Klasszikus

Mindenki azt játssza, ami önmaga – interjú Várdai Istvánnal

2020.01.11. 16:25
Ajánlom
Miután lenyűgözött Bach hat csellószvitjével, úgy éreztem, érdemes lenne beszélgetni Várdai Istvánnal, aki harmincnégy évével megkérdőjelezhetetlen tekintély a szakmában. Tehetséggondozásról, játéktechnikáról, fegyelemről és bohémságról is szó esett.

Október utolsó napján Bach összes csellószvitjét adtad elő egyetlen koncerten (koncertkritika itt). Amikor kijöttél a színpadra, és megszólalt az első G hang, azon gondolkodtam, hogyan lehet egyáltalán egy ilyen hatalmas műsorhoz hozzákezdeni.

Nagyon várja az ember az egész folyamatot, ugyanakkor tart is tőle. Olyan ez nekem, mint a repülés. Nagyon szeretek repülni, de tartok is tőle. Bach hat csellószvitje megköveteli, hogy a szellemi és a fizikai erőmet a legpontosabban osszam be. Minden alkalommal, amikor egyben játszottam le a műveket, volt egy holtpont, és fantasztikus volt, hogy sikerült átlendülni rajta.

Arról beszélsz most, amikor görcs állt a kezedbe, és megtorpantál tétel közben. Úgy tűnt, lazán kezeled a dolgot.

Igen, de ilyenkor rögtön felvillan a vészlámpa, hogy mi van, ha még egyszer megtörténik. Ilyenkor muszáj megszabadulni minden feszültségtől. Annak, hogy görcs állt a kezembe, egyszerű oka van: nincs már időm arra a fizikai alapozásra, amire húszéves koromban. Fejben mindent tudok, de a gyakorlatban nehezebb megvalósítani. Egyébként nem a ferde pályára meg a labdára akarok panaszkodni, de ez a hangszer…

… az Ex du Pré-Harrell cselló…

… ez a hangszer kifejezetten nehezen adja magát. Nagyobb testű. Mióta ezen játszom, hat kilót szedtem magamra, mert nagyobb fizikai erő szükséges hozzá. Visszatérve a budapesti koncertre, jó tanulság volt ez a megtorpanás is, tanultam belőle. Lehet, hogy túl sok mindent csinálok, és meg kell választanom, ami igazán fontos. Évek óta tart a folyamat, hogy megtanuljak nemet mondani. Én olyan művész vagyok, aki hajlandó mindent odaadni magából; ha valaki kér valamit, akkor megteszem. Ez persze nem mindig jó. Ilyenkor két lépést kell tenni hátra, nagyobb távolságból szemlélni a dolgokat, és kitalálni, hogyan lehet hatékonyabban és fenntarthatóbban dolgozni.

Mennyire sikerül megtartanod az összhangot test és lélek között?

Nagyon is tisztában vagyok vele, hogy melyik ízületem, izmom hol van, hogyan kell nyújtani, tehermentesíteni, a hangszerjáték nálam ezirányból is tudatos. Pontosan ez az az aspektus, amit tanítok is. Hogyan lehet a mozgással, a súlyok megfelelő helyezésével energiát teremteni, hogyan lesz a hang „tág”, hogyan kell a hangrezgésekkel bánni, hogyan kell az ujjakat, a kéz izmait, a karsúlyt, a könyék pozícióját állítani ahhoz, hogy az izmok ideálisan működjenek, és szép hangzás jöjjön létre.

Bicyclepoto-cBalazsBorocz-163637.jpg

Várdai István (Fotó/Forrás: Böröcz Balázs)

Ilyen szempontokról még nem beszélt nekem hangszeres művész.

Meglennék én úgy is, hogy csak csellózom, csak az a baj, hogy nyom a felelősségtudat.

Hogy átadd ezt a tudást?

Igen. Egyrészt mint tanár, másrészt mint művész. Azért zenélek, hogy azok, akik hallgatják, jobb emberré váljanak. A zenében megvan a kultúrának, az érzelmeknek, az intelligenciának az az együttese, ami pozitív hatásokat jelent a világban.

Nem minden művész hisz abban, hogy a zene társadalomjobbító tényező.

Ha jó koncertet adok vagy hallgatok, utána szebbnek, jobbnak látom a világot, mindig erőt kapok, hogy aztán valamit jobban csináljak.

A művészetnek fontos szerepe van abban, hogy feleszmélj. Ráeszmélsz olyan dolgokra, amikre addig nem. Az a jó a zenészlétben, hogy abban, amit csinálunk, egyensúlyban lehet az intellektualitás és a zsigeriség. Nem biztos, hogy a zene megold alapvető problémákat egy társadalomban, de sok mindenre jó hatással van, és ez a hatás lassan beérhet.

