Bach sok zenész számára egyfajta origót jelent, önnek milyen a személyes viszonyulása hozzá?

Hasonló jelentése volt számomra is mindig, csak sok évtizedig nemigen játszottam nyilvánosan. Úgy éreztem, csak akkor lenne érdemes, ha az interpretációban valami másokétól különbözőt tudnék hozzátenni. Most már letettem erről a hiú gondolatról, győzött az egyszerű játszani vágyás, hiszen akár akarjuk, akár nem, amúgy is különbözőek vagyunk, különbözően zongorázzuk ugyanazt a művet is.

A koncerten elhangzó két mű eredetileg nem zongorára született, ez milyen kihívást jelent előadói szempontból?

Bach idejében a csembaló volt az a billentyűs hangszer, amely egy kamarazenekarral hangerőben felvehette a versenyt (persze az orgonán kívül, de az helyhez kötött), így csembalóversenyként ismertük meg a darabokat. Mindemellett Bachnál – azon kívül, hogy figyelembe vette a hangtartományt, és hogy azon a hangszeren hány szólamot lehet egyszerre játszani – általában olyan a zenei anyag, hogy

Ezek a versenyművek is a kutatások szerint más hangszerre készült darabok átdolgozásai. Nem hiszem, hogy Bachnak bármi kifogása lenne az ellen, hogy modern zongorán játsszuk a műveit.

Bachot és a régizenét gyakran specializálódott együttesek játsszák, mit gondol, egy modern hangszerekkel történő előadáson mennyiben kaphatunk más képet a zeneszerzőről?

Nagyon fontos, hogy amennyire lehet, ismerjük meg a korabeli játékstílust, tanuljuk meg a lejegyzés ma már feledésbe merült szabályait, hiszen annak idején sok mindent másképpen írtak le, vagy egyáltalán nem is jeleztek, annyira a mindennapi zenei nyelv része volt. Ezen túlmenően viszont az a véleményem, hogy

a historizmus dogmatikussá merevítése nélkül. Nem muszáj mindent pont úgy csinálni, mint akkor – ez amúgy is lehetetlen. Hasznos, ha ismerjük a korabeli hangszerek lehetőségeit, erényeit, korlátait, de szerintem bátran használhatunk mai hangszert is, a hozzáállás a lényeg.

Ránki Dezső (Fotó/Forrás: Hrotkó Bálint / Concerto Budapest)

A Concerto Budapesttel már számos koncertet adtak. Hogyan jellemezné a közös munkájukat?

Régi jó ismerősökként, barátokként találkozunk minden alkalommal újra, és ez rengeteg időt, energiát megtakarít a próbákon, a munkában. Nagyon sok a szép közös koncertélmény.

Keller Andrással sokat kamarazenéltek is együtt, hogyan hat ki ez a közös munkára, amikor szólista és karmester szerepben dolgoznak együtt?

Azt hiszem, a jó együttműködés karmester és szólista között olyan, mint egymást jól megértő kamarapartnerek között.

ebben persze nehéz a szólista dolga, de a zenekart irányító karmesteré még annál is sokkal összetettebb. Mindenesetre egymásra figyelés, alkalmazkodás nélkül nincs esély jó produkcióra. A számos közös kamarazenei koncert tapasztalata sokat segít nekünk, zenei neveltetésünk is hasonló alapokon nyugszik.

Figyelembe szokta venni a koncert műsorának azt a részét, amiben nem játszik? Befolyásolja az valamilyen módon az előadását, a felkészülését, a ráhangolódását?

Tudok róla természetesen, mi van még a műsorban – aminek kialakítása a karmester feladata számos szempont figyelembevételével –, de miért kellene másképp készülnöm, vagy bármit másképpen csinálnom, például egy Bach-műben, attól függően, hogy a koncert másik részében mi hangzik el?

Ha rajtam múlik a műsor összeállítása, persze hosszan mérlegelem, milyen műveket illesszek egymáshoz, de a többi darab akkor sem befolyásolja, hogy hogyan játszom azt, amiben én vagyok a szólista.

A koncerten szólistaként szerepel, de gyakran játszik kamarazenét, sok esetben a családtagjaival. Milyen zenei formációban érzi magát a legjobban, és miért?

Az élet nagy ajándékának érzem, hogy Edittel (Klukon Edit, Ránki Dezső felesége – a Szerk.) nemcsak a magánéletben, hanem a zenében is partnerek lehetünk. Több mint félezer koncerten, a zongoraduó-irodalom nagy részét eljátszottuk már az utóbbi 35 évben. Legutóbb megtanultuk Liszt mind a 13 szimfonikus költeményének a közönség által lényegében ismeretlen, négykezes, Liszt által készített átdolgozását – lényeges, hogy átdolgozás, mert a szerző igazi zongoraművekké varázsolta őket. Hasonlíthatatlan élmény volt számunkra ezekkel a remekművekkel foglalkozni.

Ránki Dezső (Fotó/Forrás: Kotschy Gábor)

Igen sok koncertet ad – szükségét érzi, hogy időnként egy szerzőre vagy korszakra, irányzatra fókuszáljon, vagy jobban kedveli, ha minél színesebb a programja?

Rengetegféle zenét játszottam a – most már – sok évtized alatt, de

ide tartozik például Bach, Haydn, Schumann, Liszt, Debussy, Ravel, Dukay. Soha nem volt különösebb tervem vagy koncepcióm azzal kapcsolatban, hogy mit tanuljak meg, specializálódni meg végképp nem akartam. Ami éppen vonzott, azt igyekeztem előbb-utóbb műsorra tűzni. Volt persze olyan, hogy felkérésre vállaltam valamit, de – szerencsés alkat lévén – tanulás és gyakorlás közben azokat is megszerettem. Az egyetlen, amire igazán törekszem, hogy a nekem legkedvesebb műveket és a tőlem telhető legjobban játsszam el.

Egy interjúban azt mondta, hogy a mai korban a közönség könnyen megvezethető a látványos külsőségekkel. Ezek szerint nem ért egyet Kocsis Zoltán azon kijelentésével, mely szerint egy zeneileg kevéssé képzett közönség is érzékeli, ha egy zenemű előadása nem igazán jó, még ha ez nem is tudatosodik bennük (de unatkoznak, vagy például nem érzik jól magukat)?

Egyetértek Kocsis Zoltánnal, de az utóbbi időben annyira alapkövetelménnyé vált a profi külsőségek, a marketing elsajátítása, hogy alacsony szakmai színvonalú, felkészületlen, de magabiztosságot sugárzó, szuperlatívuszokkal beharangozott produkció is könnyedén arathat sikert,

Rámenősséggel, nyomulással, üres szlogenekkel, nagyotmondással az életben gyakran találkozunk, elég csak a mindent elárasztó, manipulatív, gyakran hazug, agresszív reklámokra gondolni, és a mi területünk sem kivétel. Persze igazságtalanság volna általánosítani, vannak szerencsére magas színvonalú, igényes munkával előkészített, igazi zenei élményt nyújtó koncertek is bőven. És van néhány szívmelengetően elkötelezett, tehetséges, ígéretes fiatal művész is.

Fejléckép: Ránki Dezső (fotó: Felvégi Andrea)