Különféle művészeti maratonokra és zenei sportteljesítményekre éhes korunkban a "csupán" két koncertből álló mini-sorozat aligha bír felvillanyozó hírértékkel - azok számára, akik nincsenek tisztában Várjon Dénes vállalkozásának horderejével. Beethoven zongoraversenyeinek végigjátszása ugyanis nem elsősorban technikailag jelent kihívást (bár nyilván úgy is), hanem intellektuálisan. A pianista a Zeneakadémia Koncertmagazin 2014/január-júniusi számában így vallott a szerzőről: „Beethovennek hihetetlenül sokféle arca van. S nemcsak zenei szempontból, a mögöttes emberi vonatkozások is fantasztikusan érdekesek. A legismertebb, hősi-patetikus beethoveni hangvétel csak egy a sok közül, arról nem is beszélve, hogy ebben a hangvételben is mennyi árnyalat fedezhető fel."

Az első, május 10-ei koncerten elhangzó páratlan számú versenyművek a Beethovennel kortárs Bildungsroman, vagyis fejlődésregény műfaját emelik a Zeneakadémia Nagytermének színpadára. A Mozart örökségét vállaltan hordozó, a bécsi arisztokraták kedvencének számító Beethoven által írott I. (C-dúr) zongoraverseny után a III. (c-moll) concerto Beethoven saját hangjának megtalálását tükrözi (mindjárt a beethoveni c-moll hangnem is), az utolsó, V. (Esz-dúr) zongoraverseny - amit angol nyelvterületen előszeretettel neveznek "Emperor-concertónak" - pedig már az érett, hangzásában erőteljes Beethoven, a beérkezett mester darabja.

Várjon Dénes és a Keller András vezette Concerto Budapest nagyszabású vállalkozásának második estjén, május 17-én a páros számú Beethoven-zongoraversenyek szólalnak meg. A másodikként közreadott, de valójában elsőként megírt B-dúr concerto a 18 éves Beethoven csillogó sikerdarabja, amellyel a bécsi arisztokrácia körében Mozart helyét kívánta átvenni az ifjú bonni muzsikus - hozzátehetjük: sikerrel. Várjon Dénes szerint nem véletlenül: "Mostoha sorsú darab, másodikként emlegetjük, de tudható, hogy ez a legkorábbi az öt közül. Gyakran lehet hallani, hogy a két első versenymű lényegében Mozart-allúzió és a kettő közül a B-dúr a gyengébb. Szerintem ez tévedés, fantasztikusan érett kompozíciónak látom, az első tétel kadenzája pedig egészen egyedi és teljesen más dimenzióba helyezi az egész tételt." A IV. (G-dúr) zongoraverseny egészen más világ: a Coriolan-nyitány és a IV. szimfónia társaként mutatták be 1807-ben Lobkowitz herceg palotájában, s bár a darabot a meghívottak szűk köre éppoly jól fogadta, mint egy évvel később a nagyközönség a nyilvános bemutatón, egészen 1836-ig kellett várni a következő előadásra (amikor Mendelssohn játszotta a szólót). A műre sem az ifjúkori kompozíciók virtuozitása, sem a későbbi Beethoven-zenék hősiessége nem jellemző: befelé forduló, komoly darabról van szó, olyan zongoraversenyről, amely Várjon Déneshez hasonló reflektív és intellektuális zongoristák számára valóságos kincsesbánya. E koncert után a Kóda című sorozat keretében pódiumbeszélgetésre várja az érdeklődő közönséget Várjon Dénes és Keller András, valamint Belinszky Anna, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója.