Klasszikus

"Mind én vagyok" - II.

2008.06.05. 00:00
Ajánlom
Május 24-én mutatták be Gergye Krisztián táncos-koreográfus új produkcióját, a Melankóliát. Az előadás rekviem formában íródott zenei anyagát Philipp György állította össze, aki énekesként maga is részt vett az előadásban. A sokoldalú fiatal zenésszel színházról és zenéről beszélgettünk, terveiről faggattuk. INTERJÚ

Philipp György

- Milyen zenei korszak vagy stílusirányzat vonz leginkább?

- Nincsenek és nem lehetnek megkötéseim, mindent meghallgatok és minden érdekel. Ha valaki kísérőzenéket komponál vagy szerkeszt, nem is szabad egy korszaknál megragadni és csak azzal foglalkozni. A darab bármilyen anyagot megkívánhat, így nekem minden korszakban és stílusban jártasnak kell lennem, tudnom kell, mihez mi illik. Ez nem ízlés dolga. Folyamatos fejlődésről és tanulásról van szó, mely munka közben engem is tovább palléroz. A klasszikus zenei műveltség csak az alapműveltség. Számomra evidens, hogy karmesterként emellett sok mindenre kiterjedő ismeretekkel kell rendelkeznem. Arra törekszem, hogy minél szélesebb legyen a látóköröm.

- Másféle személyiséget kíván a kóruséneklés és más embertípust a zeneszerzés, a színházról nem is beszélve. Mindegyikben megtalálod önmagad?

- Mindegyik terület más értelemben vett csapatmunka. A kóruséneklés alázatos tevékenység, ehhez valamilyen szinten szolgalelkűnek kell lenni, akkor is, ha professzionális kórusról van szó, és mindenki kiváló szakmai tudással rendelkezik a csapatban. A kóruséneklést időszakos tevékenységnek gondolom a pályámon. Az egész a partnerektől és a karnagytól függ, és egy idő után azt szoktam érezni, hogy a produkciók nagy részét egyre inkább én cipelem a hátamon. Azért, mert azt érzem, hogy telik az idő, és a dolog nem fejlődik úgy, olyan gyorsan, ahogyan én szeretném. Azt hiszem, az ilyen jellegű munkákat sajnos én kinövöm. Zenekarnál ez a csapatmunka egész más. A Weiner-Szász Kamaraszimfonikusokkal sokat dolgoztam, és remélem, még dolgozok is együtt. Egyelőre ők az egyetlen együttes, mely olyan munkalégkört és energiát biztosít, ami nekem leginkább megfelel, és ezt igyekszem mindenképp kiaknázni. Ezek a dolgok kiegészítik egymást, egyik feladatom sem pusztán szerep, mind én vagyok. Sokfélét csinálok, és mindegyikre szükségem van. Remélem, hogy ennek a hiperaktivitásnak meglesz majd az eredménye, és nagy tudású ember válik belőlem.

- Ha egy dolgot kellene választani ebből a sokból, mi lenne az?

- Egyiket sem tudnám elhagyni. A vágyam, hogy az elkövetkezendő időszakban kortárs színházi produkciókban dolgozhassak, ahol én valamiféle zenekar- vagy kórusvezető szerepet tudok vállalni. Vezényelni nagyon szeretek, ezt szívesen tanítanám is. A hazai zenei életben elég nehéz érvényesülni, még egy magamfajtának is, aki ennyi mindent csinálok, de alapvetően nem vagyok és nem is leszek egy megkeseredett valaki. Tudom, hogy mikor, hol és hogyan terem számomra babér. Mindegyiket szeretném folytatni, és nem úgy, hogy a kezemből kikerülő, általam énekelt vagy szerkesztett produkciókra lesajnálóan azt mondják, hogy ez derék, és a hibákat elnézzük neki, mert hát ő igazából karmester; a karmesteri produkciókra pedig azt, hogy elnézzük neki, mert ő valójában énekes. Amíg nem kapok ilyen kritikákat, addig nem is teszek le elképzeléseimről. Távolabbi célom egy kórus vagy kamarazenekar vezetése, ahol széles látókörű és műveltségű tagok vannak, mindent el tudnak énekelni vagy játszani, minden stílusban, minden nyelven, és ezzel a csapattal alkalmanként színházi produkciókban is részt vennénk. Ha ez összejönne, nagyon boldog lennék, de ez legalább ötven év.

- Marad-e szabadidőd? Mivel foglalkozol ilyenkor?

- Két hónapja született meg Morci fiam, ő tölti ki az életemet. Amikor terhesek voltunk, sokat énekeltem, doboltam neki, ismeri a hangomat. Szinte lehetetlen, hogy ne szeresse a zenét legalább annyira, mint a szülei. Örülök, hogy a Melankólia bemutatója után most egy olyan időszak következik, amikor csak a családdal tudok foglalkozni.

- És mi következik a pihenést követően?

- Egy éve dolgozom az El Sabio Consort nevű formációmmal, s a nyár folyamán több fellépésünk is lesz. Középkori spanyol zenét játszunk, Bölcs Alfonz cantigáit adjuk elő. Ez az együttes egy olyan régizene-felfogást képvisel, mely szokatlan a hasonló hazai együtteseknél, melyekből egyébként is kevés van. Az együttes tagjai a legkülönfélébb helyekről érkeztek, van, aki a komolyzene, és van, aki a népzene felől. Énekel velünk néhány számot például Palya Bea is. A zenekar, a klasszikus zenészek precizitásával és a népzenészek "tökösségével" számomra egy igazi középkori, templom előtti forgatag hangulatát teremti meg.

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Jazz/World

„Mecky, drága, jó utat!” – Pályatársai búcsúznak Kóbor Jánostól

December 6-án elhunyt az Omega legendás énekese, Kóbor János, akit egy hónapja szállították kórházba koronavírus-fertőzéssel. Menedzsere később megerősítette: covid okozta szövődmények vezettek a zenész halálához. Kóbor Jánost pályatársai és számos közéleti személy gyászolja.
Színház

Így adott interjút Blaha Lujza

A Bohémvilág 1919. december 27-i számában érdekes szöveggel találkozhattak a korabeli olvasók: maga Blaha Lujza kért helyreigazítást egy állítólagos nyilatkozata kapcsán.
Vizuál

Restaurálták a Barcsay-mozaikokat

Az alkotás eredetileg az 1974-ben megnyitott Újpesti Gyógyfürdő és Uszoda emeleti várakozó terének két szemközti falát díszítette, megújult formájában a Csillaghegyi Strandfürdő éke lett.
Zenés színház

„Az éneklés felemeli a lelket” – 70 éves Pitti Katalin

A legendás énekesnőt születésnapja alkalmából egy csokorra való felvételével köszöntjük, melyek között emblematikus szerepei és ritkaságok egyaránt meghallgathatók.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Mediterrán utazás várja a közönséget a Concerto Budapest koncertjén

Dél-európai témájú zeneművek hangzanak el a december 11-én a Müpában rendezett koncerten, Eötvös Péter Alhambra című hegedűversenyének magyarországi bemutatójában Baráti Kristóf működik közre.
Klasszikus interjú

Magyar Valentin: „Minél szélesebb repertoár kiépítése a célom”

Az ifjú zongoraművész neve nemcsak a szakmabeliek, de a zenerajongók körében is egyre ismerősebben cseng. Rendszeres szereplője a hazai és külföldi koncertéletnek, feltűnt a Virtuózok televíziós tehetségkutatóban is, nemrég pedig weimari versenyeredményétől volt hangos a sajtó. Most az MVM Zrt. jóvoltából frissen átadott Junior Prima díja kapcsán beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Koncerttel és parfümmel ünnepli 210 éves jubileumát a Pannon Filharmonikusok

A december 9-én a Kodály Központban és december 10-én a Müpában elhangzó est programján a zenekar alapítójának, Lickl Györgynek egy ősbemutatója is szerepel.
Klasszikus hír

Próbaéneklést hirdet a Magyar Rádió Énekkara

A Magyar Rádió Énekkara próbaéneklést hirdet határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott tenor és basszus énekművész állásra. Jelentkezési határidő: 2022. január 6.
Klasszikus magazin

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.