Egyenként kell elkezdeni javulni, máshogy nem megy, nem?

Nyitottabban létezni, többet beszélgetni, a frusztrációnkat nem a másikra vetíteni.

Portrait-cMarcoBorggreve-163700.jpg

Várdai István (Fotó/Forrás: Marco Borggreve)

Egy interjúban azt mondtad, sok előadóból hiányzik, hogy elengedje az egóját. Mit értesz ez alatt?

Várjunk csak! Határozzuk meg először, mit jelent az egó! Van a fogalomnak pozitív oldala is. Egy fiatal művész sokszor a tapasztalatlanságából adódóan nem mer bízni abban, amit a zeneszerző beírt a kottába. És mivel nem mer bízni benne, ezért meg sem próbálja megfejteni, hogy miért szerepel az úgy. Azt érzi, hogy nincs meg a darabhoz az eszköztára, és kompenzál – a saját természetére vezeti vissza a darab tartalmát. Egymillióból egy olyan van, akinek a saját kreatív zsenije egyenértékű tud lenni azzal, amit a szerző leírt. És akkor azt mondom, rendben van. De a Csajkovszkij-versenyen (ahol ezt mondtam az egóról) úgy éreztem, hogy néhány versenyző csak kicsire volt attól, hogy elengedje magát, feladja a kontrollt, és ne irányítsa mániákusan a zenét. A kényszer a kifejezésre ilyenkor valóságosan erőszakos.

Ezért akartam felhívni a figyelmet arra, hogy az egód nem állhat a zene útjába. Ugyanakkor egó nélkül nem létezhetsz. Az egyensúly a fontos.

A tavalyi évben indítottátok el a Kamara Akadémia Egyesület tehetségtámogató programját művészbarátaiddal. Mi a célotok vele?

Sokat utazok, és szeretek gyűjtögetni. Nem feltétlenül tárgyakat, hanem benyomásokat, modelleket, struktúrákat, amiket a világban találok. Sokat gondolkodom azon – mivel nekem is van egy lassan iskolás korú fiam –, hogy mit lehetne ehhez az amúgy magasszintű hazai zenei oktatáshoz hozzátenni. Kiderült, hogy a barátaimnak hasonló gondolataik vannak, így hoztuk létre Szűcs Mátéval, Fejérvári Zoltánnal és Somodari Péterrel a Kamara Akadémia Egyesületet. Nekünk nincs olyan infrastruktúránk, olyan intézményrendszerünk, mint egy zenei egyetemnek, de nem is ez a cél. Feltettük a kérdést: mire van a növendékeknek szüksége? Elsősorban személyes impulzusokra, kontaktusra, és arra, hogy együtt játsszunk velük. Hosszabb távú célunk, hogy olyan hangszereket tudjunk a fiatalok kezébe adni, amikkel eséllyel indulnak komoly nemzetközi versenyeken. És itt most nem is arra gondolok, hogy drága hangszerekre van szükség, inkább arra, hogy a hangszer perspektívát adjon a művésznek, új színekre, új rezgésekre invitálja.

Cellophoto2-cMarcoBorggreve-163659.jpg

Várdai István (Fotó/Forrás: Marco Borggreve)

Azt mondtad egyszer, hogy 7-8 éves korodtól keményen dolgoztál azért, hogy oda juss, ahol az utóbbi 5-6 évben vagy. Áldozat volt?

Tűnhetne úgy is, de nem éreztem azt, hogy bármiből kimaradtam. És az, hogy keményen dolgoztam, nem jelenti, hogy nem éreztem volna magam jól. Én mindig is szerettem dolgozni, az pedig tiszta szerencse volt, hogy a szüleim mindig segítettek összesodorni a szálakat, ha szétbomlott volna valami. Ők már tudták, amit én nem, hogy fegyelemre van szükségem. És nagyon örülök annak, hogy a zene megtanított a fegyelemre, mert ez kell, bármit is akarsz megvalósítani.

Másrészről kifejezetten bohém személyiségnek tűnsz.

A művésznek muszáj megjárni a csúcsokat és a mélységeket is, hát én lementem a pincébe, de kitakarítottam a padlást is.

Nincsen fény sötétség nélkül, a kérdés, hogy mennyire tudja az ember ötvözni magában a kettőt. Van az a pont, ahonnan már nagyon nehéz felállni, nekem viszont, bár voltak kemény idők az életemben, valahogy mindig sikerült. A tanítványaimnak is azt szoktam mondani, hogy nem az a jó, ha valaki a hibák elkerülésére törekszik. Az élet is gyakorlás, főleg a fiatalkor. Úgy nem lehet önfeledten élni, ha folyamatosan a hibáktól félünk. A nagy hibákat viszont érdemes elkerülni.

