Mit kezdjünk a világ töredezettségével? – ilyen volt a 2026-os Arcus Temporum Művészeti Fesztivál

Nyolcszáz éves falak, amelyek között a közelmúlt műalkotásai bukkannak fel. Modernnek ható barokk harmóniák és időtlen kortárs hangzások. Ezerötszáz éves hagyomány a mai világ kihívásai közepette. Az Arcus Temporum Művészeti Fesztivál olyan környezetbe helyezi a koncerteket és a többi élményt, kulturális tapasztalatot, amelyben minden mindennel összekapcsolódik. Párbeszédbe lép egymással zene, irodalom, építészet, képzőművészet, színház, művészek és közönség, szerzetesek és világiak, vallásos és nem vallásos emberek, hogy a lelki elmélyülés két és fél napja során jobban megértsük egymást – és saját magunkat. Azt, hogy

– ahogy a fesztivál házigazdája, Mácsai Pál egy kamaszkori olaszországi utazás kapcsán felidézte, és amely gondolat aztán a vasárnapi szentmisén a prédikációban is előkerült.

Az 1500 éves fennállásához közeledő bencés rend számára 2026 az iskola éve, így ez lett a fesztivál vezérgondolata is. Persze a szimbólumot a lehető legtágabban kell értelmezni, hiszen már az idei tematika ismertetésénél is új jelentéssel gazdagodott. A szerzetesi élet „az Úr szolgálatának iskolája” – idézte Szent Benedek reguláját a szöveg. A fesztivál nyitóbeszélgetése inkább a mester-tanítvány viszony, illetve a hagyomány által való tanulás szempontjából közelítette meg a témát. Korniss Péter fotográfus és Várszegi Asztrik korábbi főapát mesélt Seres Gerdának és a Bencés Gimnázium koncerttermében összegyűlő fesztiválközönségnek arról, hogyan találták meg életük vezérgondolatait – mindazokat az értékeket, amelyek köré a két, nyolcvan év fölötti nagyság kivételesen értékes pályáját felépítette.

Korniss Péter és Várszegi Asztrik (Fotó/Forrás: Hajdú D. András / Arcus Temporum Művészeti Fesztivál)

Korniss Péter arról beszélt, hogyan talált rá Novák Tata segítségével az akkor még tradícióját szilárdan őrző széki falvak világára, amelyről híres fotósorozata készült. Megmutatta azokat a képeit, amelyek a közösségek összetartását mutatták meg, a mise után egymásba karolva sétáló asszonyokat vagy a húsvéti locsolkodásra igyekvő, egymást átfogó legényeket. Ezek az emberi kapcsolatok később akkor is kulcsfontosságúak, ha valaki elkerül az otthonából – mutatta be egy másik példa alapján: tíz éven át követte egy Tiszaeszlárról Budapestre ingázó munkás életét. „Én itt egy olyan semmi ember vagyok” – mondta neki egy alkalommal a férfi a fővárosban, miközben a fotóművész azon tűnődött, hogy még sosem találkozott harmonikusabb személyiséggel. Követte őt falujába, ahol rálelt a titok nyitjára.

– magyarázta, a család támogatása, szeretete, a falubeliek tisztelete, a velük töltött idő jelentett annyira sokat az ingázó munkásnak, ami a kiszakítottság idejében is elegendő lelki erőt biztosított a számára.

