Klasszikus

Mitilineou Cleo a miskolci nyertes

2003.04.14. 00:00
Ajánlom
Mitilineou Cleo (szoprán) énekesnő nyerte az idei Bartók+… Miskolci Nemzetközi Operafesztivál énekversenyét, amelynek ünnepélyes díjkiosztó gáláját szombaton tartották meg. A második helyezett Bretz Gábor (basszus), a harmadik Szabó Veronika (szoprán) lett.

A verseny győztese, Mitilineou Cleo Theszaloníkiben született, Cipruson nőtt fel. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 2000-ben diplomázott. Az ifjú szoprán, aki második éve a Magyar Állami Operaház stúdiójának tagja, tavaly debütált sikerrel az Erkel Színházban Gounod Rómeó és Júliája főszerepében. Azóta több produkcióban – Don Carlos, A megmentett város, A törpe – hallhatta a budapesti közönség. A számos nemzetközi versenyen eredményt elért énekesnő lapunk érdeklődésére elmondta: a miskolci verseny számára óriási lehetőség, jelentős állomás pályája elején.
– Az énekverseny idén országos méretű volt, de szeretnénk nemzetközivé tenni – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Marton Éva. A fesztivál vezetősége azt tervezi, hogy az egyik évben Marton Éva mesterkurzusát, a másikban a nemzetközi énekversenyt tartják meg.
A mostani versenyen a három fordulóban az operairodalom széles skálájából választhattak a fiatalok, a barokktól a kortárs zenedrámákig tetszésüknek, felkészültségüknek megfelelően mutathaták be tehetségüket. A rendezvényt értékelve Marton Éva a hiányosságok között említette a stílusok precíz ismeretét – ezen a téren is szakmai segítséget szeretne nyújtani a pályakezdő énekeseknek a nyári kurzusokon.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Zenés színház

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Koncertektől hangos kastélyok és várak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 21-én lesz hallható a 92.1-en.
Klasszikus molnár anna

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus ajánló

Így telik a Klassz a pARTon! fesztivál (és ajánlunk néhány következő koncertet is)

Július 8-án a Pesti Vigadóban startolt a Klassz a pARTon! fesztivál, amelynek a következő héten Szigligeten, Balatonfüreden és Paloznakon lesznek koncertjei. A Danubia Zenekar, Érdi Tamás, Vásáry Tamás és a Concerto Budapest a fellépők között.
Klasszikus hír

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.
Klasszikus ajánló

Komolyzene a Vajdahunyadvárban!

Javában tart a nyár legszívderítőbb szabadtéri zenei fesztiválja, a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál. A soron következő koncerteket a Mendelssohn Kamarazenekar, a Musica Sonora Kamarazenekar és a Budapesti Vonósok adják.