A hibáink hozzánk tartoznak?

Szerintem mindenki azt játssza, ami önmaga. Vannak olyan csodagyerekek, akiknél minden mintha ösztönösen stimmelne. Viszont ezekkel a csodagyerekekkel gyakran 18-20 évesen történik valami, és kiderül, hogy a zsenialitásuk egyoldalú. És vannak azok a művészek, akik valamiféle elváltozással születnek. Szándékosan nem mondok betegséget, az autizmus enyhébb változatait például nem tartom annak. Fizikusok, matematikusok is vannak így, nem csak művészek. Lehet, hogy ők nem olyanfajta mélységeket és magasságokat élnek meg, mint mi, de amit képviselnek, az önazonos és hiteles. Ez nem döntés kérdése, ezt így rendezte a rendező.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Ők kapták idén a Junior Príma Díjakat a színház- és filmművészet kategóriában

Hat fiatal művész vehette át a Junior Prima Díjat a színház- és filmművészet kategóriában szeptember 22-én, a Haris Parkban. Az elismerést és az azzal járó pénzjutalmat Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója nyújtotta át a 62 jelölt közül kiválasztott fiatal tehetségeknek.
Klasszikus

3,5 millió dollárt fizettek a szexuális zaklatás miatt kidobott karmesternek

Miután kirúgta szexuális zaklatás miatt, még 3,5 millió dollárt fizetett a Metropolitan Opera James Levine-nak, írja a New York Times.
Vizuál

2019 legfantasztikusabb fotói - és a mögöttük álló történetek - Galéria

Nemcsak a felvételeket, hanem a mögöttük meghúzódó problémákat és történeteket is megosztjuk!
Klasszikus

A hang szépsége – A Pannon Filharmonikusok Bécsi barátok című koncertjéről

Szeptember 19-én a pécsi Kodály Központban egy tavaszról elhalasztott hangversenyt hallhatott a közönség: a Pannon Filharmonikusok vendégeként Baráth Emőke adott elő Haydn- és Mozart-áriákból összeállított, súlytalannak nem mondható hangszeres számokkal gazdagított programot. A zenekart Vass András, a zenekar állandó karmestere vezényelte.
Zenés színház

„Káros az elitizmus” – interjú Philipp Györggyel

Philipp György a zenés színházi élet megkerülhetetlen kakukktojása. Formabontó és gondolatokat provokáló előadásaival a partvonalról céloz a dolgok közepébe. Karmester, énekes és rendező. Októberben az Artus társulattal készült Minden (is) című produkciójához zeneszerzőként járult hozzá.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

3,5 millió dollárt fizettek a szexuális zaklatás miatt kidobott karmesternek

Miután kirúgta szexuális zaklatás miatt, még 3,5 millió dollárt fizetett a Metropolitan Opera James Levine-nak, írja a New York Times.
Klasszikus kritika

A hang szépsége – A Pannon Filharmonikusok Bécsi barátok című koncertjéről

Szeptember 19-én a pécsi Kodály Központban egy tavaszról elhalasztott hangversenyt hallhatott a közönség: a Pannon Filharmonikusok vendégeként Baráth Emőke adott elő Haydn- és Mozart-áriákból összeállított, súlytalannak nem mondható hangszeres számokkal gazdagított programot. A zenekart Vass András, a zenekar állandó karmestere vezényelte.
Klasszikus hír

Költözni kényszerül a Rádiózenekar

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez kerül a Magyar Rádió által használt három épület, a Rádiózenekar viszont még nem szolgál közzétehető információkkal az ügyben. Az biztos, hogy költözniük kell.
Klasszikus hír

Elmarad a Nemzeti Filharmonikusok évadnyitó hangversenye

Nem tartják meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szeptember 25-i koncertjét a Müpában, miután több tag kontaktusba került fertőzött személlyel.
Klasszikus interjú

„Minden, ami valóban személyessé válik bennünk, az inspiráció"

Ávéd János 12 évvel ezelőtt csatlakozott a Modern Art Orchestrához Fekete-Kovács Kornél felkérésére, azóta tenorszaxofonistaként, zeneszerzőként és hangszerelőként erősíti a zenekart. 2011-ben megalakította az Ávéd János Balance formációt, melynek célja, hogy új zenei lehetőségeket fedezzenek fel és spontán felmerülő dallami elemeket használjanak. A művésszel Kodály hagyatékának gondozásáról, új, saját lemezéről és inspirációs forrásokról beszélgettünk.