Klasszikus

Mintegy 700 látogató a Zeneakadémia Nyílt Napján

2006.04.06. 00:00
Ajánlom
Újra megnyíltak a Zeneakadémia kapui április 2-án – a Nyitott Kapuk Napja című rendezvényre mintegy hétszázan voltak kíváncsiak.

A délutáni program keretében először hallgatók kalauzolták az épületben a látogatókat, akik megtekinthették többek között a Nagytermet és a Kistermet, a tantermeket, ahol Bartók, Kodály, Dohnányi, Weiner Leó tanított, s számos kulisszatitokra is fény derült. A Zeneakadémia tíz helyszínén mintegy ötven mű csendült fel az Egyetem hallgatóinak előadásában. Az érdeklődők ízelítőt kaphattak egy zenekari próbából is. A gyerekek számára zeneovit is rendeztek a zeneakadémisták. A Nyílt Nap különlegessége volt Dömötör László képzőművész hangszertokokra festett műveinek kiállítása; ez volt a programsorozat egyik leglátogatottabb helyszíne.

Programkereső

Legnépszerűbb

Jazz/World

Elhunyt Balázs Fecó

Életének 70. évében elhunyt Balázs Fecó énekes, zenész, zeneszerző – közölte a hírt a család nevében Várkonyi Attila, a Retro Rádió műsorvezetője.
Klasszikus

Egy nap Beethovennel – Élő közvetítés a Concerto Budapesttel

Beethoven születésének 250. évfordulója alkalmából a zeneszerző művei szólalnak meg a Concerto Budapest előadásában szombaton a Zeneakadémián, a három hangversenyt online követheti a közönség.
Színház

Jogsértő lett volna a félév semmissé tétele, de segít Vidnyánszkynak az éj leple alatt kiadott kormányrendelet

Hiába állítják az SZFE hallgatói, hogy az egyeztetés nélkül kinevezett kuratóriumnak nem áll jogában felfüggeszteni az oktatást, Vidnyánszkyék könnyedén megtehetik ezt a kormány friss rendeletének segítségével.
Színház

Birtoksértő magatartás miatt tett feljelentést Novák Emil és Szarka Gábor

Eljárást kezdeményezett Novák Emil, az SZFE rektorhelyettese és Szarka Gábor kancellár az egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke ellen – ezt maga Csernai Mihály osztotta meg Facebookon, hozzátéve, hogy „a dolog több szempontból pikáns”.
Színház

Máraival folytatódik a VígSTREAMház

A padlás 999. előadása után a Vígszínház Márai Sándorhoz fordul és Hegedűs D. Géza felejthetetlen monodrámáját közvetíti.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Japán zeneszerző nyerte idén a Zeneakadémia Bartók Világversenyét

Sinszuke Okamoto nyerte el idén a komponistáknak meghirdetett Bartók Világverseny első díját. A győztes mű szerepel majd a 2021-es, vonósnégyes formációknak szóló megmérettetésen is.
Klasszikus gyász

Elhunyt Terényi Ede erdélyi magyar zeneszerző

Elhunyt 85 éves korában Terényi Ede Erkel Ferenc-díjas romániai magyar zeneszerző, zenetudós, aki az egyik legjátszottabb alkotónak számít az erdélyi magyar zeneszerzők között.
Klasszikus Live

Egy nap Beethovennel – Élő közvetítés a Concerto Budapesttel

Beethoven születésének 250. évfordulója alkalmából a zeneszerző művei szólalnak meg a Concerto Budapest előadásában szombaton a Zeneakadémián, a három hangversenyt online követheti a közönség.
Klasszikus hír

Átadták a Junior Prima Díjakat zeneművészet kategóriában

Idén is tíz fiatal tehetség vehette át a Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában csütörtökön, a járvány miatt online közvetített díjátadón.
Klasszikus ajánló

Rendkívüli csodagyerekek a Virtuózok új évadában

Öt ország legjobbjai gyűltek össze a komolyzenei tehetségkutatóban. A nemzetközi műsorfolyam november 27-től látható minden péntek este 20.30-kor a Duna tévé műsorán.