Várszegi Asztrik sokszor magyarázó kommentekkel kísérte beszélgetőpartnere történeteit, hiszen a közösségi lét a szerzetesrendeknek is fontos jellemzője, amiért azonban áldozatot is kell hozni – mondta. Elmesélte a bencés összetartás egy kivételes példáját, Kelemen Krizosztom egykori pannonhalmi főapát holttestének hazaszállítását. A szerzetes kisugárzása már gyermekkorában, mindössze egy kép alapján is megragadta, és később a doktori disszertációját is az ő munkásságából írta – számolt be róla. Ám azt csak valóságos filmbe illő fordulatokkal sikerült elérni, hogy a földi pályafutását Amerikában befejező atya végakaratának megfelelően magyar földben nyugodhasson. Még a nyolcvanas évek enyhülő politikai légkörében is igényelt némi trükközést, hogy a hamvakat rejtő urna egy bőröndben előbb Bécsbe, majd Pannonhalmára kerülhessen, és végül Kelemen Krizosztom születésének századik évfordulóján elnyerhesse végső nyughelyét. „Ez a bencés hagyomány” – tréfálkozott a hihetetlen összetartásról és találékonyságról számot adó történet zárásaként a főapát.

Hortobágyi T. Cirill főapát megnyitóbeszéde (Fotó/Forrás: Hajdú D. András / Arcus Temporum Művészeti Fesztivál)

Hitvallás a közösség mellett

Az Arcus Temporum hivatalos megnyitójára az esti koncert előtt került sor, itt a szerzetesközösség vezetője, Hortobágyi T. Cirill atya is köszöntötte a jelenlévőket. Mint mondta, akik valamilyen módon részt vesznek az idei fesztiválon – akár művészként, akár támogatóként, a Baráti Kör tagjaiként vagy épp közönségként vannak jelen –, ezzel a közösség, az együtt megélt élmény és a párbeszéd fontossága mellett tesznek hitet. A dialógusra épült magának a hangversenyek a műsora is, Keller András, a fesztivál zenei művészeti vezetője elképesztően apró építőkockákból rakta össze a programot. A két kiemelt zeneszerző, Johann Sebastian Bach és Kurtág György művei váltakoztak, egy-két Kurtág-darab, aztán egy Bach-tétel, különböző kis formációk előadásában. A hegedűművész-karmester a zenekara tagjaiból létrejött Concerto Cameratával muzsikált együtt, de részt vett a koncerten a fiatal zongoristatehetség, Noa Hendrikx is.

A koncertet épp a fiatal művész indította, Kurtág György Játék a végtelennel, Doina, illetve Virág az ember… című műveivel, és azonnal kiderült róla, hogy méltó a megtisztelő feladatra – a darabok jelentésben gazdag interpretációját hallhattuk.

ebbe az irányba illeszkedtek Kurtág Aus der Ferne (A távolból) címmel ellátott, sorszámozott darabjai, a Klenyán Csaba klarinétművész által megszólaltatott Ein Brief aus der Ferne (Levél a távolból), vagy az örökmozgóval kísérletező különféle zenék. Bach A fúga művészete című alkotásából is számos részlet elhangzott, és ha jobban belegondolunk, a zenén belül talán épp a fúga az a forma, amely leginkább számszerűen, megmérhetően közelít a világhoz.

A pannonhalmi bazilika sajátos akusztikája és misztikus hangulata miatt különösen fogékonnyá válhattunk a műveknek a világ mibenlétét, az abszolútumot kutató természetére. Ahogy Kaczander Orsolya a Jelenetek fuvolára egyes részeit a templom legkülönbözőbb helyszínein játszotta, vagy ahogy a sok töprengésre késztető darab után egyszer csak megszólalt Bach egyik legismertebb muzsikája, a varázslatosan szép Air a D-dúr szvitből, az érzéki és az intellektuális élmény összeadódott, olyan módon, amire csak a zene képes. Az utolsó daraboknál pedig szinte el sem tudtuk dönteni, melyik a régi, melyik az új, annyira túlnőtt mindkét szerző azon a keretrendszeren, amelyet saját koruk biztosított a számukra.

Kaczander Orsolya a bazilikában (Fotó/Forrás: Hajdú D. András / Arcus Temporum Művészeti Fesztivál)

Töredékek

Erős kezdés után roppant gazdag, ugyanakkor szellemileg igen nagy kihívást jelentő második nap következett. Itt már párhuzamosan is futottak programok, a közönségnek tehát választania kellett, mikor mi érdekli a legjobban. Én elsőként a főapátság orgona- és képzőművészeti gyűjteményében tartott sétán vettem részt, amelyet a fesztiváligazgató Dejcsics Konrád atya, valamint Kiss Zsolt orgonaművész, a bazilika karnagya és Erdődy Orsolya, a fesztivál zenei főtanácsadója tartott. Ahogy beléptünk a templom főhajójába, fel is zúgott az itt található csodás hangszer, egyben az első, amellyel túránk során megismerkedtünk.

Valamennyi helyszínen szerepelt egy kortárs műtárgy is, mivel a főapátság rendszeresen szervez tematikus képzőművészeti kiállításokat, amelyekre jelentős mai alkotókat hív meg, egy-két darabot pedig meg is vásárol a tárlaton szereplő művekből. Láthattuk Czene Márta Mária című képét, amely szokatlanul emberi módon ábrázolja a Szűzanyát, hanyatt fekve, pihenés közben, párhuzamba állítva Hans Holbein Halott Krisztusával. Egy másik helyszínen Prokop Péter Főpap című festményét lehetett megtekinteni, amelyről Konrád atya elárulta, a személyes kedvence, és általában az irodájában látható. A kép azt a pillanatot mutatja meg, amikor az ember – és így az igen hétköznapi lényként, kissé groteszk módon ábrázolt egyházi vezető is – elismeri, hogy tehetetlen, elérkezett lehetőségei határaihoz.

– magyarázta a képet Konrád atya.

Orgonatúra a prefektusok termében (Fotó/Forrás: Hajdú D. András / Arcus Temporum Művészeti Fesztivál)

Azt is megtudtuk, hogy az orgonagyűjteménybe nyolc darab hangszer tartozik, amelyek a felújításoknak köszönhetően mind koncertképes állapotban vannak. A bazilikában található nagy és a kisebb szertartásokra használható, mozgatható orgona mellett azt a példányt is meghallgathattuk, amely a prefektusi teremben található. Kiss Zsolt elmondta, hogy itt tartják az orgonistanövendékek óráit. A túra utolsó állomása a bazilika csodálatos könyvtára volt, az a hely, amely mostanában sokat szerepelt a hírekben. Szerencsére sikerült megszabadulni az értékes könyveket fenyegető rovarfertőzéstől, így a gyönyörűen díszített terem látványa a sok-sok kötettel már önmagában élményt jelentett. Ráadásul itt található még három barokk orgona, a séta résztvevői közelről is megtekinthették a felújítás eredményét, a régi és az újonnan pótolt sípok összességét.

A délelőtt másik programja ismét egy koncert volt, a bazilikától nem messze, egy erdős területen található Boldogasszony-kápolnában. Itt Kurtág György hegedűre és szoprán hangra írott, Kafka-Fragmente című, egy óra hosszú, de mind az előadók mind a közönség számára emberpróbáló műve hangzott el. A négy részből álló darab összesen negyven kicsi Kafka-idézetet, gondolatot, töredéket fogalmaz meg zenei nyelven, amelyek önmagukban is mind-mind megérdemelnék, hogy az ember hosszan töprengjen rajtuk. A művet Keren Motseri szoprán és Joseph Puglia hegedűművész adták elő, nagy technikai virtuozitással, jól tudtak élni az előadói eszközök gazdag tárházával, amelyet a ciklus megkövetel. Ezekben a darabokban nagyon erős ugyanis a gesztusszerűség, minden tétel egy-egy mozdulat, kérdőjel, amelyekből végül feltárul a világ töredezettsége.

Nem azt a tipikusan felemelő, abszolútumban feloldódó érzést hozza el, ami miatt Pannonhalmára jönni szoktunk.

Keren Motseri és Joseph Puglia (Fotó/Forrás: Hajdú D. András / Arcus Temporum Művészeti Fesztivál)

Az ebéd utáni orgonameditáció, amely során a jelenlevők néhány szempont alapján merenghettek el Váli Dezső keresztútján, viszont mindkét délelőtti programot érdekesen visszhangozta. Egyrészt meghallgathattunk egy újabb orgonát, a Bencés Gimnázium Diákkápolnájában, amelyen Kiss Zsolt újabb Bach-műveket játszott. Másfelől a néhány vonalból vagy pontból álló, a keresztút viszonyrendszereit ábrázoló képek értelmezéséhez érdekes analógiát jelentettek az immár két koncerten is hallott Kurtág-művek, amelyek szintén a saját művészeti águk néhány alapvető eszközének összeillesztésével hoztak létre rendkívül összetett jelentést.

A szombat délután az irodalmi programoké volt, először Parti Nagy Lajossal beszélgetett a fesztivál irodalmi tanácsadója, Bazsányi Sándor. (A Kossuth-díjas költő már előző nap jelen volt a fesztiválon, ez is az Arcus egyik szépsége, hogy a fellépők maguk is hosszabb időt töltenek el Pannonhalmán, és részt vesznek a további eseményeken.) Egy kicsit olyan érzésem volt,

Esett szó a nyelv megközelítéséről, a próza kínálta lehetőségekről, különböző írói alkatokról, végül pedig nagy élményként maga a költő olvasta fel néhány művét – ami egyébként nem magától értetődő, hogy jól áll egy szerzőnek.

Bazsányi Sándor és Parti Nagy Lajos (Fotó/Forrás: Hajdú D. András / Arcus Temporum Művészeti Fesztivál)

Ahogy az elmúlt években, az irodalmi program második fele felolvasószínházi előadás volt, ezúttal Esterházy Péter műveiből. A produkciót Nádler István Hét utolsó szó. Hommage à Esterházy Péter I–VII. című sorozata tagolta (a neves képzőművész maga is jelen volt a fesztiválon, sőt a Boldogasszony-kápolnában ki is állították egy alkotását). Miközben a kivetítőn a képek közül mindig egy-egy rajzolódott ki élesebben, elhangzott egy részlet a Hasnyálmirigynaplóból a kiváló Mácsai Pál és a hasonlóképpen nagyon erős jelenléttel rendelkező Bánfalvi Eszter előadásában, majd mindig egy másik mű szemelvénye, végül pedig egy Kurtág-darab Osztrosits Éva hegedűművész előadásában. Élet és halál, a saját és másoké – elsősorban a szülőké – került terítékre, a nyelv valóságalakító szűrőjén keresztül. Vallomások és elhallgatások egy olyan téma körül, amiről eleve nehezen szoktunk beszélni, és hozzá a többi művészeti ág reflexiói, továbbgondolásai tették különösen erőssé a produkciót.

A szombat esti koncert két helyszínen zajlott, először a bazilikában került sor két zenei blokkra. Kurtág György Bagatellek című művét a Kaczander Orsolyából, a nagybőgős Tabányi Tiborból és Noa Hendrikxből álló trió adta elő, kiderült, hogy az ifjú zongorista nemcsak átgondolt és érzékeny, de igen heves indulatokat mutató játékra is képes. Ezután a Várjon Dénes–Simon Izabella házaspár játszott egy újabb Bach-Kurtág sorozatot, ám ezúttal a barokk szerző alkotásai is a kortárs komponista átiratában hangzottak el.

Megintcsak érezhettük, milyen közel áll egymáshoz a két alkotó, akiknek születését majdnem kétszázötven év választja el egymástól – olyan varázslatosan tudta megmutatni a két előadó azt az emberen túli világot, ahová a zenéjük elvezet.

