Otthon van azonban Spanyolországban is, de alig van a világnak olyan zuga, ahol ne járt volna. Október 6-án a Zeneakadémia Nagytermében 70. születésnapját ünnepli a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. Ebből az alaklomból beszélgetett vele telefonon Mesterházi Gábor.

- Mennyiben különleges koncert az október 6-ai?

- Bár 33 éve, 1973 óta eleinte ritkábban, kétévente, aztán majdnem minden évben felléptem Magyarországon, a mostani koncert nemcsak a születésnap miatt különleges. A Liszt Ferenc Kamarazenekarral nagyon régi a kapcsolatom: csaknem az alapítás idejére nyúlik vissza. Rolla Jánossal és a zenekar több alapító tagjával is baráti kapcsolatban állok. Közös albumunk is van – Mozart hegedűversenyeiből –, két éve közreműködtem Rolla hatvanadik születésnapján.

- Tavaly pedig Komlós Péter 70. születésnapján. Milyen érzés „dátumos” koncertet adni?

- Ezek az évfordulók – sajnos – jönnek egymás után. De egy ilyen kiváló zenekarral, a barátaimmal együtt játszani élmény. Én vagyok az egyetlen, akinek Rolla megengedte, hogy koncertmesterként irányítsam az együttesét. A másik főszereplő pedig Mozart.

- Mozart a kedvenc? Az Ön nagyon széles repertoárjából mit játszik legszívesebben?

- Jó zenét, legyen klasszikus vagy modern. De Mozart a szívem legmélyén mindig kedvenc volt. A modernek közül Lutosławskit nagyon szeretem, Magyarországon én mutattam be a hegedűversenyét, Londonban pedig ő dirigálta az angol bemutatót. Számos közös fellépésünk volt. Az angol Maxwell Davis, illetve Penderecki hegedűversenyét is sokszor játszottam szerte a világban. Michael Tippett, akit nem nagyon ismernek Magyarországon, szintén kiváló szerző. De természetesen Bartók, Stravinsky, Schönberg, Alban Berg műveit is gyakran játszottam, Magyarországon is. Gyerekkoromtól kezdve alkalmam volt, hogy heti 3-4-szer bejárjak az Operaházba. Az opera iránti szeretetem megmaradt, annyira, hogy ezt is vallom: úgy kell hegedülni, mint ahogy éneklünk – olyan fajta szabad hangot kell megtalálni a hegedűn is. A tanítványaimat is arra kötelezem, hogy járjanak operába. A születésnapi hangverseny programjából szintén kitűnik az operaszeretetem: a két koncertária így került a műsorba. A Cassazio második tételében pedig nagy hegedűszóló van. Van egy álmom, amely nem valósult meg: szerettem volna hangversenymesterként elvezényelni Mozart 27 zongoraversenyét. Mozart ezen a nívón hegedűversenyt nem írt, a Sinfonia concertantét kivéve.

- A nyolcvanas évekből emlékeimben él egy komplett Beethoven szonáta-ciklus Frankl Péterrel.

- Akkor még megvolt a trió Ralph Kirschbaummal, Beethoven összes hegedű- és csellószonátáját, illetve a hét triót adtuk elő egy ciklusban – ez csodálatos élmény volt. Kirschbaum később is fellépett a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, őt én „hoztam” Magyarországra.

- Más kedves partnerei közül kit említene meg?

- Komlós Péter nem volt partner, de gyerekkori barát, akivel sokáig mindent együtt csináltunk, aztán elvált az életünk – a barátság megmaradt, egyszer-kétszer be is ültem brácsázni a kvartettbe. Jandó Jenővel legalább 15 éve rendszeresen játszom Angliában, Japánban, Magyarországon, a Naxosnál lemezre vettük a Bartókokat – az nagyon jól sikerült. Talán még folytatás is várható: a Beethovenek még nincsenek felvéve lemezre, ami nekem régi tervem. Idén Szombathelyen, a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztiválon először játszottam Várjon Dénessel – akivel az első perctől olyan közeli zenei kapcsolatot éreztem, ami ritkaság. Kiváló tehetségű fiatal zongorista. A régiek közül ne felejtsük el Solti Györgyöt! Ő vitt el Amerikába, Chicagóba rögtön kinevezése után, majd többször is, aztán amikor Londonban a Covent Garden igazgatója volt, akkor is számos közös hangversenyünkre emlékszem – de vele futballt nézni is érdekes volt: olyankor egész más ember volt, mint dirigensként.

- Meddig számíthatunk Önre a hazai hangversenyeken?

- Most vállaltam el a Fesztiválzenekarral (akikkel szintén hosszú évek óta tartó kapcsolatom van) egy hangversenyt – úgy számolom: az lesz a búcsúkoncertem. De a mesterkurzusok, a zsűrizés megmaradnak. Épp most megyek a Paganini-versenyre zsűrizni, amelyet véletlenül éppen 50 éve nyertem meg. A tanítás öröm, de az életem nagy részét repülőtereken, próbákon és koncerttermekben éltem le. Szeretnék többet olvasni, meghallgatni azokat a lemezeket, amelyeket még kibontani se volt időm.

- Lesz-e folytatása Szombathelynek?

