasszikus ajánló

Európai és argentin tánczenék találkozása – Pápán lép fel a Pannon Ifjúsági Zenekar

Július utolsó előtti vasárnapján különleges zenei programra várja a hallgatóságot a Pannon Ifjúsági Zenekar Pápán, a lenyűgöző Esterházy-kastély udvarán: az elmúlt évszázadok dél-amerikai és európai zenéje ad egymásnak randevút az együttes tolmácsolásában.
Klasszikus kritika

Világrengető dallamok – az elmúlt száz évből származó zenéket játszottak a Berlini Konzerthausban

A modern kor mesterművei – ezzel a címmel hirdette évadzáró koncertjét a Berlini Konzerthaus Zenekara. Az együttes idén nagy hangsúlyt fektetett a 20-21. századi alkotásokra, már a szezon elején is hangversenyt szenteltek a témának.