A Bach név hallatán zeneértő és zenekedvelő közönség is elsősorban a barokk zene megkerülhetetlen alakjára, Johann Sebastian Bachra gondol. A zenehallgatók köre is hajlamos megfeledkezni arról, hogy a komponista két fia, J. Ch. Bach és C. Ph. E. Bach is jelentős zenei karriert futott be, s mindketten részesei voltak a bécsi klasszika előkészítésének. A Pannon Filharmonikusok december 4-ei koncertjén az apa, J. S. Bach és fia, Carl Philipp műveit hallgathatja meg a pécsi közönség.
Az idősebbik Bach most játszott E-dúr és a-moll hegedűversenyeiben Vivaldi öröksége érhető tetten, bár a szerző nem egyszerűen utánozta a velencei mester stílusát, hanem - zenekar és szólista kapcsolatát tovább árnyalva - tovább is fejlesztette azt. Mindkét mű a fiú, Carl Emanuel hagyatékából kerül elő. A kísérletező ifjú a felnőtté érő Haydnnal és a fiatal Mozart kortársa volt, és többek között a szimfónia-irodalomban alkotott jelentőset. A koncerten elhangzó E-dúr és A-dúr szimfóniák méltó párjai a vele egykorú Haydn-műveknek.
A hangversenyt egy másik, Mendelssohn V. "Reformáció" szimfóniája zárja. Szerzője sokat tett azért, hogy a 19. századra szinte teljesen elfeledett Bach újra elfoglalhassa méltó helyét a zeneirodalomban. A mű címében a reformációra való utalás a darab apropójára utal. 1830-ban Berlinben III. Frigyes Vilmos porosz király nagyszabású ünnepséggel kívánt megemlékezni az akkor 300. évfordulójához érkező ágostai hitvallás 1530-as felolvasásáról, ami a reformáció jelentős dokumentuma, a legfontosabb lutheri hittételek összefoglalása.
Mendelssohn műve betegsége miatt sajnos nem készült az jubileumi ünnepségre, a darab premierjére csak a szerző halálát követően került sor. A hallgatóság a szimfónia záró tételében Luther Márton egyik legismertebb, az Erős vár a mis istenünk című koráljának motívumaira ismerhet rá.
A koncerten a Pannon Filharmonikusok zenekarát Vass András állandó karmester vezényli, akinek családjában a Bach famíliához hasonlóan szintén jellemző a muzsikusi véna továbbörökítése. Szólistaként Kalló Zsolt hegedűművész lesz az együttes partnere.