Klasszikus

Minden zenész rémálma: a vonaton felejtettek egy 310 éves antik hegedűt

2019.10.29. 14:25
Ajánlom
A hegedűművész arra kéri a becsületes megtalálót, juttassa el hozzá a hangszerét.

Stephen Morris hegedűművész kerékpárjával és 250 ezer fontot érő hegedűjével utazott London és Penge körzet között, amikor kiszállva a szerelvényben hagyta a hangszert.

Ez egyike azon ritka hegedűknek, melyeket David Tecchler hangszerkészítő 1709-ben készített.

Morrisnak a hétvégén a Brit Királyi Filharmonikus Zenekar (RPO) koncertmestereként kellett volna játszania Andrea Boccelli két koncertjén. A fellépéseihez végül kölcsönkért egy hangszert feleségétől, Sarah Sextontól, aki maga is hegedűművész. Morris, aki közreműködött többek között A Gyűrűk Ura és több James Bond-film zenéjében, együtt játszott David Bowie-val és Stevie Wonderrel, az esetet jelentette a brit közlekedésügyi rendészet talált tárgyak osztályán.

Morris arra kérte a hegedű megtalálóját, juttassa vissza neki a történelemnek ezen darabját, amelyet 2003-ban vásárolt.

Lesújtó érzés elveszíteni, ráadásul az értékétől eltekintve ez jelenti az én megélhetésemet

mondta. Valójában én csak a hangszer megőrzője vagyok, egyike azoknak, akik játszottak rajta. Azt reméltem, hogy egyszer majd továbbadhatom egy másik hegedűsnek.

David Tecchler a híres 17. századi római hegedűkészítő iskola tagja volt, az intézmény vezető hegedű- és csellókészítő mestereként tartották számon. A Morris által birtokolt hangszert nemrég újították fel, egy fehér tokban hagyta el tulajdonosa a vonaton. A hegedűt a Tecchler név is díszíti.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Sandra Hüller, Mads Mikkelsen és Tarr Béla is Európai Filmdíjat kapott

A 36. Európai Filmdíjak abszolút győztese Justine Triet Egy zuhanás anatómiája című drámája lett, amellyel többek közt a legjobb film és a legjobb rendező díját is elnyerte. Az eseményen tiszteletbeli életműdíjat adományoztak Tarr Béla Kossuth-díjas rendezőnek. 
Vizuál

Elhunyt Ryan O’Neal

A hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja nyolcvankét éves korában hunyt el, halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be. Az Oscar-jelölt színész karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Stanley Kubrick vagy Peter Bogdanovich.
Vizuál

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár

A magyar származású francia képzőművész halálhíréről a párizsi Pompidou Központ számolt be. Vera Molnárt a számítógépes művészet úttörőjeként tartják számon.
Könyv

Adománygyűjtő estet szervez a Szépírók Társasága

A négyszáz tagot számláló irodalmi-kulturális szervezet szegedi, valamint emigrációban élő tagjai olvasnak fel december 14-én a Grand Caféban. A Szépírók Társaságát egyúttal online is támogathatjuk. 
Színház

„A valódi csoda az, ha képes vagy találkozni önmagaddal” – interjú Kerkay Ritával A kék hajú lány előadásról

Két szereposztással mutatták be a közelmúltban a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadását. Az alkotói folyamatról, a karakterek kapcsolatáról és az üzenetről beszélgettünk Kerkay Rita rendezővel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Duplalemezzel ünnepli fennállása hatvanadik évét a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Az együttes új dupla albumán közönségkedvenc felvételek is helyet kaptak. A jubileum alkalmából jelent meg Egy viharos nap című zenés mesekönyvük is. 
Klasszikus gyász

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Klasszikus gyász

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Klasszikus interjú

A revü világát idézi meg a Szolnoki Szimfonikusok újévi gálája

Január 20-án tizedik alkalommal tart újévköszöntő hangversenyt a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. A különleges jubileum alkalmából Patkós Imrével, az együttes ügyvezető-szakmai igazgatójával beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Koppándi Jenővel lép fel az Anima Musicae

Folytatódik a zene lelkéről elnevezett kamarazenekar nagy sikernek örvendő sorozata, amelyen hazánk kiváló hegedűművészei vezetik egy-egy hangverseny erejéig az együttest.