Kaczander Orsolya, Noa Hendrikx és Tabányi Tibor (Fotó/Forrás: Hajdú D. András / Arcus Temporum Művészeti Fesztivál)

„Nekem eddig ez tetszett a legjobban” – súgta valaki kifelé menet, mikor elindultunk a hangverseny második felének helyszínére, az iskolai koncertterembe. Az itt elhangzó program, amelyet a fantasztikus cimbalomművész, Lukács Miklós állított össze, annyira gazdag és komplex volt, mintha nem is egy koncert második részén, hanem egy önálló, teljes értékű előadáson lehettünk volna jelen. Elhangzott Kurtág korai Fúvósötöse a Concerto Wings (Kaczander Orsolya, Marin Tinev, Klenyán Csaba, Mohai Bálint és Benyus János) előadásában, amelynek tételeit cimbalomimprovizációk kötötték össze. Majd a fúvósok korálfeldolgozásokat, illetve Bach Kétszólamú invencióit szólaltatták megkülönböző kombinációkban, Lukács Miklós pedig Kurtág-műveket, a szintén elég korai Szálkákat, egy rövid megemlékezést, amelyet a zeneszerző a művész tavaly elhunyt édesapja emlékére komponált, illetve saját művét, az Aurát, amelyen még Eötvös Péterrel dolgozott. És még ezután is más következett: újabb kiváló muzsikus, Gőz László lépett a színpadra, aki basszustrombitán játszott, és a cimbalom társaságában elképesztően színes és ötletes improvizációt adott elő a közönségnek.

sőt fölmerült, hogy máskor, frissebb aggyal milyen jó lett volna még hallgatni a muzsikusokat.

Lukács Miklós (Fotó/Forrás: Hajdú D. András / Arcus Temporum Művészeti Fesztivál)

A jelenlét teljessége

Vasárnap lévén a fesztivál harmadik napja tartogatta a legtöbb spirituális élményt. Az első program egészen korán kezdődött, talán a nyár folyamán először érezhettük, hogy még hideg a reggel. Az apátság arborétumába vezetett a séta, Dejcsics Konrád atya vezetésével, aki a Hallgatás útjára vitt minket. Ez a teljes hosszában hatállomásos ösvény a park különböző fontos helyszínein vezet végig, és mindenhol egy vallási idézettel és egy versrészlettel segíti a látogatót az elmélyülésben. Mi most csak három pontot érintettük, mivel oda kellett érni a délelőtti konventmisére is, ám az itt kapott útravaló bőven elég szellemi táplálékot jelentett, amelyen tovább gondolkodhattunk.

Az első állomás az arborétum tava volt egy angyalszoborral, régen itt húzódott a szerzetesek úszómedencéje. Konrád atya felidézte azokat a bibliai részleteket, ahol valaki egy forrásnál találkozik Isten angyalával, és elmondta, mennyire szereti, amikor az Úr követe arra inti az illetőt, hogy igyon a vízből.

– mondta. A másokra történő odafigyelés után a következő állomás a saját belső hangunkra hívta fel a figyelmet, Szent Benedek szobránál. A rendalapító többször is konfliktusba került a körülötte élő emberekkel, akik megpróbálták megölni – erről tanúskodnak az attribútumok, amelyekkel ábrázolták: pohár kígyókkal és egy holló mérgezett kenyérrel a csőrében. El kellett vonulnia a világtól, hogy képes legyen megalkotni a Regulát, azt a végtelenül humánus szabályrendszert, amely külön felhívja a figyelmet arra, hogyan lehet mindenkit a maga szintjén és módján segíteni az Istenhez vezető úton.

Dejcsics Konrád atya és az angyal (Fotó/Forrás: Hajdú D. András / Arcus Temporum Művészeti Fesztivál)

A harmadik állomás még tovább vezetett az elmélyülés útján, az arborétum kápolnájához érkeztünk (a terület szintén funkcióváltáson esett át, ezen a helyen ugyanis korábban kuglipálya állt). Konrád atya arról a meditatív állapotról mesélt, amikor az ember már nem is gondolkodik vagy imádkozik, hanem csak a jelenlétet éli meg. Érdekes volt hallgatni, mennyire közel áll a szerzetesek ősbölcsessége a modern pszichológia meglátásaihoz, amely szintén tanít módszereket a tudat kiürítésére és egy hasonló, nyugodt állapot elérésére. A csoda szép parknál pedig erre nem is lehetett volna alkalmasabb helyszínt találni: Az ember egyedül tud sétálni az ösvényeken, miközben nem érez semmi mást, csak az őt körülvevő csendet, és hogy milyen jó létezni.

