A világhírű szoprán vasárnap, „kerek” születésnapján Liut énekli az Erkel Színházban.
„Elsők”
– Durkó Zsolt Mózes című operájának anyaszerepe volt az első főszerepem az Operaházban. A nem kortárs művek közül először Puccini Turandotjában debütáltam. Országos ismertségre a Kodály-énekverseny első helyezettjeként tettem szert. Az első igazi gázsim 600 gulden volt; akkor tudatosult bennem először, hogy az éneklésért még pénzt is kapok.
„Jelmezek, színek
– Bizonyos szerepekhez számomra bizonyos színek illenek. A hangnemekhez is színeket társítok. Anyagokhoz is vonzódom: a csipkéhez, a bársonyhoz. Ahol jártam, tiszteletben tartották az ilyen jellegű kívánságomat, még a Metropolitanben is, ahol Neddát és Micaelát énekeltem. Zeffirellit sikerült rávennem, hogy ne szürkét adjanak rám a Bajazzókban. Götz Friedrich megengedte, hogy megválaszthassam Liu frizuráját.
„Határok nélküli karrier
– E kérdésben nem vagyok optimista. A határok a magyaroknak már régen kinyíltak. A korábbi évtizedekben kötelező volt mindenkinek iskoláztatnia magát, fontos volt a zeneoktatás. Ismerek „nyugati” zenekarokat, amelyekben a muzsikusok java része magyar, bolgár, lengyel, román. A rendszerváltás óta özönlöttek külföldre a keleti blokkból a képzett szakemberek. Csakhogy mi magyarok szeretnénk kicsit több gázsiért fellépni, jobb helyekre menni. Az intendánsok negyed gázsiért hívhatnak mondjuk egy orosz énekest. A mostani szabadság börtönbe zárta a művészeket. Sokkal kevesebb a lehetőségünk. Ha most kezdeném, keményen dolgoznék, bízva a szerencsémben. Egy a bökkenő: ma már nem keresik az egyéniségeket. A színházigazgatók, lemezgyárak felfedezni akarnak. Nincs elmélyülés, építkezés. Mesteremberek váltják egymást a pódiumon. Van egy hang, hozzá muzikalitás, némi tudás. Gyorsan kihasználják. Öt év múlva jöhet a következő!
„Kiválasztottnak lenni
– Áldás és átok. Már ötéves koromban megtapasztaltam az irigységet gyerekek és felnőttek részéről. Amikor diákként sorra nyertem a versenyeket, éreztem a barátaim örömét, mások részéről meg az elhúzódást, sőt megvetést. Elhatároztam, hogy nem fogok harcolni olyan emberek szeretetéért, akik nem akarják, hogy szeressem őket. Nem lettem keserű. Igyekszem az utánam jövő generációt elismerni. Én attól nem vagyok kevesebb, ha azt mondom egy fiatalnak: Tetszett, amit csináltál.
„Kommunikáció
– A szüleimtől örököltem ezt a képességet is. Szeretem az embereket. Hiszem, hogy ezt kötelező elsajátítani: a szavainkkal megerősíteni őket abban, hogy egy művésznek csak egy igazsága van.
„Légzéstechnika
– Berdál Valériától, Sipos Jenőtől tanultam. Létfontosságú, hogy a fizikum is az énekes szolgálatában álljon. Az éneklés megerőltető fizikai munka. Ahhoz, hogy bírjam a megterhelést, oda kell figyelni a tornára, az étkezésre. A jó légzéstechnika alapvető. Amikor énekből felvettek a szegedi konzervatóriumba, négy évig fuvolát is tanultam. Hang igénybevétele nélkül, napi két órán át levegőhasználat, kapacitásnövelés. Máig segít. Az énekes egész teste a hangszere. Ha diszharmónia lép fel, akkor az interpretálás is diszharmonikus, hiteltelen lesz. Ha megbetegszem, még a telefont is ritkán veszem fel – érzem, hogy ezt nekem kell megoldani.
„Műfajok
– Nem tettem soha különbséget köztük. A népdalokat csecsemőkoromban hallottam édesanyámtól, rajtuk nevelkedtem. A japán turnékon mindig a capella indította a koncertjeimet, ami a legnehezebb. Tisztán és megtisztultan énekelni, sallangoktól mentesen. És ott, a Távol-Keleten megértették a magyarul szóló dalokat.
„Operaválság
– Túlságos a rendezőuralom, a produkciócentrikusság. Ma egy rendezés: mint egy koreográfia. Mára szinte megszűntek a beugrások. Láttam a bécsi Staatsoperben egy Rómeó és Júliát; a főhősnőhöz mint utcalányhoz jöttek a fiúk. Megölték a darab csodáját! Megvonják a lehetőséget az előadóművészektől, hogy valamit maguk létrehozzanak. A zenei egyéniségek meg nem akarnak jönni… Se énekesjelenségek, se karizmatikus karmesterek, akik ki merik mondani: kérem, ez zeneietlen.
„Otthon
– Kétlaki vagyok. Budapesten itthon tartózkodom, Szegedre, a Petőfi-telepre hazamegyek.
„Örökös tanulás
– Pedagógus szüleimtől kaptam a tudás tiszteletét, az olvasás élvezetét. Útjaimon mindig van nálam kötet, amelyből jókedvet, élni akarást meríthetek. A néma tanulást Schiff Andrástól vettem. Olyan dolgokat veszek így észre a kottákban, amelyek elsikkadnának.
„Partnerek
– Nem tudok olyan neves tenort, mezzót, basszistát vagy baritont, akivel ne játszottam volna színpadon. Illetve mégis: Carlo Bergonzit, akivel az eltérő repertoárunk miatt nem találkozhattam, és Alfredo Krausst.
„Primadonna a bölcsőtől
– Primadonnának lenni nem elhatározás kérdése. Az igazi primadonna emberileg is első hölgy. Egyébként – és ez már politika, amivel igazából nem foglalkozom – minden vezetőnek elsőnek, azaz feddhetetlennek kell lennie. Szükség van eszményképekre. Renata Scottóra mindig azért néztem fel, mert mindenben kiváló: nagyszerű családanya, kitűnő asszony, feleség, elsőrangú művész, príma minden területen. Honfitárs idoljaim: Gyurkovics Mária, Svéd Sándor, Simándy József, Székely Mihály, Réti József, Ilosfalvy Róbert, Melis György, Déry Gabriella, Szecsődy Irén, Barlay Zsuzsa, László Margit, Takács Paula, Andor Éva. Nem áldozták, adták az életüket e hivatásra. Aki a primadonnát hallgatja, az az érzése támad: ő most csak nekem énekel. Amikor odajönnek hozzám, megfogják a karomat: ezért és ahogyan néznek rám, érdemes csinálni. A néma csöndért, amelyet legutóbb az Othello előadásán kaptam.
„Profizmus
– A tudás naprakészségét tartom profizmusnak – ezért mindent megteszek. Lehet, hogy egyszer majd tanítok – érteni ahhoz, mit mikor és hogyan adunk tovább, szintén profizmus, megtanulható dolog. Az embernek van egy hangja, tehetsége, édesapám szavaival: „nyers gyémánt”. E drágakő annál többet ér, minél több rajta a csiszolás. Az „én kövemet” még lehet csiszolni. Folyamatosan eladható persze, erről szól a pályánk.
„Rítusok
– Fellépések előtt kizárom a stressz lehetőségét. Más zenéket hallgatok, mint amit este énekelek. Főzéssel kötöm le magam. Délben, délután „beénekelek”. Este teljes vértezetben „észnél vagyok”. Hordok magammal kegytárgyat: a papámtól kapott hangsípot.
„Sztárság
– Nincs rá se idő, se lehetőség. A harmincöt évesnél jobb a huszonöt éves. Kevesebbet kér, nem is hisztériás, sőt fejen állva is énekel. Az értékeknek, tapasztalatnak ma nincs nagy becsülete.
„Szerénység
– Nem egyenlő az önbizalomhiánnyal. Nálam attól a közegtől is van, amelyben felnőttem. Genetika. Az édesapám népszerű, szeretetre méltó ember volt, aki mindig elhárította a dicséretet. Bármilyen pályán ténykedünk, mindent nem tudhatunk, nem érhetünk el. Tisztelni kell mások tudását. A szakma kiköveteli az alázatot. Domingo egyszer odajött hozzám előadás előtt, és megkért: imádkozzam érte, hogy jól menjen az első ária.
„Tokody-Szerepek
– Félszáz szerepet alakítottam. Több mint ötven lemez- és videofelvétel készült velem, ezek közül nyolc szólóalbumom jelent meg. Szeretném, ha sokáig megmaradna Tokody-alakításként A végzet hatalma Leonórája, az Othello Desdemonája, a Bohémélet Mimije, a Turandot Liuja. Szerepálmaim is vannak. Az Adriana Lecouvreur az egyik. Koncertszerűen is elő lehetne adni. Ilyenkor sokkal mélyebben találkozik az ember a figurával, zeneileg tökéletesebben szólal meg. Sűrűbb az egész.
„Varázslás, kisugárzás
– Megfejthetetlen titok. Tanulni nem lehet. Akinek személyes varázsa van, abból lesz a valódi sztár; valaki, akit nem szükséges „megkreálni”.
„Ars poetica
– Egyszerűen hangzik: lélekből lélekbe énekelni – de ez a legnehezebb; a művész őszinteségével, hitével katarzist kiváltani az emberekből.
hírlevél