- Még nem tudom, de remélem. Idén kiválóan volt megszervezve, nagyon magas színvonalú koncertek voltak – talán nem volt elég hegedűs.

- Ez jellemző tendencia?

- Magyarországon. A világ elég jól áll: Vengerovot, Repint nagyon szeretem és tisztelem, de ha jól tudom, ebben a hónapban játszik Magyarországon egy fiatal holland lány, Janine Jansen. Gil Shaham is kiváló. A kedvenc hegedűsöm azonban David Oisztrah, akivel szintén nagyon hosszú kapcsolatom volt – őt nagyon tisztelem, felvételeit a legjobbak közt tartom számon.

NÉVJEGY

Pauk György 1936. október 26-án született Budapesten, zenész családban. Ötéves korában kezdett hegedülni. Mint rendkívüli tehetséget,tizenhárom évesen felvették a Liszt Ferenc Zeneakadémiára, Prof. Zathureczki Ede Művészképzőjébe. Tanárai között komoly zenészek, zenetudósok voltak, világviszonylatban is: Weiner, Kodály, Szabolcsi, Molnár Antal stb. Még mint akadémiai növendék, számos versenyt nyert, köztük Paganini-versenyt Genovában, kamarazene-versenyt Münchenben. A Filharmónia szólistájaként már koncertezett Magyarországon, de külföldre is küldték (Svédország, Belgium, Franciaország, Németország). 1958-ban Párizsból nem tért vissza Magyarországra. Párizsból Hollandiába került, ahol átmenetileg szerződést kötött egy koncertmesteri félállásra, hogy megélhessen – ekkor huszonkét éves volt. 1959-ben megnyerte a párizsi nemzetközi Jacques Thibauld-versenyt, amelynek díszelnöke David Oistrach volt. Szintén 1959-ben megnősült Amsterdamban, felesége is magyar. 1961-ben, Yehudi Menuhin tanácsára és segítségével Londonba költöztek. Ott született meg fia, majd lánya.

Londoni bemutatkozó szólóestje a Wigmore Hallban 1962-ben volt. Gyakran szerepelt a BBC zenei műsorán. Hamarosan a Royal Festival Hallban a Londoni Szimfonikusok szólistájaként lépett fel Lorin Maazel vezényletével. Ezt követte a többi londoni és vidéki zenekar felkérése. Első nagy koncerttúrája 1965-ben volt: Ausztráliában. Négy hónap alatt 52 koncertet adott. Útközben fellépett Törökországban, Izraelban, Indiában, Hong Kongban és Új-Zélandban is. Az Egyesült Államokban 1971-ben mutatkozott be Sir Solti György meghívására a Chicagói Szimfonikusokkal. Az ezt követő évtizedeken át évente tért vissza Amerikába számos kiváló zenekar, fesztivál szólista vendégeként (Boston, Philadelphia, San Francisco, Washington, New York, St. Louise-i zenekar, Ravinia, Saratoga, Aspen, Hollywood Bowl nyári fesztivál). Chicagóban érte az az élmény, hogy egy csodálatos Stradivarius hegedűt kapott örök használatra egy mecénástól. Azóta már örök tulajdonosa lett. A hetvenes évektől kezdve jártam a világot, Európán és az Egyesült Államokon kívül rendszeresen turnézott Japánban, Dél-Amerikában, Dél Afrikában, Izraelban, és Kínába is eljutott. Évi nyolcvan-száz koncertet is adott, repertoárja a preklasszikustól kezdve a modern zenéig terjedt. Olyan karmesterekkel dolgozhatott, mint Solti, Haitink, Doráti, Kertész, Rattle, Kondrasin, Boulez, Colin Davis. Több világ- és országbemutató fűződik nevéhez, valamint több zeneszerzőt ihletett számára írt művekre. Mint „magyar származású angol hegedűművész” tartják számon. Bartók műveinek legautentikusabb interpretálójának tartják világszerte. Számos hangfelvétele között (DGG, Philips, Decca, Vox, Naxos, Hungaroton) több a díjnyertes; Grammy-díj, Cecilia-díj, Az Év Lemeze stb.

Leggyakoribb kamarazenei partnere Frankl Péter volt, világszerte szerepeltek, de több más, elsőrangú zongoristával is dolgozott, köztük Jandó Jenővel. A hetvenes évek elején megalakult Pauk–Frankl–Kirschbaum Trió világhírre tett szert közel harmincévi fennállása alatt. A tanítás is hozzátartozik munkásságához: a Londoni Királyi Akadémián van művészképzője, mesterkurzusokat tart világszerte. Nemzetközi hegedűversenyek zsűrijébe hívják gyakorta, több helyen tisztelték meg díszpolgársággal, díszdoktorátussal. Itthon 1998-ban Köztársasági Érdemrenddel tüntették ki nemzetközi zenei tevékenységéért.

Kedvenc könyv: magyarul Jókai és Móricz megmaradt, de kevés az időm
Kedvenc zene: operák – az öt nagy Mozart és a két nagy Verdi: a Falstaff és az Otello
Kedvenc előadó: David Oisztrah
Kedvenc karmester: Solti György
Kedvenc ország: Anglia, ahol 45 éve élek, Spanyolország, Hollandia, ahol a feleségemet találtam meg – és persze Magyarország