A következő spirituális programokban már ismét bekapcsolódott a zene. Érdekes egybeesésként ezen a vasárnapon az aktuális evangéliumi szövegrészletben épp az az esemény szerepelt, amely az egyik legszebb egyházzenei alkotást inspirálta. „Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem egyházamat” – mondja Jézus, és

És hogy mennyire nem voltam egyedül ezzel a gondolattal, azt az is bizonyította, hogy a mise végén kivonulási muzsikaként Kiss Zsolt épp ennek a dallamnak az orgonás feldolgozását játszotta.

Berecz Mihály a Boldogasszony-kápolnában (Fotó/Forrás: Hajdú D. András / Arcus Temporum Művészeti Fesztivál)

A bazilikába később még visszatértünk, a napközbeni imaórán ugyanis különleges élményként orgonán hallhattuk Kurtág György darabjait. Ám előtte még egy más szempontból kivételes lelki-művészi élmény következett: a Boldogasszony-kápolnában Berecz Mihály Bach Goldberg-variációit játszotta. A fiatal művész a szokványosnál valamivel impulzívabban szólaltatta meg a sorozatot, ám ez a legkevésbé sem vett el annak sajátos atmoszférájából vagy különlegesen lélekemelő, átszellemült lényegéből. A hallgató „kedve felvidítására” írott darab – ahogyan a műsorfüzetben Fazekas Gergely zenetörténész idézte a mű eredeti kottacímlapját – a zsúfolásig megtelt kis templom figyelmes csöndjében lelki utazásunk újabb fontos állomása lett.

És egyszer csak itt is volt a délutáni zárókoncert. Persze, ha valaki azt gondolta, hogy egy könnyű levezető vár ránk, az nem ismeri az Arcus szervezőit. Érkezett még egy sztárvendég, a Kurtág második operáját, a Die Stechardint bemutató énekesnő, Maria Husmann, aki Keller Andrással, Nieck de Groot nagybőgő- és Szalai András cimbalomművésszel a zeneszerző különböző vokális darabjait adta elő. Nemcsak az apparátus hasonlóságából kifolyólag érezhettünk párhuzamot az előző nap elhangzó Kafka-töredékekkel (egy szoprán és egy vonós hangszer: hegedű az Eszká-emlékzajban, bőgő a Néhány mondat Georg Christoph Lichtenberg firkafüzeteiből című darabban), itt is kérdésessé vált a világ értelme. De milyen érdekes, hogy ezeket a gondolatokat mennyire másként sikerült befogadni az eltelt nap tapasztalatai után.

Ezt az érzést pedig a két Bach-darab, a d-moll versenymű két hegedűre (Környei Zsófia, Keller András, Concerto Camerata) és a D-dúr zongoraverseny (Várjon Dénes szólójával) is megerősítette.

Maria Husmann és Keller András (Fotó/Forrás: Hajdú D. András / Arcus Temporum Művészeti Fesztivál)

Aki ellátogatott az Arcus Temporum Művészeti Fesztiválra, két és fél napot tölthetett Pannonhalmán, ám odabenn sokkal több ment végbe. Közelítsen bár valaki a művészet oldaláról a fesztivál programjaihoz, vagy legyen mélyen vallásos,

Új kapcsolódások válnak nyilvánvalóvá, új ismeretségekre tesz szert, és végül rájöhet: ő maga is egy sokkal nagyobb egység kicsiny, de nélkülözhetetlen része.

Fejléckép: Séta az arborétumban (fotó/forrás: Hajdú D. András / Arcus Temporum Művészeti Fesztivál)