Klasszikus

Mitől félt a legjobban Csajkovszkij?

2015.12.03. 13:31
Ajánlom
A kortársak között ismert volt Csajkovszkij szerénysége, félénksége és szórakozottsága is, orvosának azt is elárulta: attól fél a legjobban, hogy Beethoven sorsára jut, és megsüketül.
Csajkovszkij orvosának,  Vaszilij Bertensonnak a visszaemlékezéseiben a következő történetet olvashatjuk: 

„A Néva egyik hídján keresztül haladt a Megváltó Krisztus-temploma felé, szörnyen erős szél fújt, eszébe jutott, hogy nincs vatta a fülében. Azonnal venni kellene, de honnan lehetne most vattát szerezni? Pjotr Iljics elhatározta, hogy betér egy boltba, vásárol valamit, s közben megkérdezi, hol lehet vattát kapni. Almát kért, majd mikor az eladó az árut pakolta, elérkezettnek látta az időt, hogy a vatta után érdeklődjön. Rögtön szemben – válaszolta az eladó. Pjotr Iljics az almákkal a hóna alatt átment a másik üzletbe és vattát kért. Mennyit? – kérdezte az eladó. A kérdés váratlanul érte, nem tudta ugyanis, hogy miben szokták mérni a vattát. Araszban, fontban? Fontot mondott? – kérdezte az eladó. Igen, azt - felelte Pjotr Iljics. Kis idővel később szörnyülködve látta a vatta mennyiségét, de már késő volt. A tapasztalt kereskedő kezében a felhő méretű vatta egy egészen elviselhető csomaggá alakult. Egyik kezében az almákkal, másikban a vattával Pjotr Iljics elindult, s rögtön beszaladt egy elhagyatott kis utcába, minden ceremónia nélkül kitépte a szükséges adagot és behelyezte a fülébe.”
Pjotr Iljics Csajkovszkij, 1890

Pjotr Iljics Csajkovszkij, 1890 (Fotó/Forrás: Anaklet Pazetti - Olga Horosilova gyűjteménye)

A visszaemlékezést több zenésztárs feljegyzései is megerősítik, a kortársak pontosan tudtak Csajkovszkij különös szokásáról és félelméről. Ismerte Csajkovszkijt a művészvilág fotósa is, Anaklet Pazetti, aki feltehetően személyes emlék gyanánt fotózta le a zeneszerzőt vattával a fülében.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A rezsiköltségek emelkedése miatt több színház is módosítja az évadát

A szombathelyi Weöres Sándor Színház egy hónapra felfüggeszti működését, Kecskeméten a következő évadra halasztanak három bemutatót, a Kaposvári Csiky Gergely Színház pedig módosított rendben működik tovább.
Színház

„Benett példája a követendő” – Janisch Attila is megszólalt a visszautasított díj kapcsán

Idén a Junior Prima Díj egyik idei kitüntetettje, Vilmányi Benett színművész személyes nézeteire hivatkozva nem vette át az elismerést. Az ügy kapcsán a kulturális élet több fontos szereplője is megszólalt, legutóbb Janisch Attila filmrendező.
Jazz/World

Soha nem látott képek kerültek elő a The Beatlesről

Bőrnadrág és fehér ing – egy szett, amiről valószínűleg senkinek sem jutna eszébe a legendás együttes, a The Beatles. A zenekarról nemrég felfedezett fényképek azonban újabb képet festenek a banda korai éveiről.
Színház

Tarr Béla a Freeszfe Egyesület elnökségének új vezetője

A Freeszfe küldöttgyűlése szeptember 29-én új tagokat választott, munkájukat külkapcsolatokért felelős tanácsadóként továbbra is Upor László dramaturg és Rihay-Kovács Zita jogász segíti.
Könyv

Nádas Péter: Ami ma Ukrajnában történik, azt Európa tovább fogja cipelni

„Az idővel a munka lett az otthonom. Más otthonom nincs, és nem is lesz" – jelentette ki Nádas Péter a születésnapja alkalmából rendezett háromnapos programsorozat záróeseményén. Az íróval egyebek közt Budapest dinamikájáról, írásról és emlékezésről beszélgettek.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Szkrjabin művészete áll az Orosz Zenei Fesztivál fókuszában

Három településen is koncerteket szentelnek a százötven éve született komponista muzsikájának, az ötödik alkalommal megrendezett Orosz Zenei Fesztivál és Szabó Marcell művészeti vezető szervezésében.
Klasszikus interjú

A piszkálódás most még komolyabb formákat fog ölteni – Beszélgetés Bősze Ádámmal és Megyeri Lénával

Bősze Ádám zenetörténész, a Bartók Rádió népszerű műsorvezetője és Megyeri Léna tánckritikus 2021-ben indított közös tánc- és zenetörténeti sorozatot a Mozsár Műhelyben Lábujjhegyen címmel. A projekt ősztől a hazai táncélet egyik legfontosabb helyszínén, a Nemzeti Táncszínházban folytatódik.
Klasszikus hír

Szerepfelkérésekkel díjazták Rost Andrea mesterkurzusának résztvevőit

A Figaro házassága előadásával zárult Rost Andrea PályaStart című mesterkurzusa, a fiatal művészek a Rost Andrea Művészeti Alapítvány és a támogatók jóvoltából a pályaindulásukat segítő lehetőségeket kaptak.
Klasszikus hír

Gramophone-díj: a Fesztiválzenekar lett Az év zenekara

A Budapesti Fesztiválzenekart választották Az év zenekarának – jelentették be október 4-én este a Gramophone-díj gálarendezvényén Londonban.
Klasszikus ajánló

Három Kossuth-díjas művész ad közös koncertet a Zeneakadémián Cziffra György születésnapján

A november 5-ére meghirdetett koncert negyedik résztvevője, a hétvégén elhunyt Szakcsi Lakatos Béla fájón fog hiányozni ezen az estén mindannyiunknak. Művészetét, egyéniségét helyettesíteni, pótolni nem lehet, ezért a koncertet a három előadó – Lakatos Mónika, Dresch Mihály és Balázs János – a legendás művész emlékének is ajánlja.